Sokszor annyira szeretnék mindent elengedni,
gondjaim fölé szállni, önmagamat föntről látni.
Az ember mindig utakat keres,
eltéved, mégis inkább tekereg,
talán fél attól, ami egyenes.
Titkok lapulnak életünkben,
mélyre ássuk egy átsírt éjjelen,
de tudjuk, azon a napon, mind felszínre törnek,
és már nem számít, ki mit hazudik nekem,

Életem nélküled magam előtt is rejtély,
hullámzó tengeren sodródó csillagfény,
tükörképed maradok örökre,
ez a néhány sor itt papírra vetve
semmiség, mert nincs szó arra a szeretetre,
ami átjár és lélegzik összekaristolt szívemben.

Rejtelem, mi vonzott?
Mélyreható tekinteted,
vagy halkan szóló harangok
jeleztek lelkemnek?
Mintha már átéltem volna
ezt a történetet,
egy kislány álma volt,
ami megvalósult,
mert értem szerettél,
azt szeretted,
aki vagyok,
lágyan kézbe vetted
megfáradt kezemet,
és nem éreztelek idegennek.

     Ma megint az életről gondolkodom.

Most van itt a tökéletes perc,
- fénylő szappanbuborék.
Most kezdődik minden el,
- nem bánom, meddig tart, pár másodperc elég.
Most jobb vagyok, mint voltam,
- elvarázsoltál, angyalokkal repülök.
Most szárnyam nőtt, felemel,
- lebbenve táncolok ég és föld között.

Mennyi dolgod van mellettem,
hogy ébren tartsad testem-lelkem,
mikor a bűn elrabolna,
számíthatok Angyalomra.

Őrzőangyalom vagy születésem óta.
Hányszor megmentettél, nem telt úgy el óra,
hogy ne kellett volna kezem fogni, óvva.

Már naponta belépett az ajtón.
Úgy ölelt mégis,
mint ki hosszú idő után tért haza,
éhesen, fáradtan, békére vágyón.

(És én úgy vártam őt, mint égi csodát,
harmatban fürdött lelkem,
lábam a föld felett táncot járt.)

Üzenem a világnak,
ellenségnek és minden barátnak,
kik szép szavaimban hibát találnak,
szeretni jöttem el közétek,
egyszerű szavammal az Életről mesélek,
mielőtt még elfelejtenétek,
szeressétek egymást,
a Szentlélek szavát szívetekhez közel engedjétek.

Ma megint láttalak,
mert felvetted angyalruhádat,
hogy felidézz egy napot,
melynek délutánján,
a melegtől olvadozva,
kedves szavaid hallgatva,
a távolból, forróságtól sóhajtozva,
ott voltam lélekben veled,
hol délelőtt
még képedet festetted,
és láttam, amint elmesélted,
most az árnyékban húzódtál meg,

Karrier

Tudtam, hova akarok menni,
de eltévesztettem a lépéseket,
cipőfűzőm kibomlott,
megbotlottam,
jéghideg jég borította utam,
megcsúsztam,
kövek ágaskodtak előttem,
elestem,
és Te lehajoltál,
felemeltél,
szép szavakkal elhalmoztál,
szívedre ölelted lelkemet,
könnyeimet letörölted,
védelmezőn átöleltél,

Rohanó világ rabolja életem,
virtuális csápok nyúlnak érted, értem,
elvágja gyökerünk, kitépi múltunkat,
így szüli meg - mesterséges úton -
az élethamisítókat.

Lassan kinyílnak angyalszárnyaim,
hangok hulláma szívemben pezsdül,
harmonika sóhajt, minden hang minket óhajt,
cirógatja ébredő vágyaim,
a szél örömkönnyet hegedül,
ölelésedbe olvadok,
gitár peng halkulón tenyeredben,
dalunk lüktet ábrándos szívemben.

Magány évei ülnek roskadó vállamon,
valami vonz, valami hív, induljak utamon,
kísérnek ugyan még
nyikorgó, rozsdás napok - elindulok.
Egy helyben topogástól én rab vagyok.

Életem láncait most hátrahagyom.