Emlékezete szerint azon a napon nem történt semmi. Semmilyen változás nem kopogtatott az ajtón, szimplán egy hétköznapi nap volt. A benső mélységében ébredezett lassan nyújtózva, életre kelni készen. Bizonyára régóta érlelődött, a mag el lett vetve, a szürke napok fénnyel etették, a bánat könnyei öntözték, már csak idő kérdése volt ébredése.

   A cica mindent próbált érzékszerveivel befogadni, élvezte az új illatokat, hangokat, a friss levegő erejét. Hamar elszaladtak az órák, meleg volt, kezdett fáradni és éhes lenni. Vissza kell mennie a házhoz. Lassan elindult, amikor emberi léptekre lett figyelmes. Egy férfi, furcsa eszközzel a kezében, közeledett óvatosan, alig lépegetve.

   A cica az ablakban ült. Benti cica volt, soha nem ment ki a biztonságot jelentő lakásból. Itt élte a mindennapjait. Reggel a „szolgája” megetette, friss vizet öntött a tálkába, csacsogott neki valamit a munkahelyéről, de ő csak ásított egy nagyot, jelezvén, nem érdekli ez az unalmas téma. Végre az ember becsukta maga mögött a bejárati ajtót, csend lett a lakásban.

   Három barátnő utazik a vonaton. Talán már a hatvanas éveikben járnak, kicsit azon is túl. De ezt csak az őket szemlélő gondolja. A figyelem azért fordul feléjük, mert az egyikük elég hangosan fejti ki valamiről a véleményét. Mivel a szem rájuk irányul, érdekes felfedezés részesei lehetünk. Természetesen csak a megfigyelő szerint. A három nő három évszak képviselője.

Ha messze vagy is, a közelben látlak,
ajkadon mosolyod még mindig felragyog.
Kezedet felém féltőn kitárod,
ölelésed melege betakar, megóv.

Szívedben gyermekeim is helyet kaptak,
szemedben féltés, szeretet csillant.
Játszottál, óvtál, szeretni tanítottál,
míg öreg szíved dobbant, mindig mellettünk voltál.

   A nő bevásárolni indult. A táskájában visszaváltható palackok sorakoztak. A bolthoz közeledve, szemében az utcán kéregető sziluettje villant fel. Arcvonások, ruházat részletei nélkül, csak az ember körvonalai. A hang a fejében szinte azonnal megszólalt. Adni kellene valamit neki. A palackokat talán, nem sok az értéke, de mégis több a semminél.

   A CBA egy szuper üzletlánc. A város betonrengetegei között szerényen megbújik. Ez az üzlet megalakulása óta magyar kézben van. Nincs nagy raktár, áru van bőven, sokféle terméket rejtenek a polcok. Az eladók kedvesek, ahogyan egy vásárló mesélte, olyan „retros”a hangulat. Ahol még beszélgetnek, nem rohannak, ismerősként üdvözölnek.

    A hamvasztás után az elhunyt hamvai három kicsike urnába kerültek. A családok saját szertartással szerettek volna elbúcsúzni a távozótól. Az idős házaspár a saját kertjükben, az annyira szeretett banánfa alatt emlékeztek. A banánfa fiatal hajtást nevelt ezen a tavaszon. Átültetésre alkalmas, önálló életre képes.

Hosszú hétvége elszalad,
Jó emléke megmarad.
Kirándultál, pihentél,
Sok finomságot ettél.

Patak csobog füledbe,
Pillangó száll kezedre.
Erdő suttog, vártalak,
Lelked ujjong, csodás vagy!

Napsugara melegen cirógat,
Telihold látványa elragad.
Csillagos az éjszaka,
Élményekkel térsz haza.

   Az erkélyen álltam, csak bámultam céltalan. Agyam egy idő után embereket kezdett követni. Szabálytalanul szaladgáltak az autók, buszok, villamosok előtt. Kicsit távolabb van a zebra. De ki menne olyan messzire? A cél az egyenesen van, keresztül a járművek között. Fiatal, idősebb korosztály rohangál a sínek között, kihajol a busz előtt, vissza lép, sok autó jön, várakozik.

   A távozó lélek itt hagyja földi dolgait. Élete kisebb, nagyobb tárgyait. Emlékek sokaságát rejtő, másoknak semmit nem mondó, évek alatt felhalmozott, életet feltáró, élettelen holmik sokaságát. Az itt maradó némán áll fölöttük. Ismerős, de mégis minden ismeretlenné vált. Felesleges lett. Aki életre keltette, már nincsen itt.

   A munkaadó egy külön műfaj az élet palettáján. Amíg szó nélkül teszed a dolgodat, azt is, ami nem a feladatod, észre sem vesz. Mintha nem is léteznél. Nem jelez feléd semmit, se jót, se rosszat. Nem kommunikáltok, csak telnek a napok. Aztán egy délután történik valami. Próbálod megoldani, jelezni is, üzenet formájában, várod a holnapot. Reggel lesz, nem történik semmi.

   A tavaszi szél csendben kopogtatott a redőny lécein keresztül. A szélcsengő szelíd hangja békés hangulatot varázsolt a térbe. A madarak köszöntötték a felkelő napot, az éj sötétje búcsút intett. A nő a tengerparton állt, a természet ébredését követte nyomon. Látta a nap aranyszínű tükrözését a víz felszínén, hallotta a partot mosó nyugodt hullámok csobbanását.

Amikor beteg vagy,
életkedved lemarad.
Mint a lemerülő elem,
mely a gyűjtőponton pihen.

Reménye annyi marad,
újra hasznosítják majd.
Ezért hát ne csüggedj,
napod neked sem ért véget!

Látod, odakint süt a nap,
a természet veled van.
A kevés energia megújul,
szívedben izzó parázs gyúl.

Szarkák csörögnek, éppen veszekednek.
Négyen pörölnek, ágról ágra repkednek.
Tojóért harcolnak, a kapcsolat sírig tart.

Itt van az ötödik, ő éppen fészket rak.
Gallyal, agyaggal tapaszt, szőrrel bélel,
Amit néha az állatoktól lop el.

   A kicsi százszorszép kíváncsian dugta ki fejecskéjét a magas fű takarásából. Rózsaszínben látta a körülötte elterülő rétet. Napról napra sikerült erősödnie, örömmel érzékelte a napfény melegét, az éjszaka hűvös harmatát. Gyökeréből táplálva, kettő virágot sikerült kibontania. Büszkén nézett körül, az áprilisi szellő táncot járt az ébredező természetet csodálva.

   A férfi a kerékpársávban állt. Piros volt a lámpa, figyelte, mikor vált zöldre. Ebben nem lenne semmi furcsa, de ő kerékpár nélkül állt a lámpánál. Hátán hatalmas hátizsák, két kezében súlytól nehezedő táska, a melegítő nadrágja teljesen lecsúszva az alsónadrággal együtt. Csupasz feneke fehéren világított a napfényes, meleg délutánban.

"A nagy szavak nem érnek semmit,
 Elszállnak, mint az őszi szél.
 De a szeretet, ha tiszta szívből fakad,
 Elkíséri az embert, amíg él."

       József Attila

TM