Van, kit a gondolat lassan elenged,
nevét a szél is ritkán súgja,
de valahol egy belső csendben
még őrzi őt a múltja.

Lehet többé már nem hívják,
útjaik régen szétváltak,
de amit egyszer szívből adtak,
azt megőrzi az évszázad.

Drága párom, látod, nem volt kacsa,
ma lesz, mehetünk a falunapra.
Drága lesz a sült kacsa és bukta,
lányunk tanul, mert az osztályt bukta.

2019. május 19.

TM

Szarkák csörögnek, éppen veszekednek.
Négyen pörölnek, ágról ágra repkednek.
Tojóért harcolnak, a kapcsolat sírig tart.

Itt van az ötödik, ő éppen fészket rak.
Gallyal, agyaggal tapaszt, szőrrel bélel,
Amit néha az állatoktól lop el.

Ibolya úgy fest minden nap,
nap ne érje, hűs a terasz,
Ibolyacsokor mellette,
jól fest e látvány egyszerre.
 
2019. április 17.

TM

Elmesélte édesanyám,
hegedűjén, édesapám,
születésem köszöntötte,
örömdala szállt fölöttem.
 
Júliusi tücsökzene,
refrénként csak ismételte,
énekelte a nővérem,
megérkezett kis testvérem!
 
Édesanyám úgy ringatott,
ölébe vett, dúdolgatott,
legszebb dalát énekelte, 
aludj, álmodj kicsi szentem.
 

Magyar tanyák hűséges őre,
Okosság és szeretet
Ragyog a szemében.
Őrzi a tanyákat, háza táját,
Elűzi az idegent, s minden támadóját.

Hatalmas hangja messze száll a tájon,
Jelzi az idegennek, ide ne járjon.
Bátor legyen az, ki nyugalmát zavarja,
Hívó szavára ott terem a gazda.

Jó ötlet volt, festő keze
Bögrére baglyot festette.
Ő rám nem csak vigyáz, talán,
Számomra a legjobb barát.

Szemeivel nem néz másra,
Így inspirál versírásra.
Kacsint egyet a kis huncut,
És gondolatom rímbe fut.

Sötét van, csend és nyugalom,
Tiszta fejjel írom sorom.
Ő ilyenkor mindig éber,
Bagoly lettem én is éjjel.

Elhagyta a víz a medrét, és a hegyre költözött,
könnyem a szél vele vitte, sóvirágot öntözött.

A hegyeknek barlangjában összegyűltek a vizek.

Az én barátom tölgyfa lenne, ha fa lenne,
jégesőtől is megvédne,
a hédervári tölgyhöz hasonlón,
hétszáz évet is megérne,
edzi hideg szél, égeti a déli nap heve,
szívósan küzd, talpon marad,
mert van hite, évgyűrűiben rejtve.

Itt van már a tavasz,
április bizony elég ravasz!
Van szélvihar, eső és napsütés,
majd csodás tavaszi ünneplés!
Nyílik a sok-sok szép virág,
csodálja mindet a világ!
Menyasszonyi ruhát öltenek a fák,
a bokrok,
méhecskék hada milyen szorgos, dolgos!
Virágok illatát messzire viszi
a tavaszi pajkos szellő,

Borongós reggelen feltámadt a szél,
sáltekerős, kabátos indulás,
porördögöt kevert a járdán,
táncolt vele a napsugár.

Az utcák álmosan ásítottak,
suttogva hajolt a fák lombja,
mintha titkot mondanának,
míg a nap az éji árnyakat lopta.

Aludj kedvesem, álmodjál szépet,
egy csodás, boldog életet!
Szép és jó történjen minden nap veled,
mindig ragyogjon a két szép szemed!
Mosoly az arcodról soha el ne fogyjon,
róla mindig felém a szeretet ragyogjon!
Aludj kedvesem, álmodjál szépet,
egy csodás boldog életet!
Két kezem soha ne engedd el, kedvesem,

Estefelé sok szín keveredik,
Távoli tájon már feketedik.
De bíborvörös még az ég alja,
Fényével a vizet betakarja.

Felhők mögé halad a napsugár,
Víztükrén aranyhídon táncot jár.
Ladikommal épp arra haladok,
Ringatózva lassacskán andalgok.

Nem halk szellő, mi arcomhoz ér,
úgy jön a változás, mint harciszekér,
a tegnap még biztos, ismerős ösvény,
ma már emlék, halvány régi örvény.

Minden lassan elmúlik,
mint őszi levél, mely lehullik,
és mit féltve őrzünk, a megszokott világ,
új formát ölt, ha változik az irány.