Magyarerő.hu

Kis karácsony, nagy karácsony,

csengő csilingel fenyő ágon.

Kedves hangja messzire száll,

fenyőfák alatt ajándék vár.

Szépen becsomagolva,

sorakoznak sorba

és ha csilingel a kicsi csengő,

életre kél a meseerdő.

Gazdára talál sok ajándék,

van itt minden, sok sok játék.

Szemük csillog az örömtől,

Bódító nyárban lebegtem,
repkedtem fenn önfeledten.
Szellők szárnyán lovagoltam,
virágokra ráhajoltam.
Nektárjuktól részegen,
udvaroltam félszegen.
Pillelánynak szelet csaptam,
én kosarat sose kaptam.

Se nekem, se neked.
Az élet így nem könnyű velem.
Se közel, se távol.
Lehetünk bárhol.
Se élet, se halál.
Ki tudja, mi vár ránk.
Se férfi, se nő.
Eggyé tett a teremtő.
Se öröm, se bánat.
Mind a kettő fájhat.
Se könny, se düh.
Nem vagyunk boldogok tőlük.
Se szenvedés, se fájdalom.
Életünk nem sétagalopp.

Köszönöm kedvesem,
hogy mindig itt voltál mellettem.
Köszönöm,
hogy a bajban számíthattam rád.
Köszönöm,
hogy jóban, rosszban mindig velem voltál.
Köszönöm,
hogy két erős karoddal féltőn óvtál.
Köszönöm
a sok szeretetet, amit nekem adtál.
Köszönöm,
hogy soha el nem hagytál.
Köszönöm,

nem tudtam elaludni az éjszaka
rám zúdult az emlékek fájó hada
hisz újra ott voltam nálad és veled
átéltem megint kínod, szenvedésed

láttam fájdalomtól eltorzult arcod
éreztem, most vívod utolsó harcod
s míg próbáltalak újra éleszteni
belém égett, nem tudom felejteni

A templomok halk imái adjanak nyugodalmat
liliom illatú fáradt lelkünk vétkei üdvözülésének
a fátyolba burkolódzott csendben.

A megfáradt emberek
lehajtott fejjel, imádkozva adják át magukat
a megbocsájtás szent oltalmának,
mely megtisztítja a hétköznapi bűnök
bűzös verejtékétől.

Ha leszáll a csendes éj, s a villanyfények árnyai
belopóznak kisszobámba,
az álmok tengerén  hajózok vitorlást bontva.

Hol viharos, hol szelíd a tenger, s hiányzol nekem
éjjelente, kedvesem.
Gyöngéd karod, ha átölel, elfelejtem mindazt, mi fáj,
mindazt, mi rossz énnekem.

Még megnézted a tavat, a partokat,
majd sorsod keresztje a sínre vonszolt,
megvonaglott az öreg tehervonat,
és megnyílt a zavaros, szürke mennybolt.
Páran felismertek, döbbenten álltak,
tiport roncsodat asztalra feltették,
drága véredet adtad a halálnak,
ne lássák, került egy vasúti térkép.
Írók viziteltek nemrégen nálad,

Nektek szól az én dalom,
kedves három királyok.
Kik eljöttetek ím ma hozzánk,
köszönteni kis Jézuskánk.
Itt van József és Mária,
s jászolban a kicsi fia.
Hozzátok szól a dalom,
kedves három királyok,
Menyhárt, Gáspár, Boldizsár.
Szóljon hát a hozsanna,
megszületett Jézuska.
Három király az ajándékát
hozta ide néktek,

Ím, eljött idén is az Adventi várakozás ideje,
s szívünk boldogsággal van tele.
Kigyúlnak az esti színes fények,
gyönyörűek a feldíszített házak és a kertek.
Már két gyertya ég Adventi koszorúnkon,
lobog a gyertyák lángja,
ölelje át mindenki, akit szeret,
mert már nagyon várja.
Három gyertya ég az Adventi koszorún,

Úgy vágyom rád,
mint a napsugárra a didergő kismadár
az  üres fészekben elhagyatva.
Úgy vágyom rád,
mint a szomjazó föld a nyári rekkenő hőségben
egy kis zápor hűsítő cseppjeire.
Úgy vágyom rád,
mint a rét reggelente a harmatcseppre,
mely szomját oltja egy hosszú éjszaka után.
Úgy vágyom rád,

Nekem Te vagy a hangjegy,
Te vagy a kotta.
Nekem Te vagy a gitárom, 
s a róla felszálló andalító dallam.
Nekem Te vagy a csoda,
a mindent elsöprő zongora hangja.
Nekem Te vagy a hegedű húrja,
mely fájó szívemig hatol  ma.
Nekem Te vagy a harsona,
az ütemet adó dob és a trombita.
Nekem Te vagy a szívemben tomboló zene.

Decemberi éjben kigyúltak a csillagok
Milliói fényük ragyog, csak ragyog
Hold is felvágtatott
Göncölszekérrel az égre

Pitvara fénylik hideg fénnyel
Azt mondja a fáma
Hideg szél lesz másnap
Ha nagy pitvara van a hold sugarának