Piros szalagot
fűzött hajába a szél,
fehér virágok közt
szaladt

A felhők rejtekében
Ég-tiszta tavak.
Csobbanó kékben kelnek
a napsugarak.
Madarak röptét festi
a szél a tájra.

Fényekre bontom a tájat,
hó csillan minden ágon,
zúzmarás szél bóbiskol,
az Ég szalad át a határon.

Eső csillan, illat árad,
fényt rajzol a szivárványnak.

Eresz alatt fecske fészkel,
fényt röptet egy kis bogár,
szembe néz a szél az éggel

Mikor az illat formát ölt,
szirmok borítják a tájat

Pipacsokkal táncoló
tündérek völgyében
szivárványszínű minden
rét

Bárhol vagyok otthonom e táj,
hazavezet minden út

Őszi ágra égcsepp hullik,
csöndesen a köd szitál,
minden egyes zizzenéstől,
elbúcsúzik most a nyár.

Csönd-csillagok ösvényén
a Hold lépdel halkan,

Lehetnél

Lehetnél ölelés,
lehetnél fény,
mindenen túli lombkoronák
illata.

Az éj is átfordul a fénybe
ha itt az Idő,
angyalillatú szélbe fonódik az ébredés.

Csendhez érnek a szavak,

A tegnap más volt.
s az Ég, furcsa jel.

A csönd vászna ragyog.

Ébredő tájak szivárvány ragyogásában
gyermekarcú fák suttognak.

Megváltani a világot
az volna csak a szép,
olyanná válni mint
egy sas mint ki égre
röpteti életét

...Hajnalonként 
bíborba öltözik az ég..