Fehér ruhát öltött a néma vidék.
Alszik a föld alatt minden remény,
de az erdőben mégis felgyúl egy aprócska fény.
Szívem egy parázs a jég peremén.
Nem rettenti fagy, se hófúvás szele,
szárnyalok a sűrűben, s a ködön át vele.
|
Lágy szél simítja a tájat,
új fény gyúl minden hajnalon,
a tegnap csendben elmarad,
csak a holnap jön az árnyakon.
Ha lépsz, a világ mozdul,
egy rezdülésnyi bátorság,
amit most bizonytalannak érzel,
egyszer az lesz a biztonság.
Ha néha fáj a múlt súlya,
mely válladon maradt,
lépteid mögött ott van
egy új erő is, önmagad.
|
p 02/06/26
Dáma Lovag Erdő...
Búcsúzom, búcsúzni fáj,
Eltűnt a szeretet, ami várt.
Rohanó életünkben elfogy a szeretet.
Ami megmarad, a hideg tél, s csak a vágy.
Megálljatok, szólnék hangosan!
A fájdalom nem látszik, amit a szív takar.
Szomorú a lélek, elmúlt az élet.
Lassan vonszolod fáradt lépteidet.
|
cs 02/05/26
Dáma Lovag Erdő...
Mint szomjas szarvas
Hűs forrást keresve.
Úgy vágyik a szívem a kikeletre,
Mint éneklő pacsirta
Énekét, ha zengi,
Itt a tavasz, fennhangon énekli.
Mint a széncinege csicsergi,
Nyitni kék, nyitni.
Úgy vágyok a tavaszi ígéretre,
|
Ahol a hajnal lassanként kibomlik,
és a fény még félve lép a fák közé,
ott moccan már valami halk bizalom,
egy sóhajnyi ígéret az ég felé.
Ahol a szív őrzi a tegnap sebét,
s nem engedi, hogy a fájdalom győzzön,
ott a remény apró magként növekszik,
szárba szökken, hogy végleg itt időzzön.
|
cs 02/05/26
Bíróné Marton V...
Csodálkozik pici Ottó,
Hová lett a homokozó.
Falevelek sárgák, barnák,
Gyönyörűen betakarták.
Háta mögött babakocsi,
Ide ült ő homokozni.
Mellette a játékai,
Szőrme Bodri, Brumi Maci.
|
Figyelj, nem tolok nagy dumát, csak vagyok egy költő,
de veled minden perc olyan, mint egy jó töltő.
Amikor látlak, a pulzusom is megugrik simán,
nem kell ide filter, se lájk a profilom falán.
Bírom, hogy nem kell megjátszanom magam nálad,
hogy a netet is kikapcsoljuk, ha átölelem a vállad.
|
Ha szólhatnék, szívem beszélne,
minden dobbanásodért élne.
Oly végtelen bennem a vágy,
hozzád simuljak, mint fához az ág.
Ha rám nézel, világom teljes,
a csend is dallam, szavad édes.
Minden mosolyod fénybe von,
s lelkedben örökké ott lakozom.
|
sze 02/04/26
Bíróné Marton V...
"Ember" hónapok sorban jönnek ősszel.
Itt a december, vártuk örömmel.
Rövid nappalok és hosszú éjszakák,
Majd kigyúlnak az Adventi gyertyák.
A Mikulással nagy öröm érkezik,
Ajándékra minden gyermek vágyik.
De nincs hó, eső esik, szürke az ég,
Kell az embernek egy kis melegség.
|
sze 02/04/26
Dáma Lovag Erdő...
Tavasz, boldogság te vagy nekem,
Boldogság nekem a tavasz csendje,
A tavaszi virradat zenéje,
A pacsirta trillázó éneke,
A virágnyitogató méhek zümmögése.
A gyors patak vidám csobbanása,
A nyári nap érlelő ragyogása,
Az őszi, bágyadt napsugár búcsúzása,
|
A tél most néma kristály börtön,
ezüst páncél a fáradt földön.
A fagy fehér vasmarokkal szorít,
s emlékeimre sűrű havat borít.
De bennem még kél a nyári láz,
hol arany napfény a vízre hidat vázol,
s az elmúlt idő mézszínű árnyaival
a jég olvadó kapuin átgázol.
|
Olyan csend volt, mint a hajnalé,
amikor a nap megindul felfelé.
Akkor ott felébredt valami belül,
egy érzés, mi lassan megszelídül.
Két tekintet, melyben fény ragyog,
egy szív melyben vér bugyog,
szavak nélkül is mindent értenek,
mint eső a földre hullva megremeg.
|
Álnok világ ez, hol az igaz szóban az ördög lakozik,
Ahol a lélek árát véka aranyban mérik,
Hol becsület, mint szó, kopott könyvben rejtezik,
S ki őszintén beszél, az gyorsan elvész, eltűnik.
|
A csend mögött ott a szó,
Mit nem mond ki senki soha,
De rezdül még az ég alatt,
Mint halk imádság dallama.
|
k 02/03/26
Dáma Lovag Erdő...
Hozzám tartozol,
Mint fűhöz a harmat,
Mint naphoz a fény,
Mint fához a levél.
Hozzám tartozol,
Mint zivatarhoz
A villám,
Mint virághoz az illat,
Mint édes mosoly
A gyermek arcán.
|
A csendből este nő,
puha, sötét palást,
s a gondolat, mint árnyék,
halkan melléd sétál.
Közben nincs kérdés,
csak a lélegzet,
pillanat, mely őriz,
és álmodból ébresztget.
Egy vékony fonal
köréd tekeredik,
s mit nem mondasz ki,
magától repedezik.
|
Lelked tölgyfa, s árnyéka számomra örök menedék,
én kúszó folyondár vagyok, ki törzsed ölelve s vágyva él.
Gyökerünk a föld alatt néma csendben összeér,
hallgatom, esténként a szél koronád közt szerelmünkről suttogva mesél.
TM
|
h 02/02/26
Dáma Lovag Erdő...
Hóvirág, hóvirág, nyitja a szirmait,
Boldog öröm szívének, ki rátekint.
Napsugár csalogat,
Nyisd ki szirmaid.
Hóvirággal üzented,
Eljön a tavasz.
Szívünkben új reményt fakaszt
a szeretet.
Hóvirág, hóvirág, ujjong a lelkem.
|
v 02/01/26
Bíróné Marton V...
Lejtős hegyoldal szerpentines útja
Hegyet átöleli, körbefutja.
Sűrű lombkorona megritkul nyomban,
Tisztást hoznak létre a vadonban.
Kopaszodó, öregedő fák alatt
Letört, mezítelen ágak vannak.
Színes falevél vastag almot képez,
Csillogóak az őszi napfényben.
Napsugara éltető a szélcsendben,
Felüdülés ilyenkor itt veled.
|
v 02/01/26
Dáma Lovag Erdő...
Megváltozott életünkben
Minden eladó,
Csak a szeretet a szívünkben,
Amire nem kell foglaló!
Gyermeki szeretet igazi kincset ad,
Aki nem érzi, szíve szeretete kiapad.
Boldogság tölt el, ha gyermeked átölel,
A szívből jövő szeretetet soha ne feledd el!
|