cs 05/01/25
Kovácsné Lívia
Lila viola illatozik az ablakom előtt,
viszi az esti szél az illatát messzire,
szívem sóhaja száll vele,
boldog, ha itt vagy ővele!
Lila viola,
szívem hírmondója,
szerelmek tudója,
szívek bolondítója,
lelkem nyugtatója,
mondd el,
hogy szeretem,
ma is őt szeretem.
Lila viola illata elbódít, karodba csábít,
|
Szabad-e sírni kóbor felhők alatt,
hol könnyeket önt az elmúlt pillanat,
hol sóhajt súg fülembe a könnyű szél,
hol a remény is csak reményt remél.
Túlcsordul a szerelemtől öreg szívem,
de nem hallja lelkem már senkisem.
Csak nézem, miként esik szét ez a világ,
Bármit teszek, az csak hiú ostobaság.
|
Hagyd a világot békében élni,
ne játssz Istent, az nem te vagy.
Sorsod valahol tán meg van írva,
életed egy, és nem kapsz másikat.
Az ember nevet egykor örökül,
kaptad, hogy mindig megbecsüld.
Mi nem az ember névhez méltó,
azt nagy bölcsen kell, hogy elkerüld.
|
Elmerengtem a tétova múló időben,
a tépett szerelem üszkös roncsain.
Hol buborékba zárt az ostoba élet,
s arcul csapott megint és megint.
Bábuként ringok egy cérnaszálon,
a közönybe hajtom le ősz fejem.
Sivár rommá vált egykor szép világom,
de a szerelmet benne még felismerem.
|
sze 04/30/25
Dáma Lovag Erdő...
Május elseje van, ragyog a napsugara.
Hív a dobszó cintányér találkozóra.
Ide hallik a vidám zeneszó.
Reggel korán, ébresztő, harsogó.
Visszhangozza a Báger vize.
Itt van május ünnepe!
Más ez a május, nekem emlékosztó.
Gyermekeknek vidám ünnep, kacagó.
|
h 04/28/25
Pitter Györgyné
Zöld mezőm most tarka-barka,
velem dúdol, szívem hallja,
pillangó száll jobbra-balra,
cikk-cakk szárnyán fény hímpora.
Egy madár száll ágról-ágra,
dala hírt visz messzi tájra,
éneke szól szívtől-szívig,
rád gondolok déltől-estig.
|
h 04/28/25
Pitter Györgyné
Csended vesz körül,
vállamra terített óvó szeretet,
szemembe könnyeket csaló messzi fényed,
egymásba fonódó lélekölelés,
mint mikor itt voltál,
és gyöngédségeddel körülvettél,
és szemembe ragyogást küldtél,
és elakadt a szavad, amikor rám néztél.
|
Gyomra mélyén tátong néma űr,
mint elhagyott fészek, mi téli ágon ül.
Az éhség egy kín, egy láthatatlan hideg folyó,
lassan marja, emészti őt,
nincs már számára semmi új reményt hozó.
Csontjainak vázán fáradtság lepel,
ahogy mozdulatlan teste
ott a koszos matracon hever.
|
v 04/27/25
Szabados Veronika
Hófehér orgonák,
jó, hogy kinyíltatok!
A lila orgonákkal,
ugye, meghallgattok?
Csodás orgonáim,
sír most a dalom.
Könnyemmel pengetném,
ha lenne gitárom.
Értetlen a világ,
nem hallja hangom.
Ha hegedű lennék,
sírna a húrom.
|
v 04/27/25
Szabados Veronika
Mindent lehet,
csak ne add fel soha!
Legyen életed
bármilyen mostoha.
Tagadjanak meg
százszor, ezerszer,
de egyet tudj, hogy
soha ne add fel!
|
v 04/27/25
Szabados Veronika
Az egyedüllét soha
nem jelenthet magányt.
Tavasszal a madár is
neked zengi dalát!
A Nap is egyedül van,
soha nem magányos.
Ki egyedül ébred,
arra is mosolyog.
Nézd csak a Nap fényét,
rád veti sugarát,
lehet, hogy a réten
csak neked nyílt ma virág.
|
szo 04/26/25
Kovácsné Lívia
Lélekölelésemet szelek szárnyán küldöm neked!
Elmondja majd, mily forrón szeretlek!
Elmondanám én is,
de nincs hozzá merszem,
akadály a józan ész,
s a köztünk lévő messzeség!
Egy percre voltál csak enyém,
egy csók, mely a szívemben ma is ég,
de őrzöm, hisz számomra a legszebb emlék,
hisz szeretlek én!
|
szo 04/26/25
Kovácsné Lívia
Tudod, így van ez, szívem,
ennyi év után,
és ne nézz rám ily bután,
a kor nyomot hagy rajtunk az évek múltán,
hiába kelünk fel jó korán.
Még jöhetnek szép évek talán,
ha a mindenható így akarja netán,
becsüljük meg, mit az élet nekünk ád,
s az Isten is megáld!
Tudod, így van ez, szívem, ennyi év után,
ne legyints ily kurtán,
|
Még csak álom vagy, nekem pillekönnyű vágy,
mint hajnalban a fény, mint csöndben a világ,
de már a szívemben biztos helyet leltél,
s minden szívdobbanásom csak rólad regél.
Nincs még hangod, de én már hallom a kacajt,
nincs még lépted, de már rengeti a talajt,
arcod titka bennem szép virágot fakaszt,
bár neved még álom, de rám reményt tapaszt.
|
Az erdő csendjén ír a szél,
levél susog, rigó zenél,
egy hang a lombok mélyiből
a vershez halkan szívet ölt.
A fűszálon egy cseppnyi szó,
szirmaiban lágy zeneszó,
minden virágban gondolat,
mit költő lelke hordozhat.
|
Kis kezed tenyerembe simult,
mint a harmatcsepp a levélen,
szememben szemedből ragyogott
a reggel néma csöndje mélyen.
Léptedben ott volt minden, mi hang,
amit a szívem dalolt egykor,
lágy simítás, szeretet-összhang,
édes álmok, ez a gyerekkor.
|
Baráti áldomás
Büszke kézfogás
Őszinte szeretet
Szívemből ölellek
Selyembe burkollak
Magamnak álmodlak
Könnyeid gyöngysorba
Fűzöm egy csokorba
Szivárvány híd alatt
Éreztem csókodat
Huncut a vén idő
Csak élet temető
Hadd adjak belőle
Szívedért cserébe
Nézek a szemedbe
Elvesztem örökre.
|
p 04/25/25
Dáma Lovag Erdő...
Nyílik a sárga rózsa, tulipán.
Csokorban kaptam egy nap hajnalán.
Szeged városában nyílott.
Szívet, lelket boldogított.
Emlékeimhez de jó volt visszatérni...
A kertemben a tavaszt köszönteni.
Virágözön, amerre jársz.
Napsugár ragyog le rád.
|
Van egy szép világom,
hatalmas a kertje,
rengeteg a virágom,
ábrándozom benne.
Múltba és jövőbe
repít a képzelet,
hátra és előre,
nem számol éveket.
E kert az én titkom,
falán túl nincs világ,
itt a lelkem nyugszik,
töröl minden hibát.
|
Fejemben a gondolatok sűrű erdőként nőnek,
miközben lelkem madárként száll,
s nekivág a végtelen mezőnek.
"S a toll? Az örök láz, mely vérrel karcol,
lázadó kézben forradalmat rajzol,
egy sóhajból dal, jajból hit fakad,
így lesz az ember istenek rokona."
|