Egyszer volt, hol nem volt, valahol a hortobágyi puszta kellős közepén állt egy tanya. A gazda már kora reggel szorgalmasan intézte a jószágok körüli teendőket. Nem is lehetett egy szavuk sem az állatoknak, mindent megkaptak, amit szemük szájuk megkívánt. Mégsem jellemezhetném a békés jelzővel életüket...

Csillag - a tanya legnagyobb tiszteletnek örvendő lakója - egy fekete mén volt. Ő láthatott legtöbbet a világból, neki adatott meg közülük a legnagyobb szabadság. Mindenki szerette őt; ki így, ki úgy. Természetesen akadtak irigyei is bőségesen.

                                        

Csillag szeméből nyugalom és értelem tükröződött, ezért bizalommal fordultak hozzá az állatok, közügyeket és magánjellegű ügyeket érintő kérdésekben egyaránt. A ló – képességeihez és tudásához mérten - készségesen, türelemmel fogadta a feléje fordulókat. Nem bírált, nem ítélkezett soha senki felett, csak szerényen elmondta véleményét. Próbált mindig igazságos lenni, és segíteni, amiben csak tudott. Közvetlensége azonban egyeseket megtévesztett.

Így járt Dulifuli is, a mérgelődő pulykatyúk.

Segítségért fordult Csillaghoz, aki - mint mindig – különösebb kérdések nélkül kihúzta a pulykát a bajból. Hálás is volt ezek után Dulifuli. Túlságosan is! Hiába közölte vele a fekete mén többször is, hogy nem kell megköszönni, szívesen tette, amit tett. A pulyka nem értett a szóból. Vele még soha senki nem beszélt ilyen kedves hangon, nem figyelt rá senki ennyire, mint azt Csillag tette. Így napjában többször bekopogtatott hozzá az istállóba, és köszönetképpen egy táncot lejtett előtte. A lónak eleinte nagyon jólesett mindez, később azonban unni kezdte. Terhessé vált számára a pulykatyúk ilyen fokú rajongása. Próbálta szép szavakkal megértetni mindezt Dulifulival... Mindhiába. Aztán egy nap erélyesebben lépett fel ellene. Kertelés nélkül közölte vele, hogy fejezze be a pulykatáncot, mert az már nagyon kínos a számára. Dulifuli vérig sértődött, és innentől kezdve válhatott oly ismertté a pulykák füleket idegesítő hangos káromlása. Tiszta szó ezután nem hagyta el a torkát Csillag irányába. De ahogy telt-múlt az idő, lassan már mindenkihez ezen a hangon szólt.

Mekk Elek, a nagyszakállú kecske volt az udvar bölcse, a lelki ügyek mesteri kezelője. Dulifuli őt is megtalálta szépnek nem nevezhető szavaival. De ugyanígy kísértette még Csöpit, a „vadakat” terelő fekete pulikutyát, sőt még Gerlicét, a galamblelkű gerlét is célba vette sértő rikácsolásával. Egyedül az értetlenkedő Kotkoda tyúkokban talált szövetségest magának a pulykatyúk. Velük meg nem túl sokra mehetett, valljuk be őszintén.

Bimbó egyetlen tehénként élt a tanyán. Naphosszat álldogált bambán, maga elé nézve, elmélyülten gondolkozva, mert azt vallotta, hogy a szájat nem a beszéd, hanem a kérődzés erősíti igazán. Így aztán éjt nappallá téve csak csámcsogott a nem túl változatos, szénából, szalmából, füvekből álló ételeken. Elégedett volt. Legalábbis végtelenül kiegyensúlyozottnak gondolta őt mindenki. Attól, hogy nem sokat szólt, ő még mindent látott, hallott és érzékelt. Mikor Csillag lába egy alkalommal - vágtázás közben - beleakadt a szögesdrótba, és súlyosan megsérült, Bimbó szíve majd megszakadt. Legszívesebben odaadta volna cserébe egyik végtagját a lónak, míg az meg nem gyógyul.

Dulifuli a tehenet is megtalálta mérgelődő, vöröslő fejével. Ekkor történt az, amit mai napig emlegetnek a tanyán élő állatok...

A gazda a legelőre indult Bimbóval. Egy vastag kötélen vezette őt ki a pajtából. Hirtelen ott termett a tehén lábai előtt a pulyka, és nekikezdett a hangos szitokszórásnak. Bimbó ettől teljesen megzavarodott. Nem gondolkodott, se látott, se halott, csak nekiiramodott és őrült iramban szaladni kezdett. Ámultan nézték az állatok, ám hamarosan már csak a sűrű porfelleget láthatták Bimbó vágtázó nyomai után, meg persze a szerencsétlen gazdát, aki - a kötelet szorosan tartva, kétségbeesett kiabálások között - repült Bimbó mögött a levegőben.

Lám, mindenki elveszítheti egyszer a fejét. A bamba tehénből vágtázó paripa lett egy pillanatra. Csöpi aggódva sietett utána, hogy hazaterelgesse, ahol is aztán megkapta a bölcs, tanító szándékú szavakat Mekk Elek mestertől. Csillag pedig mindeközben azon törte a fejét, mit lehetne tenni Dulifuli hangos rikácsolása ellen, a béke érdekében... Talán azóta is ezen gondolkodik. Sajnos egyetlen állat is elég ahhoz, hogy megkeserítse az egész közösség életét.