Szegedről indultam az emlékpark felé,
Szívem egyre gyorsabban vert,
Árpád vezért lássam, alig vártam.

Fényt terveztem oda,
Ahol nagyobb fényt láttam.
Árpád szobor előtt főt hajtottam.
Tiszteletem Árpád vezérnek megadtam,
Láthattam e szent helyet, boldog voltam.

Itt vagy a szívemben,
a szépet nem feledem,
a boldogságom Te vagy nekem!
A csodát, mit tőled kaptam, féltőn őrzöm,
hisz ez az én örömöm!
Templomi csendben érted imádkozom,
tiszta szívvel hozzád vágyakozom!
Őrzöm az illatod, mint rózsa a szirmaiban lévő illatot,
őrzöm a mosolyod, mely feledhetetlen,
és mindig magával ragad engemet!

Talán minden eldöntetett,
mikor a lélek beköltözött,
és választottunk születést,
nem kényszert, s nem büntetést.

Őseink szavát hordozzuk,
álmainkban újra hozzuk,
tudásuk ott él szívünkben,
vérünkben és a hitünkben.

A lélek célja nem titok,
minden érzés benne lobog,
vágyban, fényben, fájdalomban,
nyugalomban, viharokban.

Az éj csöndjén túl, hol nincsen szó,
álmok közt jár egy hajó,
lelkem evez benne hangtalan,
és kérdés visszhangzik számtalan.

Sorsunk vajon el van döntve,
életünknek minden perce,
kész tervekkel születtünk,
tervezett a küzdelmünk?

Amikor a nyári szabadság közeleg,
A hét utolsó napja szinte rád nevet.
Az óra is gyorsabban halad,
Indulhatsz, vár rád a sok kaland.
A kettő hetet ügyesen használd ki,
Pihenjél, töltődjél, a hámból rúgjál ki.
Munkádat felejtsed, nevess és dalolj,
Erdőben sétálj, a csend lelkedbe hatol.
A vén fát öleld át, madár dalát hallgasd,

Lelkem csendes, békés, mély álomban ringott,
mikor eljött ő: sötét szárnyú, gonosz lény,
nem angyal, de démon - véremből kortyintott,
surrant, mint egy tolvaj, és frászt hozva belém.

Elmentél Szegedre, szólított a régi ház.
Jó osztálytárs, hű barát.
Elmentél gyermekeid után,
Hogy a szeretet tovább éljen velük ezután.

Sok kis emlék, ami ölel bennetek,
Melengeti, őrzi szívetek.
Házat, amit magad építettél,
Körbeveszi a természet, jó barát, s hű kutyád.

Júliusi nap
a tikkasztó hőségben
szomjazik a föld

Beborult az ég
mennydörgés és jégeső
lehűlt levegő

Szakad az eső
júliusi viharok
hűvös az idő

Fáradt napsütés
borús felhős nappalok
fázós július

Július van most
lesz még forró napsütés
hőségből elég

2025. július 9.

TM

tükör előtt Böske
illegeti magát
úgy véli, üdvöske
s csodálja alkatát

ruhája rafinált
egy kissé borzadály
a párja felkiált:
úristen, papagáj!

2025. július 9.

Ezen a forró nyári éjszakán
szerelmes szívem csak rád várt.
Szenvedélyesen ölelj most át,
érzem szíved gyorsuló dobbanását!
Egy ilyen fülledt nyári éjszakán
szerelmes szívem te is érzed tán.
Mindenem neked adom,
szerelmedet én cserébe
tőled kapom.
Tudom, Te is szeretsz oly régóta már,
nem voltál boldogabb soha talán!

Kaktusz olyan különleges virág,
versírásra kedvet ad, inspirál.
Tüske szúr, mint kit látni sem kíván,
de mit szívből ad, szeretetvirág.
 
Szára nincs, a vastag törzs táplálja,
hetekig a párkány díszvirága.
Rózsaszínnek színárnyalatával,
kelyhéből néz sárga bibe bája.
 
Házi cica, ha mellette pihen,

Születésnapod közeleg,
Gondolataim sorban gyűlnek.
Mit is írjak kedves, szép emléket neked?
Közös, szép emlékekre emlékezek.

Szavak nélküli kapuban állok,
vén fák ágai suttognak,
a nap fénye köztük átragyog,
ősi titkokkal biztatnak.

A tűz körül megáll a világ,
lelkem lángjai fellobbannak,
a szikrák vigyáznak rám,
s én követem ősi utamat.

Történt egyszer, nem is oly rég,
Hogy az égen új csillag kélt.
Felragyogott, visszatérő,
Csillag élete ismétlődő.
Erőt gyűjt, hát halványodik,
Egy év múlva, a sötét égen,
Kitörése fényesedjen.
Nyári égbolt alatt vándor,
Szemed gyönyörködjön látványától.

TM

Csendmanó hintán ring ide-oda,
holdfényből fonta kis sapkáját.
Nem szól, csak dúdol, nincs zenebona,
majd becsukja lassan ablakát.

Piheg a ház, az ágyban a párna,
bújik a csend hűs paplan alá.
Szuszog az este, halványul árnya,
csillag sem fénylik, nem csacsog már.