Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes
Soltész Irén
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Mezei István

Mezei István
Mezei István képe

Az én temetőm

Rovatok: 
Vers

Nem kell a sírkertbe nékem kimennem,
hogy a hiány újra felízzon bennem,
míg élek csak cipelem csodás terhem,
ha akarnék, sem lehetne felednem.
A lelkünk egy nagy, bővülő temető,
nem kell a ravatal, a csiszolt sírkő,
hervad a csokor, a virág újra nő
azoknak, kiknek nincs jelen, nincs jövő.
Egy kedves gesztus, véletlen mozdulat, 

Mezei István
Mezei István képe

Míg dobogok, dobolok

Rovatok: 
Vers

Mi az, min fordíthatok, és amin már nem,
honnan is, tudhatnám, hol a bölcsességem,
tán volt, de valahol elvesztettem régen,
hiába keresem földön és az égen.

Mezei István
Mezei István képe

Mint aki a mérleg jegyében született

Rovatok: 
Vers

Ne várjon sorsától gazdagságot, sikert,
Rakjon lombtalan ágból magának sátrat,
Nem mozdít sziklákat, nem dönt le hegyeket,
Adja át magát a mély megfontolásnak,
Ki ebben született.
Érezze bársonynak a durva darócot,
Keressen szépséget más dimenziókban,

Mezei István
Mezei István képe

A lélek óceánja

Rovatok: 
Vers

Már mindenen túl, de még mindenen innen
a sebezhetőségem  egyetlen kincsen,
az aduim, ászaim nyíltan megmutattam,
míg szikrákat csiholtam szívemben, magamban,
Júdásom ugyan volt, köztők én az első,
a nyíltság, őszinteség önpusztító erő,
esőben felettem a tetőm beázik,
ez az örökségem, nem adatott másik,

Mezei István
Mezei István képe

Apám fenyőfái, Anyám virágai

Rovatok: 
Vers

Azt mondják, koromnak gátat vetve élek,
mivel nem vonzanak a divatos fények,
de régóta nem zavar semmi és senki,
hajnalok szelével szólalnak a sorok,
e beteg májusból velük kilobogok,
Apám hív most haza, Anyám virágai.

Mezei István
Mezei István képe

Országok zuhannak

Rovatok: 
Vers

Országok zuhannak omlatag halomba,
egy vész tartja véres pallosát nyakunkra,
lángol Líbia, Szíria és Ukrajna.
Permanens hazudnak mind a Pátriárkák,
a valót sötét gyilkos tárnák zárják,
fejünkre omlott a szép, reneszánsz árkád.
A múlt század bűnös volt, sokat vétkezett,

Mezei István
Mezei István képe

Ahogy egymásra vigyázunk

Rovatok: 
Vers

Ahogy egymással bánunk, és magunkkal elbánunk

Mezei István
Mezei István képe

Világolajfa

Rovatok: 
Vers

 

Mezei István
Mezei István képe

A haláltól nem félek

Rovatok: 
Vers

Szonett: 132.

Bátor nem vagyok, haláltól nem félek,
de nem mindegy, mily rögös hozzá az út,
kiknek nagy kegy, másoknak szenvedés jut,
mielőtt elmegy, ráköszönt a végzet.

Mezei István
Mezei István képe

Elnyújtott apokalipszis

Rovatok: 
Vers

A Földnek ki kell lassan várnia
Hogy elmenjenek az istenek
Nagy durranás helyett jön halk agónia
Aztán a madarak némán intenek
Búcsút a jel milliárd végső szárnycsapás
Az embert mert felfuvalkodot
Leteperi önnön ereje majd a lágy sorvadás

Mezei István
Mezei István képe

A Föld türelme

Rovatok: 
Vers

Mikor nappalba úszik át éjszakád,
és a Föld burkában egyet fordul,
reggel napfénnyel mosolyog reád.
ha olykor a bú tölt el álnokul,
smaragdzöldre festi lelked, ruhád,
hogy felvidámodj, és kedvre derülj,
ültet köréd ezernyi bokrot, fát,
a feketerigó, sok fürge fürj

Mezei István
Mezei István képe

daloló dolmenek

Rovatok: 
Vers

Meredek laposon

Mezei István
Mezei István képe

Nem féltem az embert

Rovatok: 
Vers

Míg gyermekként örülni, ünnepelni tud,
bár tudja, elvesztette már rég az édent,
és sokszor úgy érzi magát, mint a kivert
kutya, de mindig van előtte új kiút.

Voltak és lesznek aszályok, jégkorszakok,
és véres harcban áll sokszor önmagával,
sebzetten és esendőn lelke ellen vall,

Mezei István
Mezei István képe

És eljött az ideje

Rovatok: 
Publicisztika

   Nyolcvanhat éves korában halt meg a nagyapám 68 tavaszán. Január elején temettük az 53 éves édesanyámat, fél évvel korábban a nagynéném férjét. A honkonginak nevezett vírusjárvány valamelyik aktuális hulláma váltotta ki a halálukat, de ott voltak akkor is az alapbetegségek, ott volt a legyengült immunrendszer vagy a kor.

Mezei István
Mezei István képe

Nem én írok

Rovatok: 
Vers

Mikor már nem én szólok, nem is írok,
egy ismeretlen kezében van a toll,
sokasodnak a hevenyészett sírok
a távolban, közelben, majd mindenhol,
reánk lehel egy nagy maszkos, néma száj,
grafikon erdő, lázas statisztika
hangtalan motyogva új halált diktál,
teremtésünkbe becsúszott egy hiba,
kötél feszül a génspirálunk nyakán.

Mezei István
Mezei István képe

Olyan már sosem lesz

Rovatok: 
Vers

Változások idején

Mezei István
Mezei István képe

Virághavazás

Rovatok: 
Vers

Feszülnek a rügyek, nincsenek levelek,
virághavazásban minden oly üde, friss,
az ember ennél többet már nem is kérhet,
kit e partra sodort egykor a genezis.

Szirmokban fürdik a testem és a lelkem,
pedig már korhadó, öreg fatörzs vagyok
nyugalmamra eddig még sehol sem leltem,
szállnak, szállnak a hófehér menyasszonyok.

Mezei István
Mezei István képe

Ezt nincs honnan ellesni, plagizálni

Rovatok: 
Vers

Ilyen nagy hullámot vajon mi váltott ki,
méhraj tanyája a bimbós tulipánfa,
mily bátran virágzik rétek ibolyája,
bárhogy akarnék, nincs honnan plagizálni.

Csak Isten eszel ki ekkora rabságot,
aranyeső bokrok velem térdepelnek,
a lakatját rázom megkopott hitemnek,
sűrűsödő hegek, ráncosodott rácsok.

Mezei István
Mezei István képe

Valami történik

Rovatok: 
Vers

Bazalt bútorok közt csermelyekből iszom,
enyém a néptelen magyar Riviéra,
csattog a vesztegzár lobogó zászlaja,
hol van a globális felmentő irgalom.

Március egének kékjébe öltözöm,
talán annyi idő-haladék még maradt,
hogy jóllakassak pár baráti madarat,
a szívemben dongás, méhes sziromözön.

Mezei István
Mezei István képe

Miféle végkifejlet

Rovatok: 
Vers

Gerjesztett Apokalipszis
A korona vírus hisztérikus reagálása kapcsán

Az Apokalipszis már bennünk csírázik,
de makacsul remélünk mind a halálig,
hogy azért van, ami folytonos és örök,
tán béke lesz egyszer az olajfák fölött. 

Oldalak