Megbántottak, kiégtem már megint.
De újra talpra állok, ha megtörten is.
Szívem ezer darabra hullt szerteszét,
Keresgélem darabjait, de már sosem lesz ép.

Szeretetre miért kell gyűlölettel válaszolni?
Vagy tán neked csak ez az egy érzés jutott?
Megbántani mindenkit ki szeretetedre éhes,
Ettől te még nem leszel nagy és híres.

Kissé szédültem az éjszaka elfogyasztott pezsgőtől, de nem bántam, hisz egy gyönyörű nő feküdt mellettem, akivel egy csodálatos éjszakát töltöttem. Mennem kellett, halkan felöltöztem és egy névjegyet hagytam az asztalon, de eszembe jutott az intelem, így visszatettem a tárcámba azt. A kijáratnál két kidobó udvariasan köszönt-
- Viszontlátásra uram! Reméljük jól érezte magát!

Erzsi néniék népes család voltak.

Pár nappal az arcműtétem után, ismét elég erősnek éreztem magam, ahhoz, hogy dolgozzak, és befejezzem azt, amit elkezdtem. Végére akartam járni az építészmérnök ügynek. Felhívtam a Sebhelyest, aki rögtön egy találkozóra hívott.

Lebegtem, legalábbis úgy éreztem, mintha nem lenne súlyom. Szállok a szélben, mint egy apró tollpihe a nyári feláramló termikkel. Azért még tudtam, mi a valóság, hisz az orvosok beszélgettek, a csontom recsegett, de nem fájt semmi. Olyan jó érzés volt. Nem altattak, és sokáig nem is bírtam elaludni, aztán nem tudom mikor ébredtem pontosan, de elég kába voltam.

Csöndben vártam a kórházi folyosón a röntgen leletemre. Nyomasztó volt, ahogy a magatehetetlen, műtétre váró betegeket olyan asztalfélén tologatták. „Gyorsan kérek valami gyógyszert, aztán húzok innen!” – gondoltam magamban. Végre kiadták a röntgen képet. Semmi érdekeset nem láttam rajta, ez némileg megnyugtatott.

A mai nappal itt a Magyarerőn megvilágosodott előttem minden.

Ezek szerint nem ismertem magam jól, sőt talán teljes tévedésben éltem a magam tulajdonságait illetően. Köszönöm, hogy voltak, akik ráébresztettek a téves önismeretemre.

Ma nehéz napom volt, próbáltam a türelmet gyakorolni, de sajnos nem sok siker koronázta eddigi munkámat. Mintha minden és mindenki összeesküdött volna ellenem.

Jeges borogatást tettem az arcomra, abban bíztam, hogy reggelre, lehúzódik annyira, hogy intézni tudjam a dolgaimat, na meg azt sem akartam, hogy Andrea így lásson. Amikor hívott, nem vettem föl. A részleges szájzáram miatt a beszédemen meghallhatta volna, hogy baj van.

Egyetlen megjegyzést, ha megengedsz még: Te öt éves korodtól olvasol, annyi meg annyi kötetes könyvtárad van, kísérleteket végeztél, stb. 
Dicséret érte. 
Én meg tapasztalati úton-módon vonok le következtetést, de nem áll módomban "tudományos" eszközökkel igazolni a megérzésemet. 

Lankad az akarat, fogytán az erőm,
Átcsapott rajtam a gyilkos gaztenger,
Vedd Te át sorsomat Uram, Teremtőm,
Sodródó porszem a gyenge ember,

Hamar összeszedtem magam. Támadóim még itt voltak, fájdalommal fetrengtek a földön, a legkényesebb ponton tettem őket harcképtelenné, mindkettőnek a térdét rúgtam meg. Nem messze tőlük ott hevert a baseballütő, amivel megütöttek. Fölvettem és jó messzire dobtam, majd feléjük indultam.

„Van ízlése az embernek!” – állapítottam meg magamban, ahogy körülszimatoltam az építkezési vállalkozó háza táját. Nem túl kirívó, de annál inkább ízléses és minden igényt kielégítő, többszintes épületben lakott, mégis csak építészmérnök. Az udvarban az úszómedencét télálló pálmák szegélyeztek, ettől olyan lett a kertje, mint egy mediterrán strand.

A redőnyök teljesen le voltak engedve. Semmilyen fény nem szűrődött be a kastélyszálló szobájába, bent is csak egy gyertya pislákolt. Mindkét kezem az ágytámla faragott fakorlátjaihoz volt bilincselve, a lábaim meg valami törölköző félével voltak kikötve. Meg se bírtam mozdulni. Szédültem a pár pohárnyi pezsgőtől. Hirtelen libabőrös lettem.

Jó érzés tudni, hogy az embernek kiváló kapcsolatai vannak, szinte minden szinten. Egy védett személy adataihoz nehezebb hozzáférni, de nekem erre nem is volt szükségem, tudtam, hogy Andrea mikor és hol végez, így követtem. Egy külvárosi lakótelep betonrengetegénél értem utol. Halkan köszöntem neki, szinte suttogva. 
–Szia. 

Mi jut eszembe arról, hogy forró nyár?
Hőségtől remegő levegő és szikkadt táj.
Ember és állat is enyhülést keres s kutat,
De a növényeket kiszánja meg? Tán a huzat.

Kémleljük az eget szakadatlan, de hiába,
Felhőnek most nyoma sincs a Nap honában.
Most ő az Úr az égen, vigyorog is rajtunk,
Egész télen ezt vártátok, ne jajongjatok úgy!