A Balaton az ég tükre,
egy csendbe öltözött madár,
hullám vállán ring az este,
míg a nap lassan leszáll.

Nádak húrján szél zenél,
hangja szól, mint öreg hegedű,
partja fölött álmot sző a nyár,
s vele az örök derű.

Vékony ágon ül a Rigókirály,
lombok közt van fészke,
csillog fekete ruhája,
napfény ül szemébe'.

Messze száll a hangos dal,
minden bokor visszhangozza,
fák között a csend figyel,
éles hangja a hajnalt hozza.

Nincs aranyból trónja,
csak egy ágon hintázik,
senki nem hajlong előtte,
mégis mindig trillázik.

Álmomban leült mellém az élet,
adott nekem sok szép, gyönyörű s csodás évet,
arcán a hajnal derengett,
szívében ezer csillag csendesen égett.

Kezében nem volt más, csak egy marék remény,
mely úgy izzott, mint tűz a tél közepén,
szava folyó lett, mely bennem utat talált,
s elsimított minden régi talányt.

Jártál-e a hansági réteken?
Érezted-e a friss széna illatát?
Hallottad-e a sárgarigó énekét?
A pacsirta egekig szálló dalát

Láttad-e a lépdelő gólyapárt?
Gondoltál-e arra, a kakukk mit kiabál?
Figyelted-e a halak táncát?
Gyönyörködtél-e a tavirózsa láttán?

Boldog már a búzatábla,
érés előtt lesz megáldva,
aranyosra festi a nap, 
ha elkészült, kombájn arat.
 
A Táblaszélen pipacs véd,
sűrű virág egymásba ér.
Mint piros szalag, úgy ölel,
a távolságuk oly közel.
 
Ez a pipacs küldetése, 
hamar hervad, rövid élet.
Közöttük a búzavirág
megbúvik, de mégis kilát.
 

Ölelésünk szenvedélyes,
Szívünk örömmámort érez
Kerti kispadunkon ülve.
Nekünk fényes a napsugár,
Trilláz kismadár éneke,
A bárányfelhő ránk nevet,
Virágillatot hoz a szél,
Ősz hajunkra rálehelve

A csend ma mellém ült,
nem szólt, csak nézett sokáig,
mint aki tudja, mennyi könnyet
rejt a szív reggeltől éjszakáig.

Nem kérdezett, hogy mi fáj,
nem kutatta sebem okát,
csak rám terítette némán
a hallgatás puha takaróját.

Ebben a csendben hangos
minden elfojtott óhaj,
mi lett volna, ha teljesül
minden búcsú, minden sóhaj?

Kitárom a két karomat,
fut hozzám az ovis csapat.
Csillognak a gyermekszemek,
elvárják a szeretetet.
 
Gyerekek, ide nézzetek,
mennyi bábut hoztam néktek.
Szőnyeg lesz a kis szigetünk,
sorba ülünk, mesélgetünk.
 
Jut egy bábu mindenkinek,
gyermeknyelvek megerednek.
Az én nevem nyuszi Beni,

Életünk egén lassan
Elszálltak az évek
Kimérten méred már a lépted
Szavad egyre kevesebb
Már nem is számolod az éveket

Gondjaid egyre sűrűsödnek
Vágysz egy kedves szóra
Ölelésre, vagy vigasztalásra
Szíved egyre gyengül
Szemedben sűrűn könnycsepp ül

Nem vagyok senki,
mások meg próbálnak Istenek lenni,
egy árnyék vagyok csak,
mi Téged akar a hajnalok peremén szeretni.

Nem vagyok senki,
nem vágyom trónra, sem a magasban lenni,
a csendet tanultam meg,
ott mélyen magamban keresni.

Mondd csak, milyen érzés boldognak lenni?

égett a tűz
fel-felcsapott
millió parázsszem

Idősek világnapját a múló idő hozza,
ajándék, ha együtt érjük meg párunkkal,
ha unokák és dédunokák is köszöntenek,
szívünk fiatal, hiába vagyunk idősek.

2018. szeptember 18.

TM

Hajnal cseppje csillan a réten,
harmat gyöngye a füvön,
madárdal száll a szélben,
béke pihen a völgyön.

Öreg fák csendben mesélnek,
titkukat a szél viszi tovább,
sok apró ág összefonódik,
míg az ég köztük ragyog át.

Öcsém voltál, s én csibészségben cinkosod,
de hiányod most csenddé lett körülöttem.
A szívemben őrzöm még minden mosolyod,
minden apró, csak rólad szóló emlékem.
Túl korán mentél el, de mindazt, mit adtál,
nem sodorja el soha sem idő, sem szél.
S ha majd megérint a hiányod fájdalma,
tudom, a szereteted bennem tovább él.

2026. június 15.