Ha Jókai könyvét veszem a kezembe,
tudom, hogy nem csalódom benne.
Lenyűgöz a romantikus meseszövése,
tudása, hazaszeretete.
Soraiban a magyar nemzetet látom,
hőseire felnézek, nagy betűs emberek, tisztességesek.
Bármilyen nehéz egy életkörülmény,
ők lelkileg tiszták, győztesként kerülnek ki.

Mivel ezen a napon nem lehetek veled,
Ezért ezzel a kis verssel így köszöntelek.
Gyermeknapon a figyelem
Sokkal-sokkal nagyobb,
Pedig a szeretet mindennap fényesen ragyog.
Kívánom, hogy érezd magad sokáig gyereknek,
Szívedben, lelkedben a csodát fedezd fel!
Tudd, hogy az élet szüleid számára
Akkor lett teljes, mikor te jöttél világra.

   Ez egy szerdai nap története lesz. Talán csak azért lesz ez egy más szerda, mint a többi, mert egy születésnap teszi különlegessé.

Ha ma csak egy gondolat jutott az eszembe,
Akkor is hiszem, érdemes volt ezért felkelnem.
Őszintén azt gondoltam:
Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy
Észrevegyél engem, életed részeként,
És nem számít, hogyan akarsz látni engem.
A hála szemüvegén keresztül látni az életet,
Nyugodtabb testem, világom békés lett.

  December eleje, nemsokára Mikulásnap. Vasárnap délután van, a kislánnyal kilovagolnak, apja nevet, ő nem szeret lovagolni, inkább a motor mellett érvel. Munka miatt ő is elmegy, szép délutánt kíván a lovagláshoz. Csendesen ügetnek a lovak egymás mellett, békés, nyugodt körülöttük minden. Az idő is kellemes, a nap ereje már nem érződik, de világít a lovasoknak.

   Vágtatott ló és lovasa. A szabadság könnyű érzése vezette mindkettőt. Amikor a ló elfáradt, lassabb tempóra váltottak, a csend ölelte át a rétet.  Szabad vagyok, suhant át a gondolat rajta.

   Reggel az óra ébresztette. Ma is fáradtan ébredt, suhant át a gondolat rajta.

Előttem papírom, üres és nem írom.
Nyakamon szép fejem, üres tekintetem.
Gondolom, leírom, de minek, ezt nem tudom.
Fejemben cikáznak, delfinként csobbannak.
Gondolat vihara kedvemre szárnyalna.
De szivárvány és felleg áll az útjába.
Kettős érzet, veled mire megyek?
Összezavarod szép fejemet!
Belső békémet veszély fenyegeti.

   Néha az ember élete egy pillanat alatt megváltozik. Amikor a váratlan dolog az ajtódon bekopogtat, nem számítasz a legrosszabbra. De a jeges kéz, amely a szívedet szorítja, emlékeztet, ez most nem lesz könnyű.
   Először körülnézel, de nincs senki, aki a rád nehezedő terhet kicsit átvenné.
   Másodszor, már tudod, ezt neked kell cipelned.

    Kedves Zsuzsa!

Névnapod alkalmából köszöntelek téged,
Kívánok minden jót, egészséget néked. 
Rövid versikémben szeretetet küldök,
Áldjon meg az Isten még sokáig nékünk.

TM

Néha a dolgok nem mennek túl jól.
Külső szemlélő talán azt gondolja,
az életed rendben van,
nincs okod panaszra.

Nem látja szemedben,
lendület nincs benned.
Csak teszed a dolgodat,
azt, amit elvárnak.

Hová lett életed,
szenvedélyed hol veszett?
Az út túl hosszú lett,
célodat nem leled.

   A feketerigó a fa legtetején énekelt. Minden reggel, mielőtt az éj távozott, ezen a fán várta a korán ébredő nőt. Eleinte ijedten elrepült, amikor a nő köszönt neki, de hamar rájött, nincs mitől tartania.

   A hercegnő és a családja ezt a nyarat is a hajón eltöltve tervezték. Imádták a tengeren eltöltött időt, a számukra új, ismeretlen helyek felfedezését. Hónapokat töltöttek együtt, a gyerekek is nagyon élvezték. Vidám készülődés vette kezdetét, mihelyt a tavasz beköszöntött.

   A szőnyegbolt a zsúfolt belváros egyik kis utcájában volt. Három nagy ablaka teljes belátást engedett a bolt belsejébe. Aki benézett, láthatta a sok színes, kicsi, nagy, kerek, vagy éppen hosszú szőnyeget.

   A köd láthatóan bekúszott a nő szeme elé. A hídon állt, figyelte a vizet, a szél hullámokat csapott a partra. Hajó haladt át a híd alatt, csendben szelte a habokat. A köd lágyan hullámzott, lassan vonta be a látóhatárt. Még nem kelt fel a nap, és már nem is fog tudni szétnézni ezen a napon.

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szép bölcsőde. Ez a szép bölcsőde egy szép nagyvárosban volt. A várost kettéválasztotta egy hatalmas folyó, ezért nagy hidakat kellett építeni, hogy átjussanak az emberek egyik oldalról a másikra. A bölcsőde, amiről a mese szól, a hegyek között rejtőzött. A levegő itt olyan tiszta, hogy szinte harapni lehet.

   A nő munkából sietett hazafelé. 

Vannak ilyen napok, amikor írni semmit nem tudok. 
Gondolat bár ezer jöhet, történetek messze mennek.
Vajon hová szállt az ihlet, és szívemben miért lett csend?
Nem kesergek, csendben várok, a türelem a jó barátom.
És majd egy ragyogó reggel, szívem dobban, ez az, meg van!
Kezdhetjük a sorokat, amelyek maguktól íródnak.