Szorgalmas emberi kezek
ápolják a nagy kerteket.
Szeptember már megérkezett,
a sok gyümölcs mind megérett.
 
Augusztusi forró nyár,
édeni ízt hozott immár.
Szőlőfürtök mézédesek,
ízlelgetik is a méhek.
 
Kezdődhet a szőlőszüret,
a termelő mind örülhet.
Magas a must cukorfoka,
minőségi lesz a bora.
 

Édesanyám mindig mondta,
Fajdkakas van udvaromban.
Nézd a tollát, milyen fényes,
A tartása oly fenséges.
 
Nemes vére tarajában
Vérvörös, mint tűznek lángja.
Kemény csőre a fegyvere,
Nem áll ki senki ellene.
 
Sarkantyúja lába dísze,
Körme éles, élte kincse.
Tarka tolla színpompája,
Mint királynak a palástja.

A virágos mező bűvös szépségében
Nefelejcsek nyílnak csupa-csupa kékben.
Fehér felhők gyűlnek az ég kékségében,
Páracseppjük csillog, de gyönyörű szépek!
 
Feltöltik magukat virágillatokkal,
Fényszikraként szállnak, s elillannak onnan.
Pillangó megfürdött édes virágporban,
Szétnyitja a szárnyát, repked nagy boldogan.
 

(akrosztichon elöl le-, végén föl)
 
Tejút fényét átölelnénK,
Űrbe létrán mennénk felÉ.
Zengőn fújnánk a trombitáT,
István király meghallanÁ.
Jönne felénk, van-e nagy baJ,

"Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,"
májusi hajnalon harmatcsepp ragyogja.
Amikor nyílni kezd, sorban legurulnak,
s várják nap sugarát egymásra borulva.

Mint az a lányka, ki szerelemre érik,
bűbájos érzelmek jönnek, megigézik.
Amint a napsugár nyitja a szirmokat,
Ámor nyila repül, s a lánynak csókot ad.

Hited ne veszítsd el soha,
ha tudod az okot,
az élet miért mostoha,
hitedben gondolkozz.
 
És tegyél ellene bölcsen,
lelki nyugalommal,
a te családi körödben,
baráti csoportban.
 
Költő fegyvere a jó toll,
írd le mindenkinek,
miért ég földön a pokol,
és pusztulhat minden.
 
Segítsd ezt megállítani,

Ha a húr elpattan
a lelkünk hárfáján,
szívünket bú marja
minden dobbanásnál.
 
Csukjuk szempillánkat,
nyugalmat keressünk,
lelki szem, mit láthat,
csak arra figyeljünk.
 
Fehér felhők tánca
égi zenét hallat,
lelkünknek hárfája
új húrokat kaphat.
 
Vele legszebb zene
oldja szív bánatát,

A falu széli út oly szép,
zöld és virágos a tájkép.
Útmentén virágok nyílnak,
tarka szirmok illatoznak.
 
A búzaföldek még zöldek,
kalászok épphogy képződnek.
A közeli templom tornya
jól lát közelre, távolra.
 
Fiatal párok sétálnak,
összebújva kacarásznak.
Talán éppen tervezgetnek,
majd vadvirágokat szednek.

Körülöttem sűrű erdő,
fái összeölelkezők,
védik egymást fagytól, széltől,
boldogok az öleléstől.
 
Erdőszéli tisztás szélén
egyedül állok út mentén,
nincsen, aki védjen engem,
párom kiszáradt mellőlem.
 
Cibálja testem fagyos szél,
jó, hogy a héjam nagyon véd,
ágaimon a hópelyhek
hozzám fagyva jól befednek.

Kettesben a tengerparton,
szerelmespár egymagában,
ernyővel állnak a napon,
fény és árnyék játékában.
 
Olyan szép ez, mint egy álom,
szerelemérzés bűvölő,
boldog érzés a világon,
szívből, lélekből feltörő.
 
Nem kellenek most a szavak,
tengermoraj hallgatása,
testüket megsimogatja,
testbeszéd óráját járja.

Ember-hónapok sorban jönnek ősszel.
Itt a december, vártuk örömmel,
Rövid nappalok és hosszú éjszakák,
Majd kigyúlnak az Adventi gyertyák.
 
A Mikulással nagy öröm érkezik,
Ajándékra minden gyermek vágyik.
De nincs hó, eső esik szürke az ég,
Kell az embernek egy kis melegség.
 
Debreceni téren hatalmas gömb ég,

Bátor vagyok, indulok messzi útra,
Hol szabadságérzetem végtelen.
Megismerni, milyen látvány a puszta,
Hová vágyott már amazon lelkem.

Az avasokon át siklik a szánkó,
Védőként a puskám készenlétben.
Hű farkaskutyáim a jó vigyázók,
Ordító hangjuk jelez veszélyre.

Nyár és ősz virágai elhervadtak,
Bokrok, fák levelei lehulltak.
Elfakult őszi színek kavalkádja,
És ekkor virul ki az árvácska.

Balkonomra hamar ki is ültettem,
Ki is nyíltak gyönyörű színekben.
Befesti a természet a szirmokat,
Rajta a színeket melírozza.

Valamikor réges-régen
úgy történt, mint a mesében.
Holdvilágos, kéjes este
vacsorát kerestünk lesben.

Rátaláltunk zsákmányokra,
jutottunk nagy zűrzavarba,
egyik megette melegében,
másik mohón hazavitte.

Ezzel magasról lepottyant,
ránk ijesztett, majd belehalt.
Azzal meg eltévelygett,
kerestük már, majd elveszett.