Már minden tennivalóm elfogyott, gondoltam, sétálok egyet, így hát lementem a Balatonhoz. Ő egyedül volt, a part melletti padon ült, és a vizet nézte.
- Jó napot! Leülhetek? - kérdeztem udvariasan.
- Miért ne, ha van egy kis ideje rám!
Meglepődtem a válaszon, kissé nyersnek találtam, de próbáltam udvarias lenni.
|
Sírok között járkálok,
szeretteimet keresem,
olvasgatom a feliratokat,
elmerengek a neveken.
Az itt pihenőket
mind ismertem,
fiatalokat, öregeket,
mert köztük élhettem.
Tudom, ki volt beteg,
vagy baleset érte,
kinek volt a felesége,
vagy ki volt a férje.
|
A régi ház csak emlékeimben él,
ott a szél más dallamot zenél,
a kopott kapu, a vén diófa,
visszavár a törött falióra.
Lehunyom szemem, és hallgatok,
az udvaron mezítláb futkosok,
még hallom a nevetést, a régi szót,
az esti mesét, elringatót.
|
Az éjszaka végtelenjében
fáradtan csak lépkedek,
álmodtam egy jobb világot,
így most oda készülök.
Könnyű szívvel távozok,
csomag nélkül indulok,
nem kell vinnem semmit,
minden gondot itt hagyok.
A csillagok mosolyognak,
mintha sorba állnának,
a hold ezüstös fényében
új álmokkal várnának.
|
Eltört a szívem, csendben, hangtalan,
nem hallotta senki, csak én magam,
egy darab belőlem ott maradt veled,
de hiába keresem, nem találom a helyet.
Mosoly mögé bújik minden könnyem,
azt mondom, jól vagyok, de nem így érzem,
éjszaka, mikor minden elcsendesül,
a hiányod mellém fekszik, nem menekül.
|
Eső áztatta, nap szítta,
nem tudta senki, milyen volt,
rég elveszítette színét,
szél fújta rá a port.
Köszöntöttek vele ismerőst,
megemelték idegennek,
vagy éppen csak megbökték,
tudván, annyit érdemelnek.
Kalap volt a státusz,
viselték is büszkén,
néha virággal, szalaggal,
körbe-körbe tűzték.
|
Szülinapod alkalmából
mit kívánjak, nem tudom,
így hát ami eszembe jut,
ide mindet leírom.
Legyen mindig egészséged,
utadhoz jó térképed,
csillagok ne díszíthessék
soha a te vérképed.
Hajad szála ki ne hulljon,
kerüljenek el a gondok,
segítse a cégedet itt
szívesen a falugondnok.
|
Van úgy, hogy elfárad a szív,
nem kérdez, csendben sír,
nem magát törte össze,
az élet rakott követ kőre.
Volt benne hit és akarat,
sok eltemetett pillanat,
mosolyt adott, bárhogy fájt,
és továbbment, senkire nem várt.
|
Szeretném visszapergetni az éveket,
az életet újragondolni,
akár egy régi kardigánt,
visszabontani, újrahorgolni.
Tenni hozzá, vagy elvenni belőle,
ahogy most látom jobbnak,
mert a tapasztalatom nagyobb,
de az éveim gyorsan fogynak.
|
Kis kocsma asztalánál
születnek bölcs gondolatok,
füst teríti be a helyet,
lassulnak a mozdulatok.
Hangosan szól a zene,
megszűnik a világ,
lány a pultnál unottan
adja át a piát.
Minden gond itt megoldódik,
előjönnek káprázatok,
bátrak lesznek a gyávák,
gyorsan telnek a vasárnapok.
|
Születtem ordítva,
tanultam a sémát,
tűrtem morogva,
játszottam a némát.
Vittem terheket,
nem kértem cserébe,
hittem a szenteknek,
van még erénye.
Adtam szívemből,
kaptam is sebet,
őriztem más álmát,
tömtem sok zsebet.
Voltam, aki kellett,
ritkán voltam magam,
mások útját jártam,
elvesztem a zajban.
|
A változás úgy jön,
hogy nem kér engedélyt,
mint éhes tolvaj,
ki ellopja más kenyerét,
néha gyors lovak húzzák,
vágtatva szekerét,
alig veszed észre,
mi is tart tefeléd.
|
A fecskék lassan útra kelnek,
a nyári álmok messze mennek,
aranyló fényben úszik a mező,
szarvasbőgésről szól az erdő.
A nap simogat, de hűvös a hajnal,
búcsút int a nyár halk sóhajjal,
az ősz szele fák között suttog,
egy évszak költözik, egy bekopog.
|
Romok között suttogó történelem,
fák ismerői régi neveknek,
elmúlt századokat őriző csend,
és föld vigyázza az ősi lépteket.
Mesél minden kő, minden göröngy,
minden sarkon van egy regény,
a csillagok fényében láthatod
nyár holdfényes éjjelén.
|
Este már köd ül a tájon,
színes levél hull csendesen,
egy mély hang messze száll,
és visszhangzik a hegyeken.
Szarvasbika szól az éjben,
koronás fejét büszkén tartja,
a rengeteg sötét mélyén,
szerelmét hangosan hívja.
Felel neki a sűrű erdő,
egy másik bika hangján szól,
két büszke ősi lélek
már vívja harcát távolról.
|
Néni és bácsi, 90 körülinek tippeltem őket, ücsörögtek, nézelődtek, a néni elég hangos volt, hogy halljam.
- Na milyen lett a szemöldököm? - vette le a szemüvegét. Már sejtettem, hogy ebből semmi jó nem sül ki, mert a bácsi hosszan nézte, láthatólag gondolkodott a helyes válaszon.
- Jó - bökte ki végül. - Ki csinálta?
|
Leírom, amit nem mondhatok,
a mosoly mögé rejtett bánatot,
a papíron csendben sorakoznak,
gondolatok kavarognak, sokasodnak.
A sorok között ott van a tegnap,
egy félbehagyott, régi mondat,
mit kimondani sosem mertem,
ott reszket minden betűjében.
|
Egy pillanatra visszatért a múlt,
ott álltam egy rég eltűnt helyen,
hol a falak csak bennem léteztek,
és az idő már átlépett a küszöbön.
Ismerős volt még a levegő is,
régi nyár pora ült a vállamon,
hangokat hallottam, rég elnémultakat,
és arcokat láttam a házfalon.
|
A háziorvosom kitalálta, hogy menjek el megnézetni a tüdőmet.
Ahogy ott ücsörgök, várom a sorom, megjelenik egy ismerős 82 éves bácsi. Nagyon humoros, jókat lehet vele viccelődni, hát beszélgetni kezdtünk. Kissé nagyothall, így hangosabbak voltunk az átlagnál.
|
Amikor körülötted hangos a világ,
és mégis csendnek érzed,
te csak ülsz, nézel magad elé,
várva, hogy valaki kérdez.
Az este lassan rád borul,
mint ablakra a sötét felleg.
Talán ez a csend őriz valamit,
egy képet, amit senki sem lát,
de örökre benned maradt,
és szívesen visszahoznád.
|
