h 04/21/25
Dáma Lovag Erdő...
„Látjátok feleim, mik vagyunk?
Por és hamu vagyunk!”
/Ómagyar Mária siralomból/
„Látjátok, mi vagyunk?”
Önmagát pusztító emberiség!
Jézus hiába halt meg a keresztfán!
Mi ebből semmit nem tanulván!
|
Szó nélkül nő az árnyék,
a házak mögött valaki számol -
szavakat, kenőpénzt,
és minden lemondott álmot.
Egy íróasztalon ketyeg a közöny,
pecsétet kap a hallgatás.
A jog könyveit rég megette a por,
de a borítón még ott a hatás.
|
A padláson megállt az idő,
porában régi lábnyomok,
egyik eldugott zugában
kis ládika ácsorog.
Milyen kincseket rejteget,
múltjában mi a titok,
rezgő hálójában egy pók
menekül, míg ajtót nyitok.
Régi, sárga újságok között
kopott fényképek lapulnak,
ismeretlenek az arcok,
a kortól már kifakultak.
|
v 04/20/25
Pitter Györgyné
Fény voltál,
lelked fénye tartott ébren,
hogy bizalommal legyek, amikor féltem.
Elmentél,
hogy még fényesebb legyen az ég,
ragyogó lelkeket ölel a messzeség,
hajómban egyedül utazom még.
Bátorítasz,
„fényből szőtt gyöngyöket” szórsz a vízre,
ígérted, szeretni fogsz örökre,
mert az életnek nem lesz vége,
nem lesz vége.
|
A dermedt föld alól, mint álomból ébredő fa, a gyászban
rügyezik már a csend,
a néma sóhajok s zokogás kora
elszállt.
A szívűnk, mint régi, téli fészek,
most új tüzet rak, s a hamu alól kikel benne egy lélek.
Bánatunk eltűnik, mint eldobott kő, mely mélybe zuhant a sötétben,
most öröm, s fényes madárként szárnyal a végtelen égen.
|
A víz tükrén cikáznak, mint ezüst szilánkok,
egy napra született, tündéri álmok.
A múlt árnyából felsejlő fényes pillanat,
ahogy a folyó ringatja őket,
mint mikor álmod gyönyörű és szabad.
Szárnyuk csapása a szellő suttogása,
táncuk a lélek tiszta ragyogása,
létük egy percben égő vágy,
mulandóságuk édes és lágy.
|
Mikor már nem emlék a tegnap,
Csak egy szúrás itt, a szegycsont mögött,
A mellkas bal oldalán,
Hol az érzés a lélekkel ütközött
Oly sután és bután.
Mikor már nem érzed, hogy szeretnek,
Meg ahogy pulzál a vér,
Csak a kongó ürességet
A szívkamra üregében,
És az értelem nyugodni tér.
|
Mért loholjak vágyam csalfa képzetében,
S a valóság csapdájában, mért merüljek el,
Mért higgyek a világ önző, hazug felében,
Mikor a vég itt van egészen közel.
Igaz vágyak hazug bolondja lettem,
megírt a sors, gyűrött rongyos lapon,
a mondat végén a pontot kerestem,
szoborrá meredtem repedt talapzaton.
|
Hajnal hasít be az ablakon,
lebben függöny, ragyog a nap,
elhagy az álom, visszatérek,
sarkamban topog a mai nap.
Keserű kávé frissít reggel,
végigszaladó tompa varázs,
bögrében a fekete vízben,
cukrot keverő feltámadás.
|
Mikor ezüst utat rajzolsz
éjszaka a tavon,
hadd szárnyaljon szívem
s képzeletem, hagyom!
Vonzásod oly távolból is érzem,
ahogy sokszor a hullámzó vizet nézem.
Lassan elindulok vágyaim
útján feléd,
mint örök múzsámba,
úgy kapaszkodok beléd.
Egyszer talán a sötét
éjben, árván,
megérinthetem felszíned,
|
Hangok a csendben,
szívdobogás,
nyílik egy ajtó,
kis kattanás,
indul a lépcsőn,
lábdobogás.
Elmegy egy autó,
halk suhogás,
csatornafedél,
nagy csattanás,
repül egy galamb,
szárnycsapkodás.
Lefőtt a kávé,
halk kotyogás,
ablakban a nap,
fény, ragyogás,
reggeli csendben
álmodozás.
|
Tavasz mosolya nyílik az ágon,
Szellő suhan át nyíló virágon.
Zöldülő fűben nyuszik lapulnak,
Színes tojások fűbe gurulnak.
Harang zeng halkan, messzi faluban,
Remény csillan a reggeli napban.
Kicsiny kezekben barka virágzik,
A szív is újra hittel világít.
|
Az udvaron, ahol a diófa állt,
kopogott a kispadon a nyár,
árnyékában nagyanyám ült,
fésülte ezüst szőtte haját.
A szél halkan mesélt valamit,
míg a nap szárította a ruhát,
bejárta a régi kicsi háznak
minden szegletét, zugát.
|
Sarokban ül a csend,
nem kérdez, csak topog,
egy gondolat nyomában
poros emlék csoszog.
Az idő halkan szól,
elmúlik, mint a nyár,
a fény lassan kihuny,
a szív halkabban kiabál.
Az este betakarja a szobát,
hangtalan, nem kopog,
eljönnek látogatni
a ragyogó angyalok.
|
sze 04/16/25
Kovácsné Lívia
Tavasz van, gyönyörű szépségű tavasz,
új életre kelt a táj,
virágba borult a vidék, amerre
a szem ellát!
Hiányzol kedvesem oly nagyon,
arcodat, mondd, újra mikor láthatom?
Bársonyos hangod ma is szívemig hatol,
beleremeg a testem is, ha hallom!
Öledbe bújnék csendesen, kedvesem,
két karod ölelése a templomi oltalom énnekem.
|
sze 04/16/25
Kovácsné Lívia
Szeretni és szeretve lenni,
a legszebb érzés így boldogságban élni.
A szeretet nem ismeri a határokat,
átível óceánokat, tengereket, magas hegyeket
és legyőz mindent az önzetlen, feltétel nélküli szeretet.
Mit neki az Alpok, vagy a Himalája,
nem számít az emberek közti távolsága.
A szeretet az életünk legszebb csodája,
|
Mért loholjak vágyam csalfa képzetében,
S a valóság csapdájában mért merüljek el.
Mért higgyek a világ önző, hazug felében,
Mikor a világvég itt van egészen közel.
Igaz vágyak hazug bolondja lettem,
Megírt a sors, gyűrött, rongyos lapon.
A mondat végén a pontot kerestem,
Szoborrá meredtem repedt talapzaton.
|
sze 04/16/25
Bíróné Marton V...
Jézus Jeruzsálembe vonult,
Eléje virágszőnyeg borult.
|
A zengő, örök természettel élsz,
Virágok kelyhében vagy az álom.
Fotóiddal mind minékünk mesélsz,
Királylány vagy ez igaz mesevilágon.
Megosztod velünk szépérzékedet,
S mi látjuk képeidben a mesét.
A pillanatokba zártad a szereteted,
Ebből bíz, még oly sok kellenék.
|
Miért szenvednek ártatlanok,
az öregek, betegek,
maradnak árván feleségek
és apró gyerekek?
Gazdagok játszanak,
eldöntenek sorsokat,
háborúznak, harcolnak,
jártatják a szájukat.
Nagy vígan mulatnak,
míg hullanak fiaink,
végtelen luxusban
csak gyűlnek sírjaink.
|