Készül a Mikulás,
Vizsgálgatja zsákját,
Az angyalok jó erősre varrták?
Sok ajándékot gyorsan rakják.

Gondosan elkészül,
Megnézi a szánját,
Szarvasok is az indulást
Türelmetlenül várják.

Ők is szeretnének
Nagy útra kelni,
Minden jó gyerekhez
Idejében megérkezni.

Mikor a csend eltakarja az ablakod,
Nincs öröm, nincs várakozás.
Egyedül gyújtod meg az első gyertyát,
S egyedül mondod el az imát.

Mintha osonva várna rád a gonosz,
S elhalványul minden körülötted,
Eltakarja a csend s a magány,
Hit, szeretet, béke, remény csak ábránd.

Ó, Te szegény bohóc,
Látom, szomorú vagy.
Kinek nyújtod csokrodat?
Arcod festett, könnyed pereg,
Az idő már megint elbánt veled.

Virágaid nyújtod bánatosan,
Porond szélén szomorúan.
Csokrod nem kell, adhatod
mind hiába!
Bús lelkedet senki nem szánja!

(adventi ima)

Ó, adj Uram békét a világnak!
Hallgasd fohászát millió vágynak.
Ne fordítsd el fejed a szenvedőktől.
Hallgasd meg imáit hozzád esdeklőktől.

Mert lángol már a világ, füstje felszáll,
Szomorú szívvel fordulunk hozzád :
"Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben!"
Ne engedd szenvedni benned bízó népedet!

Készül a Mikulás,
Vizsgálgatja zsákját,
Az angyalok jó erősre varrták?
Sok ajándékot gyorsan rakják.

Gondosan elkészül,
Megnézi a szánját.
Szarvasok is az indulást
Türelmetlenül várják.

Ők is szeretnének
Nagy útra kelni,
Minden jó gyerekhez
Idejében megérkezni.

Lajta partján andalogva
Halk léptekkel az avarban.
Őszi lombok, fűzfa ága
Belesimul a Lajtába.

Ó, ti szép diákévek, emlékek,
Mindig, mindig visszatértek.
Mikor a Lajta partján sétáltam,
Természet őszi színeit csodáltam.

(100 éves egyesítésének évfordulós köszöntője)

Mutattad nekem szép orcádat,
Hömpölygő Dunán ringott csónakom.
Boldog voltam gyermekként is benned, tudom,
Míves házaidat csodáltam, csodálom.

Millió villanyfényed világítja az utat,
Régmúlt lassan halványul.
De ki feledné ívelő, magas tornyaidat,
Aki bennük a szépség, boldogság felé kutat?

Ragyog a nap száz sugárból,
E novemberi nap rád mosolyog.
Azt üzeni, jó ember vagy,
Szerető szívedtől boldog vagyok.

Soraimmal én köszöntelek, édesanyád,
Születésnapod nekem is boldogság.
Életemet bearanyozta szíved,
A jó Isten még sokáig éltessen téged.

(elbeszélő költemény)

Egy meghívó és egy csoda,
Egy öröm, az emlék mostoha.
Hogy is írjam, hogy is kezdjem,
Régi, régi szomorú emlékem.

Gimnazistaként minden reggel
Templomba imára mentünk be.
Adva volt erre a templom közelsége, igaz, csak pár percre,
Istenhez imát mondva, napra áldást kérve.

(1844.11.13)

Van-e még a világon
Ilyen szép anyanyelv?
Ahol szebben hangzik a szó
Édesanyám, Édesapám?
Bölcsőben megtanult, ringató szó!

Édes hazám, Magyarország!
Kárpátokkal ölelt rónaság!
Ki tud szebben énekelni?
Magyar szót igaz szívvel kiejteni?

Volt egy vitéz nagyon régen,
Szolgált ő nagy seregében,
De szíve nemes volt, s kegyes,
Szegényekkel tettei emlékezetes.

Istenhez szállt a fogadalma,
Szegény népét felkarolta.
Ahol tudott, ott segített,
Nem csak mondta, jót is tett.

Régi mondás
Úgy szól a fáma
Jézus vigyáz
Parasztember munkájára

Meg is szaporodtak
Régen az útszéli keresztek
Egyik fából
Másik téglából épített

Ragyogtak, virágoztak
Az útszéleken
Jézus vigyázta
Ami a földben terem

Déli harangszókor
Mellettük pihentek
Az emberek, fáradt tagjaiknak
Felüdülést leltek