Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Vicces pillanatok egy ételfutár életéből

jana68
jana68 képe

Ki mit dolgozik, annak mindig is az lesz 

a legbonyolultabb. Így nem okozok meglepetést azzal a kijelentésemmel, hogy az ételfutárok élete sem lányregény. Gondoljunk csak bele: a közlekedés eléggé kiszámíthatatlan tényező, néhány amatőr autós, bátor gyalogos vagy vakmerő kerékpáros mindennap adódhat! (A főnevek előtt a jelzők tetszőlegesen felcserélhetők!) Egyes utcák számozása egészen meghökkentő, de ez még mind semmi néhány ételt rendelő elképesztő figurához képest! A velük való találkozásaim közül osztok meg néhányat az olvasókkal.

*

Lakótelepi cím, csengetés, megszólal a Hang:

- Mi van?

- Szép „mi vant” Önnek is, meghoztam az ebédet!

Várok az ajtónyitást kísérő berregő hangra, ami egyre késik. Két perc múlva ismét csengetek, a Hang újra bejelentkezik:

- Mi van már megint?

- Csókolom! Még mindig az ételfutár vagyok, be is szeretnék jutni...

- Jaaaa?!

**

Ugyanaz a lakótelep, késő esti pizzarendelés. Mivel az aznapi elszámolást már letudtuk, hogy a kiszállítás után ne kelljen újra visszajönnöm, úgy döntöttem, hogy saját kocsival viszem ki az itáliai eredetű, kerek, lapos tésztát. (Később kiderült, itt követtem el a hibát...)

A többszöri csengetésre egy álmos tekintetű idősebb hölgy jelent meg az ajtóban:

- Jó estét! Tessék?

- Csókolom! A fia rendelt egy pizzát.

Picikét meglepődött, bosszúsan rám nézett:

- Jól van, átveszem, mennyi pénzt kell adjak?

Miután az „üzlet nyélbe üttetett”, hazatértem és épp az aznap esti utolsó akciómat meséltem a feleségemnek, mikor megcsörrent a telefonom:

- Szia Jenő! Hova vitted a pizzát? - érdeklődött a főnököm.

- Szia! Természetesen az adott címre... Miért? - bizonytalanodtam el.

- A srác rajtam keresi a pizzáját. Kifizették?

- Igen, a néni kicsit csodálkozott, de nem volt semmi gond.

- Hmmm! Na, szevasz!- tette le a telefont a főnököm.

Gyönyörű! A fiú lehet, hogy elaludt, vagy „kiütötte magát”, esetleg mindkettő együtt, az ennivalót pedig most már énrajtam keresi mindenki!

Kisvártatva újra megcsörrent a mobilom:

- Képzeld Jenő! Megoldódott a rejtély!

- Igen? Mesélj!

- A fickó megrendelte a pizzát és utána levitte a kutyát sétálni és várta a futárkocsit. Téged nem vett észre, mert a saját autóddal mentél. Így feljuthattál a lépcsőházba, felkeltetted az anyját, akivel átvetetted a küldeményt...

***

Kaptam a cédulát, a cím az „Ásító inas” festőjének nevét takarja. Igen ám, de ilyen utca városunkban nincs!

Gondoltam, megpróbálom „az előző rendszer uralkodó osztályáról” elnevezett utcát, annak hangzása eléggé hasonlít a festőére, nem nehéz telefonban elhallani, a házszám pedig pedig biztosan stimmel.

Megérkezésem után rögtön a kapucsengőre tapadtam. Kétpercnyi harangjáték után sem adott senki sem életjelet a házból. Egyszer csak hallottam ám, hogy a tárva-nyitva álló kaputól pár lépésnyire levő ablakból beszédfoszlányok szűrődtek ki. Odaléptem az ablakhoz és rákérdeztem:

- Jó napot kívánok! Önök rendelték a cézársalátát?

- Mi vótunk, de nem kéne ám az ablakhoz jönni!

- Elnézést kérek, percek óta csengettem, de nem jött ki senki...

- Háde akkó'se kéne ám az ablakhoz jönni, mer' ezér' mi akár feljelentést is tehetnénk... - tudtam meg a jogban eléggé kikupálódott megrendelőtől.

****

Elit környék, a címre gyakran vittünk eddig is ezt-azt. A kapucsengő néma, a megadott telefonszám üzenetrögzítőn. Tíz perc kapualjban való várakozás után úgy döntöttem, az autó dudáját fogom használni. Így is tettem.

- „Mijazanyád'csájának” nyomod ilyenkor a dudát? Nincs telefonod? -rohant le a házból egy kigyúrt kopasz fazon, ordítva érdeklődött felszereltségemről.

- Elnézést kérek, már negyedórája itt vagyok, ötször is tele... - kezdtem mentegetni magam.

- Nem érdekel, hogy mit csináltál, de ez még egyszer elő ne forduljon! - kaptam meg az ukázt a jövőbeni miheztartás és harmonikus együttműködés végett.

*****

Három Cordon Bleu-vel érkeztem a használt autók behozatalával foglalkozó népes família családi házához. A fizetendő összeg hallatán a családfő arca elkomorult.

- Mér', mit hoztál te ide nekünk?

- Természetesen azt, amit kértetek... Egyébként minden itt olvasható a kiszállítási cédulán.

- Mér' ezt a drága izét rendelted? - förmedt rá az egyik mellette álló nőre, majd folyamatos jajgatás és káromkodások közepette rendezte a számlát.

Rovatok: 
Humor