Levelet írtam az angyaloknak,
gömbölyű betűim sorban elgurultak,
hajas babát kértem, pislogót,
hogy fésülgethessem, énekeljek neki altatót.

És eljött a várva-várt pillanat!
A baba nem volt a fa alatt.
Az angyal rólam elfelejtkezett?

Tőled kaptam minden sejtemet.
Tőled kaptam minden percemet.
Köszönöm, Uram!

Szeretném boldoggá tenni az embereket!
Egyedül nem megy, csak Veled!
Járd át gondolataimat, szívemet!
Átengedem magamon Fényedet.

Tőled kaptam minden sejtemet.
Tőled kaptam minden percemet.
Köszönöm, Uram, egyszerű,
gyermeki hitemet.

Böjtöt ül szívemben egy új csend,
visszafogott gondolatok pihennek,
várakozás remeg az éjszakában,
hogy felragyogjon a fényesség,
míg én reszkető homályban merengek.

Ha tudnék autót vezetni, defenzív vezető lennék,
mert az vagyok gyalogosként.

Szembejönnek fiatalok, fiúk, lányok,
- telefonnal a kezükben, -
meg se látnak, félreállok.

Van, hogy kutyákat vezetnek,
- két szatyrommal cipekedek,-
mintha bizony ott sem lennék,
félrenéznek.
Utat engedek az ebnek.

Alkonyfényben rád gondolok
Álmodom, hogy velem vagy
Bazsarózsa illatával
Cirógatod hajamat
Csendes szellő ölel minket
Dúdolgatja a dalunk
Elvarázsolt pillanatok
Ébren alszunk, táncolunk
Felettünk a csillagos ég
Gurul a hold, úgy kacag
Gyertya lángja vígan lobban
Hempergünk a puha hóban
Istenmosoly kísér minket

nincs közel,
távol sincs,
köd szitál,
cseppjeit
csendesen
számolom,

bennem vagy,
csendes vagy,
éhezem,
szomjas vagy,
vágyamnak
rabja vagy,

számolom
csendesen
a ködnek
cseppjeit,
te ott vagy,
én meg itt,

de mégis
oly közel,
szívemben
lélegzel.

Úgy köszöntött rájuk a reggel,
mint a többi.
De míg más embereket
a szegénység a földre dönti,
az ő szemükben mindig ott volt
a remény csillaga.
És nem hiába,
aznap este
eljött hozzájuk a nagymama.

Szatyra mélyén a meglepetés,
három szép piros alma.

Képzeljétek, azt álmodtam,
ott voltam az Anna-bálban!
De előtte készülődtem,
vagy tíz ruhát, föl-, levettem.
Tükör előtt forgolódtam,
válogattam kalapokban,
kéket vegyek a szememhez,
vagy a barnát szeressem meg?
Hajam színéhez jobban megy?

Nem is tudom, hányszor néztem
tükörbe úgy reggelente,
hogy magam mellett láttalak.
Csak én mozdultam, és te néztél,
míg lassú, kacér mozdulattal
magamra nem öltöttem
puha pillantásodat.

Lábam előtt heverő korhadt fatörzs
évgyűrűit sem őrzi már,
elszenvedte az évszázad
minden jeges viharát,
szívébe űrt rajzolt
a közönyös szárazság.

Most itt fekszik mozdulatan.
Fájón idézi az összegyűrt időt.

2025. október 30.

Versemet
Szesztai Attila „Requiem november 4.” című festménye ihlette

TM

Nem mondták be a hírekben,
hogy sárgul a lomb, a szél lebben,
nem mondták be a hírekben.

Nem mondták be a hírekben,
hogy ölel a Nap szerelmesen,
nem mondták be a hírekben.

Nem mondták be a hírekben,
hogy galamb szállt át fölöttem,
nem mondták be a hírekben.

Hátam mögött egy üres nyár oson.
Istentől én ezt nem veszem zokon,
láttam nyarakat pirospozsgás arcodon,
forróság idején, a tóparton,
- sok éven át -
napfürdőben játszó tüzes alkonyokon.

Engedd a szépet,
hogy vigasztaljon, átöleljen,
hogy szemedben fészket rakjon,
hogy szívedben megnyugodjon,
engedd a szépet, hogy Éljen.

2025. október 6.

TM

Megszülettem.
Kettőspont.

Növekedtem.
Kötőjelek.

És felnőttem.
Kérdőjelek.
Hármaspontok,
vagy négyesek.

Családom van.
Zárójelek.

Kirepültek.
Hiányjelek.

Elrepültél.
Pont maradtam,
és az égre kiáltottam.

Öreg lettem.
Origóba bezuhantam.