Új tavasznak első napján,
Hajnalpírnak virradatán,
az ébredő napkeltében
Reménytündér repül széllel.
 
Észreveszi, hogy bicegek,
gyógyírként ad harmatcseppet,
tavasz éltető erejét,
szeretetet, hitet, reményt.

2019. április 2.

TM

Szeretek veled lenni,
boldogan nevetni,
a rosszat feledni,
neked jót tenni,
téged szeretni!
Szeretek veled beszélni,
a két szemedbe nézni,
a kezedet kezembe venni,
csodákat együtt megélni,
téged szeretni!
Szeretek veled álmodni,
a boldogság honába szállni,
a szerelem tavában fürödni,
mindig veled lenni,

Ó, az a korty kávé ott, közel a vízparton!
Már egyedül voltam.
A Kaktusz büfében Csopakon.
Rám terítette narancsszín ruháját
az alkony.
Édeskeserű estém tanúja volt a nádas
és a Balaton.

Mennyire fájt nekem az az egyedüllét.
Hiszen alig múlt el egy év és néhány hét.
Nélküled a forró nap is szikrázó, tüzes jég.

Csendes a szív,
és hangos a száj.
Dobban a szív,
és jár a száj.
Szeret a szív,
de jól vigyázz,
ha nem szeret,  
- és hazudik a száj.

2026. március 31.

TM

Tudom, most már ott fenn fényszálakból szövöd az éjszakát,
egy csillagösvény ,min jársz tovább.
Nem üres a szív, csak a csend lett mélyebb,
Te vagy a hajnal, mi elűzi az éjjelt.
A neved a szélben suhanó suttogás,
s minden felhő egy halk, lágy simogatás.

Napok óta esik az eső,
a tavaszi éltető erő!
Új életre kél a táj már,
kizöldül tőle a határ!
Issza a szomjas föld az esőt,
ettől nyer majd új erőt!
Kevés csapadékot kapott télen a föld,
most már a vetés sarjad, mely harsogó zöld!
Az éj puha takarót terít a tájra,
csillagok és a vén hold
vigyáz a szunnyadók álmára!

Csodás vagy földgömbünk,
Összeköt a mi sorsunk.
Életadó helyünk,
Te vagy a mi otthonunk.
 
Élted végtelené,
Látod, mégsem becsülünk.
Pillanat emberé,
Pótolja nemzedékünk.
 
Majd ötven év múlva.
Zöld pázsit és legelő,
Szebb leszel, mint múltban,
Lombos fa elegendő.
 
Csak biotermések,

Ezüst hajnal hasadt, s a sziklazár feltörve.
Életnek forrása buzog fel a földbe belőle.
Fénymag volt a sírban, mi most az égig ér.
Szeretetnap kél fel, s tovafut a sötét éj.

TM

Reggel kedvenc fotelemben ültem,
néztem, tervem hogyan tűnik el.
Alig hallottam, homlokomról víz folyt,
Erőm elhagyott, náthásan ébredtem fel.

Én dolgozni akarok. Az ünnepre
készülni kell, utazni, örülni akarok.
A tervek, a tervek, zúg a gondolat,
Az ágy most nem nyelhet el.

Hunyd le szemed egy pillanatra,
engedd, hogy elcsendesedjen a világ,
nem kell most semmit tenned,
csak lélegezz, és figyelj tovább.

Minden sóhaj egy elengedés,
minden belégzés új kezdet,
ahogy a lelked lassan megpihen,
úgy oldódnak a terhek.

Égbolton suhan át a sirálygárda,
Tó vize tükrözi a mozgó árnyat.
Köröznek, majd a víz szélére szállnak,
Fényesen csillannak hófehér szárnyak.

Ladikban ül egy lány, bánatos lelke,
Órák óta vár, késik a szerelme.
Mosolyra derítik, kinyújtva keze,
Finom étekkel van tenyere tele.

Van egy hely, ahol nincs idő,
hol nem fáj már a múlt,
hol a lélek nem keres válaszokat,
mert egyszerűen mindent tud.

Ott nem számít, ki voltál tegnap,
sem az, mit hoz a holnapod,
csak a jelen lágy ölelésében
érted meg igazán sóhajod.

Délutáni sütizés gyerekeknek kincset ér.
Répatorta, gyümölcslé pocakokba belefér.
Szemük is mosolyog, finom a répa most.
Kicsi lány kezet mos, na éppen dagadok!
Mindenki jót kacag, ez a mondat is megmarad.

TM

Mecsek kedvenc zöld növénye,
Árnyas erdőben rejtőzve.
Vaddisznó és barnamedve
Kedvenc, finom csemegéje.

Ember is ezt felfedezi,
Leveleit frissen gyűjti.
Gyógyulását remélheti,
A természet segít neki.

A gyöngyvirág is növekedik,
A gyógyító levéllel keveredik.
De ő mérget termel neked,
Ezért kosaradba nehogy betedd!

Csendben jön a hajnal fénye,
nem kérdez, csak átölel,
szívedben halk zenére
egy új nap énekel.

Lépteid, bár fáradtak,
valahová mégis visznek,
mögöttük ott marad
ereje a várakozásnak, hitnek.

Ne félj attól, ami már volt,
elmúlt, mint az esti szél,
de ami benned ébred,
az biztosan örökké él.