Zuhany alatt ne költs verset,
mert a vízdíj emelkedhet ,
legfeljebb csak néhány strófát,
ha a permet ihletet ád.

Pamlag puha párnáin
penészvirág,
pangó percek
pihegve pihennek,
pszichiáterek parancsszavára,
percegve,
pislogni
próbálnak.

Porlepte percmutatón
pilledten pengő pillanat
párolgó pocsolya peremén
pirulva pislog
a pecsét.

2026. szeptember 26.

TM

Körön kívül járok körbe
Köröskörül idegenek
Belül összefonódások
Körülöttem vizesárok.

Riadt szemmel körbenézek
Hazautat keresgélek
Oly riasztó ez a környék
Jó lenne, ha felébrednék.

2026. szeptember 25.

TM

Néha kiszállunk a nyüzsgő élet sebes forgásából,
ahogyan a vidám, gondtalan nyár tűnik el a láthatáron.

Az őszi szél kerget színes falevelet,
betakarja vele a pihenni vágyó természetet.

Megállni, sétálni, gondolni, érezni,
időről időre távolból figyelni.

Aztán, ha eljön az ideje, az élet fonalát
a megszokott módon újra kézbe venni.

A zene, mely nem ismer határokat,
nyelvi problémákat,
érti minden ember a zene
szívhez szóló szép szavát!
Ha valahol felsír egy hegedű hangja,
azt minden ember egyformán érti
és hallja!
A zene az, amit mindenki egyformán megért,
lehet eszkimó, maláj, afrikai bantunéger,
európai, svéd, norvég, cseh vagy román,

Avarágyba bújik a kis sünike,
nyugodt téli álmot remélve!
Már érzi, bizony jön a zord hideg tél,
bevackolja magát, így ő mindent túlél!
Gondoskodott róla,
hogy legyen elég elesége,
hisz van neki gyermeke és felesége!
Együtt vészelik át a nehéz téli hónapokat,
összebújva a kis sün a családjával!
Süni koma ezt avarágyán jól kigondolta,

A távolodó vitorlák összeolvadtak az égi horizonton,
Alig-volt emlékeink egyesültek a messzeségben,
Napi küzdelmeink már végtelennek tűnnek,
Nélkülük az élet mégis unalmas és ízetlen.

Minden ember lelkében van egy mérleg,
A nyelve hol balra, hol jobbra téved.
Egyik felén jó, másikon rosszabb fér,
Egyik békében, a másik harcban él.
 
Rajtunk múlik, merre billen a nyelve,
Megtört léleknek segít hit ereje.
Ha figyelünk szívünk sugallatára,
Eljuttat győzelmünk diadalára.
 
Ha a mérlegnyelve nagyon kilendül,

Nem múlhat el, ami még nem volt a mienk, amiért a szívünk megrepedt.
Nem múlhat, mert feljön minden este a hold,
s az égen ezer csillag fényesen ragyog,
s ha felkel a nap oly lassan, kicsit lustán,
de ha szikrázó fényét szétteríti,
ébred újra a világ.
Az éltető fény ad még reményt,
hogy szívedben ott élek én,

Szívem taván a Hold már nélküled dereng,
s csended dérként ül
hervadó ligetek felett, most bennem idebent.
Szerelmünk csillaga a köd hűs ölébe hanyatlott,
s én árnyékod halvány fényéből építem majd a holnapot.

TM

Forró és édes a napsugár csókja,
Égi fényként a vízesésre ontja.
Boldog zuhatag a mozgó fénycsóva,
Mámorban ömlik a barlang ajtóban.
 
Szerteszét szórja vízben a sugarat,
Gyertyák a víz tükrében ragyoghatnak.
A fények kicsinyek, sötét a barlang,
 A tó vize selymesen meleg marad.
 
Itt állunk párommal szerelmi vágyban,

Szívembe visszatért a nyár,
arcomat simogatja az őszi napsugár.
Kint az ősz festi át a tájat már,
a fák levei sárgán, barnán,
vörösen nevetnek ránk.
Lehullik majd lassan a sok falevél,
avar lesz belőlük a fák ölén.
Szívemben újra él a nyár,
fülembe súg a szél egy halk,
romantikus melódiát,
forró csókod ízét újra

Mikor a világ már összetört,
és nincs hova menni.
Mikor szeretnél,
de nincs már kit szeretni.
Mikor a percek ólomként hullnak,
és megállni látszik az idő,
mikor a tegnap szebben fáj,
mint az a szép jövő.
Mikor a szél már neved felejti,
s nem vár az ajtóban senki,
csak az emlék ül csendesen
egy megfakult sarokban.

Van úgy, hogy elfárad a szív,
nem kérdez, csendben sír,
nem magát törte össze,
az élet rakott követ kőre.

Volt benne hit és akarat,
sok eltemetett pillanat,
mosolyt adott, bárhogy fájt,
és továbbment, senkire nem várt.