Forró napok, tombol a nyár!
Pipacsvért ont a láthatár.
Nap sugarát bőven szórja,
szemét le nem veszi róla

a hűséges napraforgó,
több ily kedves nincs hasonló.
Tányérjába gyűjti fényét,
s maggá lesz az égi érték.

Aranyhajú, dús kalászok
ringva lejtnek` hullámtáncot,
szelíd szellő érintésre,
lágyan dúdolt énekére.

Búcsútánc ez. Gépek jönnek
terméséért a szent földnek.
Étket nyújt e búzatenger,
adjál hálát érte, ember.

Hűs vizű tó s tenger partján,
bércek között, ősi tanyán,
gond és élmény cserél helyet,
szövöget szép szerelmeket.

Hőséget űz, dühöng a szél,
őserővel tép, amit ér,
percek alatt pusztít az ár,
szupercella jeget dobál.

Megrendítő ez a helyzet,
ezután már mindig ez lesz?
Hol a nyugodt, gondtalan nyár,
ég kapuján a szivárvány?