sze 11/18/26
Kovácsné Lívia
Beismerem én már öreg vagyok,
magam után talán valami értéket
mégis hagyok.
Bár ez már nem az én világom,
nekem igy is nyílott sok virágom.
Megfestettem,
versbe írtam sok szép virágot,
és nem váltottam meg vele a világot!
Egyszerű ember vagyok,
elvarratlan szálat már nem hagyok.
|
sze 11/18/26
Bíróné Marton V...
Messze nyúlnak az emlékek,
A múlt század nyolcvanas évek.
Angol királyi családban,
Károly herceg Diánával,
Örök hűséget esküdtek,
Pompás csodaként éltük meg.
Oly bájos és szép Diána,
A világ szívébe fogadta.
Páratlan népszerűsége,
Végtelen jó szívűsége.
Jótékonysági rendezvény,
Rajongott érte a nép.
|
Félek a jövőtől, bolond lett a világ,
ugatnak, acsarkodnak, mint a veszett kutyák,
senki nem keresi, hol van a béke,
mikor lesz, hogyan lesz, a háborúnak vége.
Tárgyalnak, dumálnak, míg emberek halnak,
bár forrong a világ, nincs ereje a zajnak.
|
sze 11/18/26
Bíróné Marton V...
Pihenni tér a nap, felhők mögé bújik,
Takarja fák lombja, sugara búcsúzik.
Érinti felhőket aranyszínű égen,
Bíborvörös fényben korongja fehérben.
Természetnek csodája most e pillanat,
Elbűvöl bennünket e sok színárnyalat.
Erdőben páraköd, hűvösen hömpölyög,
Sötét lesz az este naplemente mögött.
|
Pihent még a gazda,
és kicsit mormogott,
csiklandozták, kergették
éjszakai fantomok.
De szól a kakas, hajnal van,
gyere gyorsan, kelj fel,
a nap már incselkedik,
közeleg a reggel.
Fordulna ő oldalára,
de nem hagyja abba,
kakas hangja erősödik,
álmát megzavarja.
|
Az évek úgy futottak át rajtam,
mint őszi szél lehullott avaron,
mit szerettem, lassan távolodik,
mint bágyadt napsütés az ablakon.
Eltűnhetnek arcok és hangok,
bezárulhatnak nyitott kapuk,
de szívemben minden percet
őrizgetek, mint kihűlt hamut.
|
k 11/17/26
Kovácsné Lívia
Miért hiányzik úgy
a hangod,
a szó, mely nekem szól!
Miért hiányzik úgy
a két szemed,
mely fénylő csillag
énnekem!
Miért hiányzik úgy
a csókod,
mely, mint méz, édesíti
a perceket!
Miért hiányzik úgy
a kezed érintése,
mely vágyat ébreszt
reszkető szívemben!
Miért hiányzik úgy
az ölelésed,
|
Volt idő, mikor más voltam,
szememben fény ragyogott,
hittem sok szép ígéretben,
és a holnap mosolygott.
Könnyebb volt a léptem,
nem nyomta vállam annyi év,
nevetésem szabadon szállt,
szívemben élt a büszke hév.
Hol van a régi énem,
ki mert álmodni nagyot,
ki a könnyek mögött is
mindig reményt kutatott?
|
Álmomban újra láttam,
fiatal volt és szép,
sétáltunk a poros úton,
felettünk kék volt az ég.
Kézenfogva bandukoltunk,
néha lerakta a kosarat,
adott pogácsát vagy almát,
és megsimogatta hajamat.
Nagyon sütött a nap,
por szállt az út fölött,
a forró levegő remegett,
és fejemre kendőt kötött.
|
Felhők mögé bújik a hold,
már csak a farkasok üvöltését várom,
novemberi ködös estén,
míg a kihalt utcákat járom.
Cipőm hangosan kopog,
csendet tör a hangja,
házak rejtett szegletében
duplán visszaadja.
Mögöttem a hold,
előttem egy álomkép,
lelkem mélyén őrzök
sok régi emléket még.
|
és megint itt volt, a félelem gyötör
kínoz sok éjjel, az álmomba betör
átfogja derekam, s én lebénulok
kiáltanék, nem tudok, elnémulok
hangom elvész a sötét, néma csöndben
rémisztő árnyak lengnek körülöttem
lábam nehéz, béklyó összeszorítja
egész testemet verejték borítja
|
h 11/16/26
Bíróné Marton V...
Ősz a híres színkeverő,
új színt festett éjjel,
sűrű ködből nem meglepő,
zúzmara lett reggel.
A vízcseppek átváltoztak
hófehér szikrákká,
egész tájat beburkolta,
fagy csípte világgá.
Az autók óvatosan
haladnak az úton,
téli gumi vigyáz mostan,
senki meg ne csússzon.
Gyönyörű a fehér fasor
|
h 11/16/26
Kovácsné Lívia
Emlékszel még,
mikor a kezem a kezedhez ért,
egy villámcsapás a testünkőn
szaladt szét.
Emlékszel még, felettünk kék volt az ég,
s a szívem gyorsabban vert,
ez tény.
Emlékszel még, szemünkben megcsillant a fény,
ez adott új reményt.
Emlékszel még,
oly jó volt érezni,
hogy izzik a lég,
s miénk lesz a messzeség.
|
v 11/15/26
Kovácsné Lívia
Ma gyönyörű szép őszi nap volt,
az égen pár bárányfelhő kóborolt.
Avar borította a csupasszá vált fák ölét,
s mi boldog mosollyal hallgattuk
a fákról lehulló levelek lágy neszét.
A fák sokszínű sárgás, barnás,
vöröses levelein megcsillan a fény
az őszi napsütésben.
Sétáltunk meghitten kéz a kézben,
életünknek ebben a szép fejezetében,
|
v 11/15/26
Bíróné Marton V...
A teliholdnak ezüstszín a fénye,
hidat emelt Balaton vizére.
Olyan, mint a szerelmi frigy, mely hamis,
nem ad meleget, világít mégis.
A tópartról zeneszó áthallatszik,
hídon tündérlányok tánca látszik.
A felhők odafenn ritmust váltanak,
holdsugaraknak nagy helyet adnak.
Mire nagy lett a csend kora hajnalban,
|
Az ember annyi mindent eltemet,
hogy lassan maga is sírhellyé lehet,
mosoly mögé rejti bánatát,
közben keresi elveszett önmagát.
Nem történik semmi, csak múlnak a napok,
a tegnapokból lesznek holnapok,
a lába hová viszi, nem tudja,
hiányzik valami, és nincs nyugta.
|
Ma nem történt semmi.
Vagy talán minden megtörtént,
csak rossz sorrendben.
A csend nem szólt,
így a hallgatás nem válaszolt,
én pedig valahol,
két gondolat között
magamat adom.
|
p 11/13/26
Kovácsné Lívia
A remény minket éltetett,
hogy nem múlt minden el,
a mi hajónk még nem ment el.
Ó, drága pillanat,
melyben e szikra kipattant,
szívünkben lobbant a láng,
és újra izzott a tűz,
éledt a vágy.
Szerelmünk újra él,
erősebb, mint rég.
Szebb lett a világ,
ezek a tények,
nem vesztek el a remények!
2023. június 11.
|
cs 11/12/26
Kovácsné Lívia
Hiába minden,
gyorsan szállnak az évek.
Azt hittem, elsírtam már minden könnyet,
de csak jönnek, jönnek,
megfakult életünk tovább pörög.
Könnytől ázik arcom,
üveges tekintettel révedek a semmibe.
Ködfátyolos reggelek, hideg nappalok,
jeges éjszakák, kihűlt ágyadban vacog
a remény már.
Kedves melegségre vágysz, puha érintésre,
|
cs 11/12/26
Pitter Györgyné
Várj idő, ne hagyj itt,
ha elszállsz, jövőmet viszed magaddal,
mennyit késlekedtem, halogattam,
vagy figyelembe sem vettelek,
előtted tettem le voksomat,
nélküled döntöttem el életemet.
|