Körbe ölelő a nyári szellő,
vágyáról,álmairól mesélő.
Levélkére hajlik lágyan a szél,
ékesebb szónál is szebben beszél.

Haragszik magára,mikor orkán,
s fa levelét letépi mogorván.
Ha újra szépen lecsendesedik,
gyengén,simogatón kedveskedik.

Alamizsnává zsugorodott az élet,
mondd, mi jelképezi most a szegénységet,
rongyos, foltozott kabát, talpatlan cipő,
hajléktalanság, elfogyott lelkierő.

Még meleg nyár van, hűs lomb árnya rám vetül,
hirtelen a gondolat is elcsendesül,
templomtoronynak harangja delet kondít,
majd egy régi emlék szinte belém hasít.

Évtizedek sorra vesztek,
de rakódtak rám a terhek,
talpam alatt koptak kövek,
felfelé még egyre megyek,
míg csúcsát érem a hegynek,
kellene hogy megpihenjek.

Dal csordul az öreg zongorán,
lelkem dalol, mint szellő a fán,
dalra fakassza, vénülő szívemet,
szememből ereget, fájó könnyeket.

Egyik legkedvesebb "témám"' a hazaszeretet. Sajnos a mai kor gyermekei ezt a szót alig ismerik. Verseinkkel talán segíthetünk ezzel. Kérem a pályázókat, hogy beküldött pályaműveiknél gondoljanak arra, hogy GYEREKEK kezébe kerülnek ezek a versek!

Pályázat határideje: Július 05.

Rég megsárgult papírlapok
bút és örömet rátok írok,
de néha ha-gyötörnek a gondok
kiírom magamból és meg nyugszok.
TIZENHÁROMSZOR
Szeretnék testeddel egybe olvadni,
Szeretném szívedet közelről hallani,
Szeretnék adni valami szépet,
Szeretném ha maradandó legyen léted,
Szeretnék ajkadhoz ajkammal érni,

Tengődő képzet, mely benned éled,
érzések suhanása arcképed.
Gondtalanság utáni surranás,
ereklyék tárházába zuhanás.

Sóvárgón lépő pillanatképek,
lélekbe belemaró emlékek.
A felszínen táncoló érzelmek,
melyeket eltitkolni nem lehet.

Ha gyötör a bánat, rossz a kedvem,
kell a zene mely átölel engem,
nem is kell azt látnom hogy ki játszik,
az én lelkem muzsikára vágyik.

Zene átölel energiát ad nekem,
szinte masszírozza a zsibbadó szívem,
ha válogatni kell, zeneszerszámokban,
egyedül a zongora pőrén magában.

Csak úgy futólag -
érintsed ajkaddal
az én ajkamat,
hadd érezzem édes,
bódító illatodat.

Csak úgy futólag -
nyújtsd felém kezedet,
tapintsam ujjaid begyét,
halkan rebegem füledbe
becéző, drága nevedet.

Ha szebb tájra vágyol
mint ami itt körülfog,
csalóvagy és álnok,
a rohanó sínek visznek,
kergetnek az álmok.

Itt bent ember-gőz,
meleg méla szendergés,
dohányfüst, kártyaparti,
vidám csevegés.

Mellettem egy lány,
a vonat váltót ér,
csattog a rideg vágány.

Szívem legszebbik virága...

Somogyország déli szegletében,
Drávának ott hűs ölelésében,
kicsi város nyugodni nem képes,
környezete oly szép vadregényes.

Gyöngykaviccsal mosott mederágya,
sóderbányászatnak melegágya,
Hűs hullámain ring a "Jégmadár",
de Somogyország Barccsal visszavár.

Hej amikor még nekem húztad,
sűrűn gyantáztad ám vonódat,
emlékeim szép tárházában,
négyen voltatok a bandában.

Nótáimat de jól ismerted,
suskát is mindig meg köszönted,
hol merre jársz a hegedűvel,
talán egy égi kísérővel.

Valahai iskolatársak kortársaim,
kikkel együtt töltöttem iskoláséveim,
harmincheten mind közös osztályba jártunk,
mióta megvolt a ballagás egyre fogyunk.

Szűkül a kör fa árnyékába szorulunk,
egymással futtában is ritkán találkozunk,
Lajos most te üzentél angyalokkal nekünk,
értitek kőműves voltam télen pihentünk.

Pünkösd vasárnapja és hétfője

Vázádba vágtam pünkösdirózsát,
hozzád vittem lelkemnek lángját,
szívemnek egy apró szilánkját.

Húsvét után eltelt ötven nap,
vártam jöjjön tőled egy képeslap,
örömmel vettem volna meghívásodat.

Este lett felnéztem az égre,
oda fohászkodtam kis segítségre,
tőled váró kedves gyengédségre.

Ugye kedvesem eljössz, ha hívlak,
mikor az almafák, virágba borulnak,
vedd fel a kék pettyes karton ruhád,
szokott helyen, virág csokorral várok rád.