Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Mezei István

Mezei István
Mezei István képe

Még szerencse

Rovatok: 
Vers

Csak könnyedén, játékosan

Mezei István
Mezei István képe

A mag

Rovatok: 
Vers

A lényegem mindig is ugyanaz marad,
húsomba ágyazott, barna almamag,
halálomig vállalom magamat.
Ha jött a sötét, és igaztalan támadt,
„sohasem fogtam be a peres számat,” +
bár tudtam, hogy marginalizálnak.       
Idebenn csend honol, odakinn áll a bál,
a környezet bontogat, majd renovál,
egyenes a gerinc, bár fáj a váll.

Mezei István
Mezei István képe

Az ősz melankóliája

Rovatok: 
Vers

Szonett

A lélek napozik, ellustul a tett,
toronyiránt mennék, át a kerteken,
füstölgő, rozsdás salakhegyek helyett,
harmat- fűtengerben száz emlék terem.

Rég halvány képek egyre élesebbek
álmomban vagy éberen, fenn az éjben,
 a lőrebort iszom, mint méz-édeset,
varázslatos őszöm, szép szeptemberem.

Mezei István
Mezei István képe

Bölcső, ágy, koporsó

Rovatok: 
Vers

Sírkő minden egy kivágott facsonk
akár egy széttépett könyv vagy szótár
a tölgyek törzse új ágakat bont
hogy ne legyen a világunk sivár

Mezei István
Mezei István képe

Bármi is lesz a végeredmény

Rovatok: 
Vers

Lelkembe vájok vaskarommal
a szorongásom ellenem vall
tehetetlenül  temetetlen
merítőhálóm túsza lettem
van ki hivatásból fél retteg
van kit busásan megfizetnek
vitatkozik a pokol az ég
csak gyarapodik a veszteség
untatott az öncélú törvény
sziklák közé vetet az örvény
becsapott a szabad akarat
véresre kapartam magamat

Mezei István
Mezei István képe

Barátom, nincs okod

Rovatok: 
Vers

Barátom, sajnálni engemet nincs okod,
jutottak évek, számosak és szép napok,
átéltem vészt, homályt, fásult szürkeséget,
darabokra törve egész volt az élet,
mert egykoron én is vadul futottam ám,
mint a vadász a legvadabb szépség után,
hogy befonva, bontva mellette leljek helyt,
fenékig igyuk a mámort adó kehelyt,

Mezei István
Mezei István képe

Augusztus teraszán

Rovatok: 
Vers

Az augusztus teraszán ülök
arról hegedül bölcsen egy tücsök
hogy a körforgás végtelen örök
lágyan ciripel szépen és halkan
ismerős kedves nékem e dallam
a teremtésben nagy hiba baj van
az otthona titkos egy rejtett lyuk
a feje felett sápad a tejút
a vén baglyok a fán rá a tanuk
az ősztől már régóta nem félek

Mezei István
Mezei István képe

Levél gyermekeimnek galambpostán

Rovatok: 
Vers

Tudatom veletek, még élek, jól vagyok
most éppen hőségben, messze még a fagyok.
Kedélyem a hangulat-váltóláz fogja,
az arcom borogatja deres borosta.
Remélem, levelem egészségben talál
mindenkit, ismert címetek a négy égtáj,
úgy elrepültetek, mint virágpollenek
elnehezedtem, csak levélben üzenek,
utánatok száll szeretetem pihéje.

Mezei István
Mezei István képe

Ahogy nő bennem az elfogadás

Rovatok: 
Vers

Egyre kevesebb az énekes madár
egyre több napom hallgatag alá száll
nem marad más mint a meztelen lényeg
csupán az számít mit is rejt a lélek
fülembe ólom a szememen kendő
mégis rám talál a napi teendő
ácsolt tetőmet én már le nem bontom
így is a végtelen lesz horizontom
sápadt csillag kopott bizonyítványok

Mezei István
Mezei István képe

Én, a boldog időutazó

Rovatok: 
Vers

 

Mezei István
Mezei István képe

Ahová visszatértem

Rovatok: 
Vers

Szélcsendben, viharban

Mezei István
Mezei István képe

Szívem vendégei

Rovatok: 
Vers

Ők évente egyszer benéznek hozzám
felforgatják szerény otthonom portám
hűséggel periodikus szeszéllyel
napom káoszát összerakom éjjel
a Telem makacs olykor már kőkemény
végül megenyhül pipám fanyar füstjén
enged a fagyokból aztán felolvad
több fényt enged át kúszó napjaimnak
aztán mint egy  garabonciás kamasz

Mezei István
Mezei István képe

A hokedlitól a trónig

Rovatok: 
Publicisztika

A hokedlitől a trónig és vissza
Avagy a vécés néni hatalma

Mezei István
Mezei István képe

Áttetsző világom

Rovatok: 
Vers

Falaim áttetsző téglából rakom
a végtelenre néz kitárt ablakom
szelek sepregetik a bejáratot
szabadon zúdulnak rám az évszakok
mint az idegenből verbuvált hadak
vásznukra feszítik sorsvonalamat
énemből származtatom az énemet
mégsem kísértek a  győzelmi énekek
egykori önmagamat folytatom csak
ha ferde szemmel néz rám is a holnap

Mezei István
Mezei István képe

Megíratlan, mert megírhatatlan

Rovatok: 
Vers

Az igazság megírhatatlan rejtély,
a hazugság könnyen fogalmazható,
a valóság- katlan feneketlen, mély,
a jó szó nyomtalan, falra hányt borsó,
megbújva alaktalan, kis részletek
mintha a lélek peremén gomolygó,
megtépett tollú madarak lennének,
megírhatatlan és kimondhatatlan,
ha mégis megteszed, renegát leszel,

Mezei István
Mezei István képe

A víztükör felett

Rovatok: 
Vers

Mindig elfog az áhítat,
Ahogy a vízre lenézek,
Mögöttem lemart löszfalak,
Túlnan bazalt orgonasípok
Ők mind komor kőzenészek.

Szeszélyes és visszhangzó csend,
Milliárd hullám felcsillan,
Mind vágyón part után eseng,
mert övék a kristályhomok,
Az idők gyökere itt van.

Mezei István
Mezei István képe

Ülök a mindenható előtt

Rovatok: 
Vers

Önportré

Mezei István
Mezei István képe

Keszon-ország lakója

Rovatok: 
Vers

Súlyos a gondolat, könnyű a rím,
nem vésték kőbe a határaim.

Mezei István
Mezei István képe

Csak egy alkony

Rovatok: 
Vers

Egy öregkori vers is lehet fiatal
hitében, ha kinyílva búcsúzik a dal,
hajnal, naplemente ugyanarról mesél,
összefut a számban a borzadás és kéj,
a felhő tincse, mint kibontott bronzsörény
lobog körbe- körbe, az illata tömény,
bódító, selyem  árny-tornácán egy új est
vár most rám, szikrákat gyújt, és tejutat fest,

Mezei István
Mezei István képe

Az otthonom

Rovatok: 
Vers

Már nem ütöm oly hangosan a vasat
egyre szűkülnek köröttem a körök
a hajnal csendesen halkabban hasad
az óramutató a falon pörög
lettem vagyok a rab és a rabtartó
 ki védi meg önmagától az embert
a fülembe hasít a mondat a szó
a teremtő Isten éles szemmel vert
keresem a csendet álombimbót
az origót földrajzi fokok felett

Oldalak