Költőtársam sebtiben 
vedd a tollat íziben.
Találd ki a gondolatot,
Mi a másik fejében kavarog.

Vagy nézz a szíve mélyére,
A meggyötört szív rejtekébe.
Nézz jó mélyen bele, 
Lehet meglátod benne a tied.

Szólj hozzám, ne késlekedj!
Hangod hallani vágyom én.
Hiányodat most is érzem,
Pedig megpihentél  
tört lelkem  üregében, rég.
Szólj egy szót, csak egyet,
mi feledteti a megkopott, 
fájdalmas emlékedet.
Közeledve ahhoz a  korhoz,
amiben te voltál egykor, 
kezdem érteni, mit éltél át akkor. 
Egyedül maradtál a kínnal,

A gyermek már nem mondja, mama.
Az anya csillogása leáldozott, 
Helyét átvette a szürke félhomály,
Melyből ki sem lát többé, talán.

Nem keresi már a fény, hogy
Beragyogja élete zegzugát.
Ki a fénysugara volt neki,
Elfeledte az időskor hajnalán.

Csodavirág nyílt ki
a mama kertjében.
Illatozó rózsa,
két bimbócskája.

Betölti a szívet, lelket,
az egész csoda kertet.
Illata az Égbe száll,
s megpihen Isten trónusán.

Debrecen, 2022.05.28. 
 

Boldogságos Hannám,
Szívem mindig örül,
Ha kék szemed mélyében
Csendesen elmerül.

Titkok vannak benne,
Sok harc és háború,
Pici lány magában, a
Sárkánnyal is harcol.

Pistikém, kis kincsem, Mama szeme fénye.
Boldogságot hoztál be az életembe.
Különleges lényed, nehezen születtèl,
Boldog a pillanat,  ahogy világra jöttél.

Érdemes élet  (Az emberről)

Befelé figyelve mit kellene tenni,
Változó sorsokon, folyton elmélkedni?
Kérdések halmaza tótágast áll bennem,
Ki és hogyan dönthet vajon ebben?

Ki döntheti azt el, ember, talán Isten,
Merre vezet utunk, s merre haladjunk.
Az életünk sok harc és küzdelem,
Bár ez az élet, hibátlan nem lehet.

Egy meghatározó korszakot idéző versre találtam a gyűjteményemben.
A kamaszokkal sem egyszerű az élet. Viszont, ma már csak emlék.

Köszönöm, Istennek, hogy anyám lehettél!
Karodra vettél és ajkadhoz emeltél.
Köszönöm, hogy vártál és mindig szerettél,
Bíztál bennem, mert mást nem is tehettél.

Mikor vihar sodort messze távol tőled,
megbocsátott érző, anyai szíved.
Kevés idő jutott mindkettőnknek jóból,
Nem is értek másból, csakis a jó szóból.

Mire megszülettem, te már elmentél.
Messze, távol jártál, velem nem lehettél.
Emléked nyomáról beszélnek a fák is,
Levelek suttogják, ágak hajladozzák.

Jó ember voltál, mind ezt mondják rólad,
Hiszek minden szónak, mert a szeretetről szólnak.
A szeretet az örök, bízhatunk benne,
Lelket felüdítő, a háború itt vesztes.

Fájdalom látni több sebből vérző testedet, Hazám.
A sebek, melyek láthatatlanok,
nincs, ki bekötözze.
Őseink, ha látnák mivé lett,
amiért harcoltak s vérüket adták.

Állj meg te rohanó,
s nézz körül.
Lásd a világban dúló
háborút.
Emeld fel kezed, s tekinteted,
vajon látja e valaki mit csinálsz?

Mi van, ha tényleg igaz,
mit rebegnek a néma ajkak?
Mi van, ha hall és látja mit teszel?
vajon megjegyzi a rosszakat?
Állj meg és gondold át,
mi a jó s gonosz.

      Amikor a válás után, 2008. októberében új életet kezdtem, sok mindent elveszítettem amik fontosak voltak számomra.
      A régi háznál baromfiak voltak az udvaron, vadkacsák,  kutyáink, cicáink, amiktől nehéz volt elválni.  A tárgyi dolgokat lehet pótolni, viszont az emlékeket már nem.

Drága kincsünk, kicsi babánk, végre megszülettél!
Kilenc hónap hosszú idő, mit pocakban töltöttél.
Hosszú hajjal, bölcs homlokkal, rabul ejtettél.
Edesanyád, édesapad szeme fénye te lettél.
Csodálatos kis lényeddel minket boldoggá tettél.

Hazám, Hazám, drága Magyar föld!
Ki életet adtál népednek, s kenyeret.
Nem hagylak el, mert vágytól égő szívem
Ragaszkodik, s hű hozzád, örökre.

Hazám, Hazám, te drága Magyar föld!
Szeretlek, s nem cseréllek másra.  
Piszkos föld volt, de szívek hazája, bátor,
Nem pusztíthat el semmi és senki!

A Haza ott van ahol megfogantál anyád méhében, megszülettél és boldogan vártak szüleid.
     Van egy otthonod, ahol felnevelkedtél és van hová hazamenned és biztonságban érezheted magad. Ott él a családod, a testvéreid, a rokonságod, barátaid.
Van egy városod, ahol a házatok áll és egy országod, ahol boldogan élhetsz. Ezt remélheted.

Tavasz köszöntött a Béke szigetére,
Mit körbe vett a tó lágy zizegése.
Béka Breki, vidám éneke zengett ott,
Amit a Becses Béka lányka hallgatott.
                                                                 
Béka Breki, sokáig csak fújta, fújta,
Mint patak meder, kiszáradt a torka.
Választ várt a szerenádjára,- de addig is-,