Kedves Lilike!

Kedves Lilike!

     Innen írok neked a „tengeri” partjáról. Gondoltam, megosztom veled az élményeimet! Képzeld! Nagyapa egyszer csak itt termett mellettem és hozott nekem két libát..., hogy ne legyek egyedül! Kép is van róluk, megmutatom! Csuda mókás teremtések... Az egyik még beszélgetett is velem!
Megkérdezte, hogy „mi a nevem!?” Először egy kicsit meglepődtem, aztán gyorsan választ adtam a kérdésre!
„Zoénak hívnak, de hogy lehet az, hogy te tudsz beszélni?” - Kérdeztem kikerekedett szemekkel! Mire a liba kacagva csak azt felelte:
„Hiszen nagyapád minden állata tud beszélni, de csak azok az emberek értik meg, akik a szívükkel hallgatják!”

  Kis idő elteltével a libával folytatott beszélgetést hangos „múúú-gatás” szakította félbe! Kidugtam a fejem a magas fűből és csodák csodájára egy tehénkét pillantottam meg. Lassú lépéssel közeledett felénk. Néha lehajolt és egy jókorát harapott a jóillatú fűből..., majd odaérve hozzánk köszönt és leheveredett mellénk.
Ekkor a liba, aki eddig még nem állt velem szóba széttárt szárnyakkal üdvözölte az újdonsült érkezőt...
„Szervusz Bimbó!” - Gágogta!
Hm... „Micsodaaa??? Te vagy Bimbó? Az a Bimbó??? A Magyarerős Bimbó??? Az, akit Lilike is ismer???” - Kérdeztem hitetlenül!
„Igen” - Válaszolta, majd tovább rágta a finom falatot, amit még csak félig sikerült elmajszolnia... miattam!
Rengeteg kérdésem és mondanivalóm lett volna, de Bimbó, mint aki jól végezte dolgát, jóllakott és elterült a fűben... Nem is hallatta a hangját tovább...
Én és a libák pedig szinte csak lopva vettük a levegőt, nehogy megzavarjuk Bimbó nyugodt álmát!

   A „tengeri” partjáról épp egy elhagyatott házat lehetett látni. Liba1, (a nevét sajnos nem tudom, mert nem mutatkozott be) kitalálta, hogy nézzük meg mit rejt a ház belseje... A kis torkos azt remélte, hogy biztosan talál valami ínyére való falatot!
Óvatosan felébresztettük Bimbót, aki kissé morcosan, de beleegyezett a tervünkbe! Azt mondta, hogy üljek fel a hátára, mert Ő nagyon is jól ismeri azt a környéket, és nem szeretné, ha letaposnám a szép pipacsokat, amik a ház előtt nyújtózkodnak... (Gondoltam magamban, akkor inkább neked kellene Bimbókám az én hátamra ülni, mert nekem csak két lábam van, ellenben veled, akinek négyet adott a Jó Isten! De nem vitatkoztam vele...)
Felültem a hátára és szépen, lassan „tehegeltem” Bimbó hátán a ház felé! A libák libasorban haladtak utánunk..., de olyan rikácsolást csaptak, hogy nem hallottam, amit éppen a rigók fütyörésztek nekünk...
A házhoz érve csodálatos látványt festett elénk a természet! Bimbó elő is kapta a digitális fényképezőgépét, és készített egy nagyon szép képet! „Ezt Lilikének!” Vigyorgott egyet, majd elindult, hogy megmutassa mit rejt a ház belseje!

A ház korhadt ajtaja hangosan nyikorgott, amikor Bimbó óvatosan kinyitotta a szarvai segítségével... A libák tolakodva próbáltak mindenki előtt befurakodni, ám Bimbó farkcsapásai rendre intették a „betolakodókat”.
Szegények, kaptak egy pár józanító fark-pofont, de megérte... Ismét felvették a libasor-pozíciót és mint a jól nevelt gyerekek, úgy folytatták tovább a felderítő hadműveletet! Én megsajnálva őket Bimbó tudta és beleegyezése nélkül magam elé engedtem őket..., hiszen Te is tudod Lilike, hogy nincs is rosszabb látvány széles-e Hazában, mint a szomorú Libák látványa!
Belépve a régi, elhagyatott házba leírhatatlan látvány fogadott bennünket! De azért én megpróbálom neked szavakba önteni!
A legelső, aprócska szobában töménytelen mennyiségű rózsa és mindenféle futó növény lelt otthonra! Szájtátva próbáltam megszámolni, hogy mennyi is lehet belőlük, ám elakadtam a számolásban! Nem is lényeges... Az a jó, hogy vannak... Élnek és léteznek..., és hogy megmutatták magukat nekünk!

A második, már nagyobb szoba csupa-csupa liliommal volt betakargatva! Szebbnél szebb, és színesebbnél színesebb virágtenger árasztotta el a szobát... és az az illat! Fenséges volt!
Liba2 (Mert Ő sem mutatkozott be!) hamar le akart szakajtani egy hófehér liliomot, de nem engedtem neki! „Ne tépd le! A virág letépve elhervad! Csodáld így... ha hiányoznak visszajövünk hozzájuk látogatóba!” - Fedtem meg a torkoskámat...
Láttam, nem esett jól neki, de beleegyezett a tanácsomba! Sokáig állt és csodálta a kiszemeltjét... Bimbó eközben pedig lelkesen kattintgatta a fényképezőgépét!

  Talán még a legügyesebb kezű művész sem tudott volna szebbet festeni, aranyszínű ecsetjével... Azok a meseszép színek, és az a szívét-lelket betöltő fenségesen-nyugtató illatkavalkád... Nem tudom megfelelően szavakba önteni Neked!
Körbenézem, de nem láttam kis barátaimat! Kis idő elteltével hatalmas kő hullott alá a szívemről..., egyenesen a nagylábujjamra!
Bimbó nyargalt felém...,azt hittem, hogy meg sem áll...
„Gyere gyorsan! Gyere már!” - Múúúgatta hangosan! „Mutatok még valamit!”
Én szófogadó gyerekként követtem... A szobából kilépve újabb meglepetést tartogatott még számomra a Teremtő! Megnyugtató, lágy dallamokkal tarkított vízesés tárult a szemem elé, és körös-körül csupa-csupa zöld volt minden!

Hihetetlen élményben volt részem a „tengeri” parton! A nap végeztével elköszöntem újsütetű barátaimtól, ám előtte a szavukat vettem, hogy megismételjük ezt a csodálatosra sikeredett napot még egyszer! (Vagy még sokszor egyszer!)
Bimbó egy kicsit szomorúan búcsúzott el tőlünk...Szemei megteltek könnyel és súgva mormolt el egy mondatot!
„De jó lett volna, ha Lilike is itt lett volna velünk!”
Én megsimogattam bús fejecskéjét, és megígértem neki, hogy legközelebb Te is jössz... Megmutatjuk Neked a mi mesénk birodalmát! Ugye eljössz velünk egyszer Te is, Lilike???

Remélem, hogy nem zavartalak ezzel a levéllel! Az az igazság, hogy először töprengtem, hogy „elküldjem”-e Neked! Ám bátorságot vettem magamon és megtettem! Bajom nem eshet belőle... - gondoltam... és ha csak egy halvány mosolyt csaltam is az arcodra, nekem már az is nagy ajándék!