Könnyezik a Szűzanya szobra,
Némán hullik könnye,
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik, fáj a szíve.

Értünk magyarokért?
Vagy veszélyben Európáért?
Az egész kereszténységért?
Nincs, ki könnyét letörölje.

Könnyezik a Szűzanya,
Hullik egyre könnye,
Nincs, ki vigasztalja
Nincs, ki könnyét letörölje.

/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám,
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval,
Artúr kutyával játszani akar.

Édesapja megtiltotta,
Nem játszhat a kutyával nyáron,
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát,
Hopp ugrik is egy a ruhádon!

Hol az az utca, hol a ház?
/Háború után:1946; Kitelepítések
Felvidékről magyarok panaszai/

Őszi tájon veled megyek
Barnul a dió, s levél pereg
Fácán rikolt,csibéit hívja
Nem jön válasz nagy riadalma

Fogoly szalad, párját félti
Megnőttek már az ő csibéi
Kukorica sárga tenger
Megérett a cső, törni kell

Megváltozott az őszi határ
Komor égen vándor madár
Szőlő érett, szüretre vár
A napsugár felhők fölött jár

Bizony visszajössz még hozzám
Ha elmúlik a nyár
Rájössz csendben, fáj a magány
Visszatérsz szeretetet kérve
Én leszek csak szíved reménye....

De késő, nem találsz már
Eljött az ősz, elmúlt a nyár
Lehull a fákról a levél
Szélcsengőt csenget a szél

Lenn a déli határszélen
Sűrű erdő rejtekében
Leselkedik rád a veszély!
Susog az erdő .szinte beszél

Kik zokognak nagy titokban?
Talán gyermek, kit nem véd paplan
Vagy egy sötét ősi ellen
Készül,hogy meglepjen

Fúj a szél, lombot rázza
Nagyot süvít, úgy cifrázza
Őszi erdő susog halkan
Valami támad, lehullott avarban

Mírácskám első osztályba megy

Ó, de szép az egyenruha
Mírácskámon először van rajta
Büszke is az ő lelke
Ez a nap is eljött végre

Ragyog a nap száz sugarát ontja,
Szeptemberi fényben úszik a fák lombja.
Színezi a levelet sárga, rőt színben,
Bújócskát játszik a fény az erdőben.
Kis patak csobban, csendes útját járja,
Színes falevél hull néha rája.
Gesztenye, makk koppan a földre,
Teríti az útra, színes levél szőnyegre.
Mókus ugrál ágról-ágra kutat,

Álmomban kitárt karral hívtál,
Eljöttem hát Szűz Anyám hozzád.
Tenyeremben hoztam szívem,
Hegyi magaslaton imám énekelem.
Oltárod előtt imára kulcsolom kezem,
Oltalmad, segítséged leborulva kérem.

Eljött hát a napja szeptember havának,
Még a nyár nem enged, melegek járnak.
Utolsó melege a nap sugarának,
Megmutatja, még van ereje a nyárnak.

„Vénasszonyok nyara”, azt mondják róla,
Szeptember eleje még a meleget adja.
De már kezdenek hűvös szelek járni,
Sárguló falevelek szépen lehullani.

Gondolatban a Szigetközben jártam,
Szép emlékeimre újra rátaláltam.
Csendesen andalgott a Duna medrében,
Partjain liliom, szeder virágzott kedvesen.

Erdő mélyén , fenyőfák tövében
Lila szirmaival nyílik a ciklámen
Tölgyek, fenyők alján
Csendben bólogatván

Ó ember, mikor térsz magadhoz?
Nem volt még az atom, a példa?
Egyre jobban irtod a természetet,
Az élet a Földön, a lét alapja.

Gyors röptű fecskemadár
Útra készül elmúlt a nyár
Tanítja fiókáit
Röpüljenek, ha útra indít

/ Szép Joli képéhez/

Az Óperencián, a nagy hegyeken túl,
Nagy halak vadásznak vadul,
Kis halakat derékba törik,
S megeszik, megsemmisítik.

Vigyázzatok a szennyre, a nagy halakra!
Falánkok,  a kis halat felfalja,
Mindig éhes, nem kegyelmez,
Kis hal neki engedelmes.

/Édesapám: 111. éves lenne, Erdős György/1908.08.08. Maglóca/

Nem tudom, kinek, mit jelent e dátum?
Nekem ünnep a szívemben.
Imával gondolok rád
Édesapám, téged soha nem feledve.

Az évek száguldó vonatként szállnak tova,
Te az én szívemben vagy bezárva.
Mindig látom mosolygó arcodat,
Gyermekeid felé kitárt, óvó karodat.