A nyugalom édesdeden pihen e tájon,
megfáradt lélek halk lépése mohaágyon.
A Nap, adományával teríti a partot,
fénylő sugarai simogatják az arcot.

Áldott a mai nap , mert világra jöttél,
és lágyan hozzám simulva átöleltél.
Boldogság gyöngyei szerteszét gurultak,
az aprócska szemeid így kitágultak.
E pillanat töredéke tova röppent,
szeretetem irántad soha nem csökkent.
A láthatatlan kötelék erősödött,
az élet értelme vagy, mindenek fölött.

Szerelem gyümölcseként,
méhedben megfogantam.
Lelked apró kincseként,
boldogan gyarapodtam.

Érkezett a pillanat,
így a világra jöttem,
örömkönnyed kiszaladt,
cseppjeibe fürödtem.

A kikelet nyitogatja szirmait,
tél nyomai a láthatatlanságban.
Szikrázó napsugarak áramlásban,
így szólongatják szunnyadó álmaim.

Szemlélem az élet folyamatait,
bőrömön a fuvallat táncol lágyan,
szempár belevész a festői tájba,
s követi a tó irányvonalait.

Hajnalban dűnék közt átballag a szél,
így néhol porfelhőt alkotva zenél.
A kietlen vidék fázósan ásít,
s homokszemeket ide oda szállít.

Pirkadat szelíden kacsint a tájra,
pírja napsugarak parázsló bája.
Mint egy reményteli szerelmes lélek,
szomjazó vágyából tán esély éled.

Orgona apró virágait bontja,
aromáját oly illatozva ontja.
Fehér és lila életteli szirmok,
e napon az Édesanyámnak nyíltok.
 
Harmat, üde cseppjében fürödtetek,
akkordok táncolnak körülöttetek.
Dallama szivárványt festett az égre,
benne rejlett a búzavirág kékje.
 
Mosolyogva kacsint a nap sugara,

Lehet tulipán, vagy bármilyen virág,
lehet színes és mesés álomvilág,
lehet a szirma, a leglágyabb bársony,
virágozhat télen és egész nyáron.
 
Lehet csendes hangja csupa varázslat,
lehet tündérszárnya, amivel szállhat.
Lehet üde és friss, mint a kikelet,
pillantásban a kilétét cipeled.
 

Betondzsungel közepén lakok,
néha apró morzsákat kapok.
Nehéz a sorsa egy verébnek,
tudhatnád beérem kevéssel.

Megdolgozok minden falatért,
boldog vagyok a pillanatért.
Tudok pár leleményes trükköt,
hisz nem tartanak elém tükröt.

  Csillagok fénye elhalványul a távoli messzeségben, ahogy a hajnali zajok egyre ütemesebben hallatják magukat.
   Éjszaka ura pihenni tér és vele a sok- sok álom ellibbenve hazatér. Csak az elmét zaklató rémálmok, mik tombolva ujjonganak, s nyomasztó pillanatok emlékképei villóddzanak halványan, olykor- olykor felderengve.

Színes buborékok szárnyalnak szabadon,
gondtalan gyerekek ülnek a fapadon,
önfeledt kacajuktól hangos a liget,
arra sétálóknak, mosolyuk ad hitet.

A pillanat bűbájában elmélázok,
és oly hirtelen most érzelgőssé válok,
már nagyszülők a korombéli emberek,
futó létben lelkem óhaja szendereg.

Sötétség szuszog a csendben még párat,
fent az égen a Hold mélyeket ásít,
készülőben a pirkadati tárlat,
különlegességével lelket csábít.

A horizont mélyet szippantva ébred,
tűzruhában a Nap izzó korongja,
sugara szépen ágaskodva éled,
tündököl ajkán boldogság mosolya.

Harmónia átjárja a képet,
szárnyaló színben tündöklő fények.
E pillanat megigézi lelkem,
békesség impulzusa így lebben.

Érzem, felemel s magával ragad,
selymes virágszirom varázsra kap.
Repít a csodás naplementébe,
fürdet napsugarak tengerében.

A füredi sétány oly ismerős kövei,
a Balatonnak e partvonalát követi.
Víz tükrén az aranyhíd sziporkázón izzik,
pillantásom öböl ladikjaira siklik.

Színes szirmok pompája tündököl,
a kikelet csábosan üdvözöl.
Ott a pagony ösvényén lépkedek,
ámuló pillantásom réveteg.

Erdőkben, s mezőkön élek,
kevés az, amitől félek.
Hiszen bátor s ravasz vagyok,
és ettől csak úgy szárnyalok.

Szeleburdi szél hátán megérkeztél,
Álom világból, a valóságba léptél,
Nyitva felejtetted a zsákod száját,
Didergőre fogtad a tavasz varázsát.
Orgona rügye pattan s halkan dúdol,
Rád gondol, hisz ma, égi könnyekben úszol.

Álom és vágy csillámló tengerén,
a sors hajója ringatózva lebeg,
fedélzetén utazik a remény,
pillantásában a pillanat pereg.