p 11/20/26
Kovácsné Lívia
Nekem fontos,
ha ràd nézek lássam
a szemedből felém àradó fényt!
Nekem fontos,
hogy érezzem,
a mosolyod csak az enyém!
Nekem fontos,
hogy a kèt karoddal
gyengéden átölelj!
Nekem fontos,
hogy engem szívből szeress,
szeress!
Nekem fontos,
hogy szívem a szívedben
ott legyen!
Nekem fontos,
|
p 11/20/26
Bíróné Marton V...
Édesapámat balsorsa,
a családtól elrabolta.
Alig múltam még két éves,
lélek gyertyám máris égett.
Hogy mi történt fel sem fogtam,
mégis mindig hiányoltam.
Édesanyám megnyugtatott,
apa nélkül nem maradok.
|
Egy lélek, ki repülni vágyott,
az Úrtól szárnyakat kért,
hogy lásson távoli tájat,
szárnyaljon mint a szél.
Megkapta, a csúcsra indult,
legmagasabb hegyen leszállt,
csodálta a felhőt, tájat,
kitárult neki a világ.
Tova siklott dombok közé,
vadvirágos rétekre,
folyó partján megpihenni,
faágak közt éjjelre.
|
p 11/20/26
Dáma Lovag Erdő...
BÉKE Nagykövetek hova tűntetek?
Néma csend üli a tájat.
Nincs ki az országra zúdult
Fájdalmat megállítanának?
Még hónapokkal ezelőtt csendes volt az ország
Vad rágalmazók hírnevét nem taposták...
Béke kötötte össze az embereket,
|
Ha egyszer majd nem leszek, mondd, miben maradok?
Egy csillag halk fényében vajon ott ragyogok?
Egy esti szellő szárnyán, mely arcodhoz simul,
vagy egy régi dallamban, mely szívedig vonul?
|
cs 11/19/26
Bársony Róbert
Őskor, ókor, középkor,
És megérkezett sajnos a zombikor.
Pénzmániás és álláshalmozó mohók
Buknak le sorjában mindenfelé,
Mellettük az érzéketlen pötyögőkkel
Tele a metró, villamos, vonat és az utca.
|
cs 11/19/26
Kovácsné Lívia
Szerelem tengerében
veled oly jó volt elmerülni,
mindent, ami fájt,
ami bántott, azt jó volt elfeledni.
Szeretni pőrén, meztelen,
ahogy az Isten minket megteremtett,
oly tisztán,
mint a templomi oltár,
a hófehér liliomcsokor tanú rá.
Ültünk a templomban,
fogtad a kezem,
ezt soha,
soha el nem felejtem.
|
Hát akkor, férfiak, ma ünnepeljetek!
Legyen ma könnyebb minden lépésetek.
Kapjatok mosolyt, ölelést, álmot,
s valakit, aki szebbé teszi a világot!
Mert vannak ám köztetek igazi csodák,
kiknek szavában otthonra lel a világ.
Kik nem félnek gyengédnek, embernek lenni,
s tudnak egy női lelket szívből szeretni.
|
cs 11/19/26
Dáma Lovag Erdő...
Árpádkori szép emlékek,
ősi magyar hősi ének...
Amikor még a magyar összetartott,
Cisztercita rendet alapított.
Ciszterciek nagyon tudták,
Zircre hozták tudás várát.
Bakony szíve befogadta,
Szép kolostort körbefogta.
Így lett aztán tudás vára
|
sze 11/18/26
Kovácsné Lívia
Beismerem, én már öreg vagyok,
magam után talán valami értéket
mégis hagyok.
Bár ez már nem az én világom,
nekem igy is nyílott sok virágom.
Megfestettem,
versbe írtam sok szép virágot,
és nem váltottam meg vele a világot!
Egyszerű ember vagyok,
elvarratlan szálat már nem hagyok.
|
sze 11/18/26
Bíróné Marton V...
Messze nyúlnak az emlékek,
A múlt század, nyolcvanas évek.
Angol királyi családban,
Károly herceg Diánával,
Örök hűséget esküdtek,
Pompás csodaként éltük meg.
Oly bájos és szép Diána,
A világ szívébe fogadta.
Páratlan népszerűsége,
Végtelen jószívűsége.
Jótékonysági rendezvény,
Rajongott érte a nép.
|
Félek a jövőtől, bolond lett a világ,
ugatnak, acsarkodnak, mint a veszett kutyák,
senki nem keresi, hol van a béke,
mikor lesz, hogyan lesz a háborúnak vége.
Tárgyalnak, dumálnak, míg emberek halnak,
bár forrong a világ, nincs ereje a zajnak.
|
sze 11/18/26
Bíróné Marton V...
Pihenni tér a nap, felhők mögé bújik,
Takarja fák lombja, sugara búcsúzik.
Érinti felhőket aranyszínű égen,
Bíborvörös fényben korongja fehérben.
Természetnek csodája most e pillanat,
Elbűvöl bennünket e sok színárnyalat.
Erdőben páraköd, hűvösen hömpölyög,
Sötét lesz az este naplemente mögött.
|
Pihent még a gazda,
és kicsit mormogott,
csiklandozták, kergették
éjszakai fantomok.
De szól a kakas, hajnal van,
gyere gyorsan, kelj fel,
a nap már incselkedik,
közeleg a reggel.
Fordulna ő oldalára,
de nem hagyja abba,
kakas hangja erősödik,
álmát megzavarja.
|
Az évek úgy futottak át rajtam,
mint őszi szél lehullott avaron,
mit szerettem, lassan távolodik,
mint bágyadt napsütés az ablakon.
Eltűnhetnek arcok és hangok,
bezárulhatnak nyitott kapuk,
de szívemben minden percet
őrizgetek, mint kihűlt hamut.
|
k 11/17/26
Kovácsné Lívia
Miért hiányzik úgy
a hangod,
a szó, mely nekem szól!
Miért hiányzik úgy
a két szemed,
mely fénylő csillag
énnekem!
Miért hiányzik úgy
a csókod,
mely, mint méz, édesíti
a perceket!
Miért hiányzik úgy
a kezed érintése,
mely vágyat ébreszt
reszkető szívemben!
Miért hiányzik úgy
az ölelésed,
|
Volt idő, mikor más voltam,
szememben fény ragyogott,
hittem sok szép ígéretben,
és a holnap mosolygott.
Könnyebb volt a léptem,
nem nyomta vállam annyi év,
nevetésem szabadon szállt,
szívemben élt a büszke hév.
Hol van a régi énem,
ki mert álmodni nagyot,
ki a könnyek mögött is
mindig reményt kutatott?
|
Álmomban újra láttam,
fiatal volt és szép,
sétáltunk a poros úton,
felettünk kék volt az ég.
Kézenfogva bandukoltunk,
néha lerakta a kosarat,
adott pogácsát vagy almát,
és megsimogatta hajamat.
Nagyon sütött a nap,
por szállt az út fölött,
a forró levegő remegett,
és fejemre kendőt kötött.
|
Felhők mögé bújik a hold,
már csak a farkasok üvöltését várom,
novemberi ködös estén,
míg a kihalt utcákat járom.
Cipőm hangosan kopog,
csendet tör a hangja,
házak rejtett szegletében
duplán visszaadja.
Mögöttem a hold,
előttem egy álomkép,
lelkem mélyén őrzök
sok régi emléket még.
|
és megint itt volt, a félelem gyötör
kínoz sok éjjel, az álmomba betör
átfogja derekam, s én lebénulok
kiáltanék, nem tudok, elnémulok
hangom elvész a sötét, néma csöndben
rémisztő árnyak lengnek körülöttem
lábam nehéz, béklyó összeszorítja
egész testemet verejték borítja
|