Lángok nélkül tűzben hamvad el,
csókod édes íze nektár, íze méz.
Érzem ahogy a pillantásod átölel,
a tekinteted megbűvöl-megigéz.

Tested forró, kezed tapintása ég,
érzem éjsötétben felsikolt a fény,
velem ébred a vágy, és veled még,
egymásnak elhisszük, van remény.

A sors rendelte, Isten akarta tán,
nem lehet, hogy véletlen csupán,
mikor fellángolt az a fiú és a lány,
ki Te voltál és Én voltam egykoron.
Azóta is tart, szól bennünk a dal,
a lelkünk dallama a lélekhúrokon.

Paks, 2017. október 8.