Magyarerő.hu

Napraforgó ha rám nevet,
sárgán mosolyog és kerek,
benne fekete a magja,
madaraknak csábítója.

A tengeri is beérett,
ablakon az ősz benézett,
nemcsak tavasz forradalom,
októberben egy szép napon,
kart-karöltve, az utakon,
remegett a birodalom.

Az én hazám szép Magyarország,
itt legkékebb az ég és a búzavirág,
itt van legédesebb íze a méznek,
erdeinkben manók, és tündérek élnek.

Az altatódalt nekem itt dúdolták,
Csodaszarvas meséjét fülembe súgták,
tisztelni tanítottak az öregeket,
méltón megtartani az ünnepeket.

Szép hazám, hol megszülettem,
kicsi falu, hol felnőttem,
tájak, amit itt bejártam,
nincs ennél szebb a világban.

Lehetnek messze határok,
visszatérek a hazámhoz,
itt születtem, ez a titka,
ezért vágyom mindig vissza.

Folyó partján álmodozni,
hegy tetején randevúzni,
sétálni a füves pusztán,
vagy csak ücsörögni némán.

Kicsi ország ahol élek,
minden mesél, amit nézek,
mesélnek a hegyek, völgyek,
kastélyok, és öreg kövek.

Hunor Magor tetteiről,
Csodaszarvas lépteiről,
Árpádról az ős vezérről,
Mátyás igaz életéről.

Várakban az ország őrök,
Itt voltak az egri hősök,
szabadságharc, forradalom,
nem ültek csak hallgatagon.

Édesanyám arra tanított engem,
lelkem mosolyát arcomon viseljem.

A cukorbetegség egyik elleszere, a fügelevél!

Elég messze volt az iskola,
szép volt a vénasszonyok nyara,
ide akkor csak fiúk jártak,
nagy létszáma volt az osztálynak.

Szokásos sorakozó, torna,
most nincs vezényszó, elmaradva,
nem jöttek órára tanárok,
szaporodtak kisurranások.

Rám zárta ajtaját a magány,
Itt benn se hang, se szó nem hallatik,
Tűzkorongként kel fel a nap,
Ablakomon át sugárzik.

Szívem ablakát becsukta,
Néha-néha kedves szó kinyitja,
Csendben törnek rám a gondolatok,
Úgy fáj, magam vagyok.

nem adom egykönnyen, harcos vagyok
elérem mindig, amit akarok
de vannak helyzetek, lebénulok
érted én harcolni már nem tudok

te mást mondasz, és én mást gondolok
veszekedéssel telnek a napok
belefáradtam, mindent feladok
lelkem sérült, többet már nem bírok

Mi mindig a feltámadást várjuk,
mikor magunknak ássuk az árkot,
tizennyolcban vörös lett a város,
templom pusztult, zászló szivárványos.

Volt egy város kit tetemre hívtak,
lett ország, mit barakkokba nyomtak,
ám elég lett, vörös csillag porba,
békés tüntetés fulladt horrorba.

Hihetetlen emóciók szakadnak fel
Kijev végtelen attraktív utcáin
Döbbenetes szép terek
Az emlékek mégis kísértenek.

Itt a Dnyeper partján
Néha belém lopakodik egy illúzió
Hiányotok kezdetben feledteti
Az újdonságok kápráztató jelene.

Csak könnyedén, játékosan

Ugatunk, ugatunk, mind a kutyám,
de az nem hamisan, nem is mulyán,
igaz nem politikus, házőrző,
az eltartóját mindig ismerő.

Sorsot húzott a rohanó idő,
de a magyar nem áthelyezhető,
itt maradunk, hát csak ugassanak,
hisz kutyánk így őrzi házainkat.

Milyen nyár volt?
Milyen kár volt,
látod elfutott tőlünk a ma,
elmúlt az álom,
amit a múlt nyáron
színeztünk széppé, gyermeteg.
Nem törődtünk idővel,
gyorsasággal, mert minden csillag
nekünk ragyogott ott és hívtak
a zöldmohás dombok
s a barnahajú este árnyai.
Ó, milyen jó volt hallani
a nyár zenészét álmos estén.

Pár emberes bátor hónap
véget vet a nyári jónak.
Legelöl jön a szeptember,
batyujában őszi tender.

Iskolába hív a csengő,
harsány hangú, messze zengő.
Tódul is a siserehad,
felidézve a víg nyarat.

Halványodik a Nap fénye,
fecskecsapat indul délre.
Csipkedni kezd az őszi szél,
kék égboltra felhőt kísér.