Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás – tengeren, a hatalmas kék hegy alatti palotájába élt egy törpe. Olyan hosszú szakálla volt, hogy háromszor körbeérte a földgolyót. 

A sötét felhők mélyén lakott az esőcsalád. Ide – oda utazgattak a végtelen ég tengerén, amerre fújta őket a szél.
Sokszor hetekre eltűntek, és senki sem tudta merre járnak. Ellenben olyan is előfordult, ha megérkeztek valahová, onnét nem akartak elmenni.
Csodás életük volt. A magasból mindent láthattak, ami a földön történt.

A szomszéd bácsinak volt kettő vörös macskája, Mózsi és Józsi. Nagyon szerettek elkóricálni, meglátogatni a környező házakat. Ahol csak tehették élelmet kunyeráltak a háziaktól.

( A kép forrás saját, Apáti Kovács Béla)

        Élt egyszer egy manókirály, és volt neki egy fia. A király úgy tervezte, ha majd megöregszik, akkor a fia követi a trónon.
Amikor a királyfi felcseperedett, hívatta az édesapja, és mondta neki:
– Fiam, egy napon, te fogsz ülni itt a trónon helyettem. Arra kérlek, mindig legyél jó és igazságos uralkodó, hogy a manók szeressenek és tiszteljenek, mint engemet! Ígérd meg, hogy jó királyuk leszel a manóknak!

Nem vagyok poéta. Nem tudok verset írni, de most mégis megpróbáltam. Nézzétek el nekem, ha ez a kis vers setesutára sikeredett!

Hajdanában, nagyon régen élt egy asszony a fiával. Szegények voltak, mint a templom egere. Sokszor napokig nem volt, mit enniük. Ennek ellenére boldogok voltak.
Egy nap a fiú anyja súlyosan megbetegedett.

Hol volt, hol nem volt, a kék üveghegyen is túl, ahol a kis kurta farkú malacka túr, élt egy borsó család. Apa, anya és a gyerekek.

 Egy faluszéli kicsi ház udvarán vígan kapirgáltak az öreganyó baromfii. Csipkedték a füvet, felszedegették az ételmaradékot, amit a gazdájuk kiszórt elébük.
–  Egyetek, nőjön a begyetek! – mondogatta nekik az öreganyó.

   Most egy igaz történetet mesélek el nektek, amely nagyon régen esett meg velem, amikor még kissrác voltam, és éltük a magunk boldog gyermekvilágát. Mit érdekelt bennünket a felnőttek aprócseprő gondjai, amikor olyan jókat játszhatunk a kertek alatt. Így hívtuk mi azt a területet, ahol volt a mi „Birodalmunk”.

Egyik nap Jankó bandukolt a mezőn, a poros úton. A napsugarak igencsak égették a kobakját. Elfelejtette magával hozni a kalapját. Ezért nem volt kedve felfelé nézni az égre. Szemei állandóan az utat firtatták. Egyszer csak lent a porban megpillantott egy ócska, szakadt bugyellárist.

Amikor gyerekek voltunk, nem a jóságunkról voltunk híresek. Szüleinknek volt elég baja velünk. Mindig olyat tettünk, ami bosszúságot okozott a felnőtteknek. Általában azok a dolgok érdekeltek bennünket, amelyek tilosak voltak. Valamiért azzal nem is szerettünk játszani, amelyben nem volt valami veszély.

(Kép forrása ingyenes, internet)

   Állítólag az oroszlán nagyon bátor és erős állat, ezért is nevezik az állatok királyának. Egy igazi oroszlán nem fél senkitől és semmitől. Mindenkivel szembemer szállni. Még az ember is tart tőle.

Általában dohányzás ellenes vagyok. Mindig ferde szemmel nézek arra az emberre, aki ennek a szenvedélyének él.

A fagyos, téli erdőben állta egymagában a fenyőfa. Az erdő lakói a kicsi madarak, az őzek, szarvasok, rókák, borzok mind elbújtak a hideg elől.

Amint besötétedett a fenyőfa ábrándozva nézte az égen a csillagokat, amelyek fázósan pislogtak fent a magasban.

A Mikulás házában minden készen állt az indulásra. Az istállóban a rénszarvasok már türelmetlenül várták, hogy befogják őket a szán elé, amely telis teli volt mindenféle játékkal, csokoládéval, cukorkával, amit a Mikulás elvisz minden jó kisfiúnak és kislánynak.

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás– tengeren, ahol a kurta farkú kismalac túr, élt egy kiskondás. Egész nap a disznókat őrizte egy hatalmas, bársonyos, zöld réten. Akármennyire is jó sora volt egyik nap elunta magát, és elhatározta, hogy kitanulja a varázslómesterséget.

Élt egyszer egy nagyon szegény ember. Volt neki egy kicsi házikója. Tulajdonképpen a házban csak egy parányi szoba, és még annál is kisebb konyha volt. A konyhához tartozott még egy éléskamra is, de abban soha nem volt ennivaló. Fehér falai kongtak az ürességtől. A polcokon talán még csak mutatóban sem volt élelmiszer. A plafonból hiába lógtak lefelé vaskampók, azokra bizony a szegény ember még sohasem akasztott sonkát, kolbász, szalonnát. Ott árválkodtak szégyenszemre. Talán jobb lett volna, ha kihullnak maguktól.

Anyó vett egy jókora sajtot, amikor a városban járt. Olyan nagy volt, hogy nem tudta megenni egyszerre. Gondolta beteszi a spájzba, ahol hűvös van. Majd szép lassacskán megeszegeti.