Vigyázzunk Szent Koronánkra!
Szent István ránk hagyta.
Szűzanyának országunk felajánlotta,
Méltók legyünk e nemes ajándékra!

Vigyázzunk a magyar Szent Koronánkra!
Vigyázzunk drága nemzetünkre, hazánkra!
Fogjunk össze, s legyen béke!
Imát mondjunk az egységre!

Mikor a vázában elszárad a virág,
Nincs, ki öntözze, vizet ád.
Mikor a kapu nyitva marad,
Nem zárja be senki utánad.

Mikor a kert vadvirágot terem,
Nincs, ki kapálja, ültessen.
Mikor a madarak fészket raknak az ablakba,
Elveszik az egykor megélt ember álma.

Hajlik a búzamező,
Gyenge szellő fújja.
Sárga tengert
Pipacs és szarkaláb tarkítja.

Tábla szélén búzavirág nyílik,
Érlelő napsugár kalászba bújik.
Érjél búzatenger, legyen bő termésed,
Parasztember munkáját te koronázd meg.

Egyszer én is voltam ifjú és titán...
Táncot jártam a gerendán,
Futottam a széllel versenyezve,
Kacagtam a naptól, boldog volt a lelkem.

Dolgoztam sokat, vidám lélekkel,
Aratáskor versenyeztem az idősebbekkel.
Tiszteletet azt mindig megadtam nekik,
Mert bennük volt a tudás és a hit.

Narancssárga liliom búsan hajtja a fejét,
Elvesztettem egy jó testvért.
Sírj, csak sírj, narancssárga liliom,
Nincs már senki a világon,
Aki engem megvigasztaljon.

Nyíljál, nyíljál narancssárga liliom sokáig,
Emléked elkísér a sírig.
Búbánatom nincs, aki megértse,
Hullik könnyem, a fájdalom itt lakik a szívemben.

Ülök a Tisza partján elmerengve,
Elém sodródik a múlt emlékképe.
Csendesen folyt el a Tisza medrében,
Táncot járt a napsugár tükrében.

Gondolataim vele sodródtak tova,
Mily nyugodt és szeszélyes volt valaha.
Most békés, csillogó arcát mutatja,
Partjára újra épült a megszépült Szeged városa.
Emléktábla mutatja, a Tisza néha pusztító, goromba.