Jött
vírus
koronás,
védekezzünk
mert csendben kaszál.

Tavasz kitárja kapuját,
Kékebbre festi az eget.
Fut be rajta a napsugár,
Szétárasztja a meleget.

Ősszel ássák ovi kertjét,
Beforgatnak bio trágyát.
Ovisoknak ez még nehéz,
Érdeklődve kőrbe állják.

Dimbes-dombos délvidéken,
Gólya kereplő hangjára,
Pitypangos tavaszi rétre,
Dalolva száll sok madárka.

Kandúr Karcsi a nevem,
Elkergetem a telet,
Virág van a hó alatt.
Melegítsen már a nap!

Idő és tér a mindenség,
véget nem érő tekervény.
Múlása, körforgása nagy,
ember benne pár pillanat.

Agyi képzelet úgy látja,
időkapu íves ábra.
Tér táguló és végtelen,
bolygó földünk tárgyi elem.

Ahol föld, víz,levegő, nap,
lényeknek életet ő ad.
Születéskor minden testbe,
lélek időkapun száll be.

Újévi varázsló pálcája int,
Ember szívében él a hit,

Piroska szép kis leányka,
És szófogadó szorgalmas,
Erdőben ül egy faárnyban,
Mellette az ordas farkas.

Előbb így szólt hízelegve,
Ha én veled olvashatok,
Nem bánom, barátod leszek.
Jó, s mosolyognak jó nagyot.

Nagyi kalácsa kosárban,
Várja már a  házikóban.
Piroskának mobiljában, 
Anyunak hangja megszólal.

Eljött az este, a lefekvés ideje.
Kivagyok fáradva, jut az eszembe,
Lehetőség, mégis nagy a huzavona,
Keresem a kiskaput kibúvóra.

Fagyos télutóban fáztak az emberek,
Szent Péter Sándorral küldte a meleget.
Közben a tejúti kocsmában megpihent.
Jó borral kínálták, megitta, s elpilledt.
 
Elindult József is, a kocsmáig jutott.
Megpihenve Sándorral jó sokat ivott.
Még mindig sarokban állt a két zsák meleg,
Amiért már imádkoztak az emberek.
 

 
Magas hegylánc kőcsúcsai,
Felhők közé nyújtózkodnak,
Tavasz lágy áramlatai,
Róluk havat olvasztottak.
 
Párás, zord képét mutatja,
Meredek kőkemény falát,
Északon moha takarja.
Nem élvezi nap sugarát.
 
Ahol a gerincnek vége,
Nyílik tavasznak hírnöke.
Napsugár öleli délen,
Gyopár hófehér köntösben.

Őrzi a lány csodás báját,
Félhomályban, szürkeségben,
Öleli több tulipánját,
A szerénység köpenyében.

Gondolata hozzájuk száll,
-Gyönyörű színes szirmotok.
Szelíd mosolyotok után,
Csak szeretetre vágyódok.

- Gyere örök szépségeddel,
Nyisd ki a szíved ajtaját,
Meglásd érzésed szerelem,
Fiú képében nyit majd rád.

Erdőszéli gyümölcsösben,
A lombos fák üde zöldben.
Napsugara cirógatja,
Pirosodjon alma arca.

Kitűnik nagy vén diófa,
Őneki már nincsen lombja.
Ágai földön hevernek,
Rügy sem fakadt életjelnek.

Derekát vihar eltörte,
Évgyűrűi futnak kőrbe.
Gyökerében sincs már élet,
Tőnél fehér gombák élnek.

Akárhogyan fontolgatom,
őseimnél gondolatom.
Bennük voltam bekódolva,
képességben, alkatomban.

Késve jött kissé kikelet,
Vidáman viszi a telet.
A nap nevetve muzsikál,
Hóvirág hóból kandikál.

Elég hozzá pár pillanat,
A szirmaival szárnyalhat,
A kecses kelyhét élteti,
Nap nótáját csilingeli.

Virul vele erdő alja,
Fák rügyeit előcsalja.
A rügyező sűrű ágak,
Madárfészkekre vigyáznak.