Még várok egy halk, csendes szóra,
egy szívhez szóló, reményt adó szóra,
melytől a gond elszáll,
s a sötét felhő is eltűnik,
mely felettünk a csendre vár,
majd gyorsan továbbáll!
Kitisztul az ég,
és a tavaszi napsugár elhozza
a tiszta, ragyogó fényt,
és a fájó szív megbékél.
Tavaszi virágok illatát hozza

Járta a környéket,
keresett, kutatott,
morgott, ha ránéztek,
vagy hangosan ugatott.
Félt, mert bántották,
ütötték és rúgták,
nem simogatták soha
a gubancos bundát.
Harcolt az ételért,
küzdött az életért,
szenvedett az el sem
követett bűnökért.
Ebben a rideg,
keserű világban,
langyos nappalon,

Ha felhő lennék magas kék égen,
Szállnék, repülnék szabadon, szépen
Bárányfelhőként a nap rám ragyogna,
Úsznék a kék égen rátok mosolyogva.

Ha esőfelhő lennék, sűrű cseppekben esnék,
Isten áldása lennék.
Minden vetést, virágot jól megöntöznék,
Ha rossz kedvem volna, sötét felhő lennék,
Rossz felhő társaimmal összezörrennék.

Hol vannak a gyökereink,
oly messzire nyúlnak,
van számunkra üzenete 
ennek a régmúltnak?

Tanulunk a hibákból,
okos józanságot,
vagy kergetjük továbbra is 
a múló délibábot?

Évszázadok kerekét
meddig forgatjuk,
rongyos az ülepünk,
meddig titkoljuk?

Bandukolt a poros úton,
kalapját szemébe húzta,
ősz haja a vállát verte,
hova tart, maga sem tudta.

Soha nem volt otthona,
mindig az erdőt járta,
talán hazatért volna,
de senki nem várta.

Lassan ment így tétován,
görbe hátát nap perzselte,
ballagott megfáradtan,
rézfokossal a kezébe'.

Nem voltam más, csak egy fuvallat,
álmokból szőtt röpke pillanat.
Forró nyárban hűvös lehelet,
apró kis virág a föld felett.

Emlékszel még,
mikor kezem a kezedbe tettem?
Nem szóltál,
némán lehellet finoman megszorítottál!
Emlékszel még?
Ültünk a templomi csendben,
s a jó Isten minket magához ölelt
gyöngéden.
Gyönyörűszép emlék,
mit soha nem felednék.
Én emlékszem még!
Ugye, Te is emlékszel még?
Örökre szívemben él!

2024. április 7.

„Lelkünkben nincsenek országhatárok.”
        (Nagy Magyarország)

Jártam útjaimat, míg tehettem,
Megismerjem elszakított magyarjaim követtem.
Boldog örömmel barátokra leltem,
A szépen mondott magyar szót könnyeztem.

Lelkemben szól még a szerenád!
Ifjúságom szép napja,
Szív örömét a dal visszacsalogatja,
Szépen szóló hegedű!
Élet szép, s mégis keserű!

A dal a múltat bizonygatja,
Életem fája azóta szárad.
Virága elhullt már az ifjúságnak,
Gerlepár mégis turbékol a tavasznak.

kicsi terített asztal
rajta sajt, kolbász, mustár
a látvány megvigasztal
mily édes élvezet vár

felkészítem a gyomrom
csudajó falatokra
már érzi is az orrom
s egyre vár szimatolva

kellene még vörösbor
hozzá egy jó kancsóval
s kedvem lenne ilyenkor
meginni egy hordóval

Nekem Te vagy
a tavaszi szellő, mely arcomat simogatja,
és forró csókot ad ajkamra.
Nekem Te vagy
a tavasz minden virága,
mely illatát ontja,
s a szívemet, lelkemet magához vonzza!
Nekem Te vagy HIT,
hinni benned,
hogy nincs minden veszve!
Nekem Te vagy
a REMÉNY,
és így a holnap is oly sokat igér!
Nekem Te vagy