Sír a szél a csend is zokog,
idő előtt elhagytatok,
nem találom utam hozzád,
anyatejbe álmom bezárt.

Arcod képtelen menekül,
képzelni tudok egyedül,
kaptam tőled életmagot,
ettől homályban maradok.

Tüdőm nem is akart nyögni,
gyomrom sem kívánt működni,
éhezem az anyaságod,
ölelésed, bőrkabátod!

Nem érintett tested heve,
ebbe haltam majdnem bele,
vacogva jöttem világra,
azóta sem múló lázba.

Bánatcseppkő egyre csak nő,
benne úszik te csecsemőd,
vérző szárnyam nem gyógyulhat,
hozzád nem ért, tőből tapad.

Angyal táncol reményt ígér.
Elhagyott, de majd visszatér!
Nem tudom, hogy higgyem-e el?
Eljössz egyszer,- holnap leszel?