Tartozik nekem a sors
egy egész élettel,
mert lehet, megtévedt,
és másnak nézett el.

Görbe utamon
nehezen járok,
mindig egy újabbra,
könnyebbre vágyok.

Nem érzem enyémnek,
másét éltem le,
másét rótta ki rám,
rakta kezembe.

Kérlek, hozd el végre
azt, amit kérek,
mert időm lejár,
lassan a végére érek.

Megálmodtam egy zöldellő rétet,
felette az eget, csodaszép kéket,
hosszú fűszálon hintázó szöcskét,
és a tavasz madárdalos csöndjét.

Vízen úszó tarka kacsákat,
békák hangját, ahogy vitáznak,
hajladozó karcsú nádat,
csillogó pikkelyt, sok százat.

Kikelet érkezik a friss hajnallal,
Bimbót bontanak a fák színpompával.
Körbeölelik az otthon udvarát,
Színes lombjukkal az eget takarják.

Fák alatt virágkert követi ívét,
Harmatos fű mellett mutatja színét.
Nap beleszövi fényének melegét,
Szeretet szikráit szórja szerteszét.

A szeretet meleg fényében csendben hozzád érek,  
mint hajnal a hegyekre, úgy simulok a szívedhez.  
Nem kell szó, sem ígéret, de kell, hogy halkan elégjek,  
s a rajongás, mely benned él, bennem otthonra leljen.

2026. február 18.

Lúdanyó boldog gá, gá, gá,
tojás egy sem volt záp, záp, záp,
mind kikelt sok kicsi sárga,
csodálkoznak a világra.

Jó melegen süt már a nap,
zöld fű van a talpak alatt,
hogy a begyük jól megteljen,
máris legelni kezdtek el.

De a fű még nőni akart,
tő ott maradt, kettészakadt,
hirtelen popóra estek,
új volt nekik a jelenet.

Láva vagy eremben, mi gátakat éget el,
viharos éjjel, mi villámmal átölel.
Zúzmarás ágon a rügy halk dobbanása,
hajnali napfény, az erdő sóhajtása.

Folyó vagy, mi vágyakon áttörve
életem adta, mint eső a holt völgybe.

TM

Futó férfi a fényképen,
Eszembe jut egész éltem.
Hároméves már lehettem,
Repülőgéptől remegtem.

A szomszédékhoz futottam,
De félúton lehasaltam,
A gép már ott járt felettem,
Jaj, még felnézni sem mertem.

Reggel iskolás koromban,
Anyu sütötte lángossal
Indultam, az úton ettem,
De suliból sosem késtem.

Ülnek a padokban, soronként nyolcan,
szőkére festett hajak lófarokban.
A pap Istenről beszél.
Néhány férfi a távolba néz, talán figyel.
Sokan vannak, akik ott vannak,
és alig, akik jelen.

Beszélgetünk, nem nézel rám,
szemedben köd cikáz,
szavaim bolyonganak ebben a ködben.
Itt vagy, de nem vagy jelen.