Képes beszámoló a Kitörés napján rendezett emléktúráról.

A részletes beszámoló részét képezi a délelőtt és kora délutáni telefondömping. Itt kell elmondanom, hogy sokan hívtak, de mindannyian azért, hogy jelezzék: valamilyen ok miatt, sajnos nem tudnak jönni. Már kezdhettem volna aggódni, amikor Tóth Zsolti hívott és az odatalálás okán hevesen érdeklődött.
A 65.-ös busznál már kisebb tömeg várt ránk. A meglepetés itt Csiga és lánya érkezése volt. Tulajdonképpen csak  Pankáék hiányoztak a fórumos csapatból. Meleg kézfogások, baráti ölelések, egy-egy feles és némi pogácsa Prong jóvoltából. Aztán csak elindult az a BKV járat és gyors tempóban közelítettük meg a Fenyőgyöngye vendéglőt. A vendéglőhöz érve a zenekar, Era, és Pankáék is előkerültek. Arpisz fórumtársunk  a koszorúkat,mécseseket, fáklyákat elhozta idáig, a továbbiakban viszont nem tudott velünk tartani. 

Kevéssel 18: 00 óra után indultunk neki a meredek betonúton a budai hegyeknek, hogy méltó módon emlékezzünk az 1945 február 11.-ei kitörésben elhunyt névtelen hőseinkre. A Szépvölgyi út kezdetben kivilágított, később sötét és kátyús útján egészen a sárga jelzésig haladtunk előre. Ezen a ponton fordultunk le a betonútról, hogy az első sírhelyhez érkezhessünk. Szorgos kezeknek már korábban fáklyaolajat töltögettek a fáklyákba, nem törődve azzal, hogy az nem egy kimondottan „ne piszkold össze magad” feladat. Az erdőnek nekiindulva várt ránk a túra legnehezebben járható része. Megoldottuk, bár én is gatyaféken próbálkoztam és mások hátul néha hevesen sikongattak. A kezdeti lefele haladáshoz végül nem kellett kötelet használnunk, a fák között aránylag jól lehetett közlekedni. Nagyon szép látványt nyújtottak a fák között világító fáklyák, melyeket minden sírhely körül is elhelyeztünk arra a pár percre amit ott töltöttünk.

Megérkeztünk az első sírhelyhez, ahol Era összeollózott írását olvasta fel. Nekem nagyon tetszett. 

Még megnéztük a közelben lévő katonai bunkert is, majd tovább haladtunk a második célpontunk felé.

Ezen az útszakaszon a sárga jelzésen kellett volna haladnunk, de mi véletlenül az országos kék túrát választottuk. Erre senki sem jött rá időben, csak amikor a reptér melletti Repülős emlékművet pillantottuk meg. Többen aggodalmasan kérdezgették, hogy eltévedtünk-e, de jeleztem, hogy képben vagyok, csak erre még nem jártam. Ismerősek voltak a fák, meg a környék is, csak sötétben egy kicsit minden más. Sötétben még én is szép vagyok. Kopival még a térkép megolvasásával is bíbelődtünk picit, de azt hiszem fejjel lefelé tartottuk. Hamar rátaláltunk a helyes irányra és mindössze egy 500 méteres kitérőt tettünk. Többen is egészen megnyugodtak, amikor a második sírhelyhez érkeztünk Itt Era folytatta a felolvasást! Mécsesek gyúltak és a koszorú is a helyére került.

Valahol itt kezdtük emlegetni, hogy még senkivel sem találkoztunk, pedig ilyentájt sokan emlékeznek az erdőben hőseinkre. Mindkét sírhelynél az idei elsők voltunk. 

Az idővel teljesen jól álltunk. Petrás Jani elöl folyamatosan diktálta a tempót. A sor végén a Bankó- Csajszi páros maradt le néha kissé. Percek alatt elértük a Hűvösvölgyet és a harmadik sírt! Itt ismét koszorúzás és mécses gyújtás következett. Itt hangzott el feleségem felolvasásában  Köki ez alkalomra íródott verse is, Szomorú sírhant címmel. A fáklyák kezdték megadni magukat és már csak a síroknál gyújtottuk be őket. Különben is a telihold szépen világosan tartotta az utat és a hó is kellő fényt adott vissza.

Ekkor már csak egy szigorú, durván egy órás erőltetett menet volt hátra! Voltak meredek szakaszok és lankás részek is. A megtett táv nem volt túl hosszú, mai számolgatásaim után is úgy gondolom, hogy 10-12 km. lehetett az útvonal teljes hossza, bár a Nagykovácsi utat átszelve kis idő után úgy éreztem, hogy már legalább 20 km. áll mögöttünk. Brilly szolidaritásnak álcázott pihenőigényére „Várjuk meg a többieket, nem fogják tudni, hogy merre kell menni” stb. Jani feltette a kérdést, hogy „Akkor ez most kitörés vagy totyogás?” így mindenki továbbvonszolta magát a havas, néhol csúszós hegyoldalon.
És amikor már mély csendbe burkolózva rakosgattuk egyik lábunk elé a másikat, (a rosseb sem tudott már beszélgetni) „Óvodások, vigyázzatok!” felkiáltással tört előre az addig utolsók között haladó Csajszi, elsőként érve fel az elágazásig, ahonnan már nem felfele kellett továbbhaladni. Ezen a szakaszon mutatta be Brilly azt az azóta csak tripla axelként emlegetetett, térdre érkezős- hasra esős jelenetét. Hamarosan elértük az utolsó állomásunkat a négy katona sírját. Itt Köki szavalta el Wass Albert Temetőben című versét és a végén a zenekar tagjai aláírogatták az emléklapokat.

 

Közben találkoztunk két túrázóval is! Kiderült, hogy egyikük a roncskutatók alapító tagja és a környéken lakik. Mesélt pár szóban a nem regisztrált sírhelyről. Ilyen volt a gyerekkorában még jelölt helyen, a fogaskerekű nyomvonalán látható sír, amit még egy eredeti rohamsisak is díszített! Mára sajnos már eltűnt! Ők az eredeti kitörési utat tették meg az éjszakában a Budai várból indulva és ez volt az első sírjuk amit elértek. Tovább azon az úton mentek amerről mi érkeztünk.

A  Kárpátia fórumosok