Hajnali harmat könnyeivel búcsúzik a nyár,
az októberi ősz már belakta
a határt!
Lassan kel fel a nap, gyengül az ereje,
de talán délre felszárítja a harmatos füvön gyöngyökként szétgurult könnycseppeket!
Búcsúzik a nyár, hisz a felkelő nap fáradt sugara még ad simogató meleget,
élvezzük ki minden percét, amíg lehet,
mert korábban jön az est,

Aranyszínre festette az ősz
az erdőt,
beszívom a csodálatos friss levegőt!
Avar borítja a fák alját,
egy-egy hulló falevél a vállamra szállt!
Csodálatos színekben pompázik az őszi erdő,
hisz a fák  levelei az arany színtől,
a barnán, a sárgán át és
a bíborvörös színig izzik,
itt-ott a fák hegyén és lent az avarban.

Megfáradt lelkem égbe kiált,
miért a háború,
a sok kín, a sok halál.
Ily tettekre nincs bűnbocsánat,
bűnhődni kell annak, ki ilyet tett a mi világunkban!
Nem érti meg gyermeki lelkem, mi vezérli azt, ki ily gaztettre termett.
Azt hiszi, övé a világ, míg sok ártatlan ember otthona romokban áll.
Istenének
hogy számol el,

Őszi októberi éjjel álmodik a remény kéjjel,
vágyai repülnek szerteszéjjel!
Benn a szobában izzik a lég,
szerelmes vágya lánggal ég!
Még tart az éjjel és még álmodunk,
csodákra vágyunk,
teljesül a titkos vágyunk, szerelmünkre rátalálunk!
Álmainkban minden oly csodás,
pedig ez nem más, csak látomás,
mire felébredsz, már messzire száll,

Csodás október
simogat a napsugár
fagyos hajnalok

Fúj az őszi szél
sír a lehullt falevél
avarként végzi

Lesz még pár szép nap
jön még az indiánnyár
egy kis boldogság

2025. október 4.

TM

Az őszi csend csontig hatol,
zokogva sír a szív,
a vonat téged, kedvesem, oly messze vitt!
A várakozás fekete varja csipkedi véresre szívem,
a hitem ad reményt,
hogy lehetek a karjaidban még, kedvesem!
Remélem, nekem ad az Isten még,
hisz a remény mindig él!
Szívem érted dobog, érted sír,
zokogva téged hív

Egy őszi délután szinte észrevétlenül jött felém
a boldogság,
de én nem figyeltem rá,
s ő ment tovább, meg sem állt!
Majd csendesen elkezdett esni az eső,
nem volt felettem tető,
átölelt az esti csend,
s könnyem is eleredt!
Az őszi eső csendesen esett,
áztatta a fákról lehullott faleveleket!

Az őszi csend csontig hatol, zokogva sír a szív,
a vonat téged, kedvesem, oly messze vitt!
A várakozás fekete varja csipkedi véresre szívem,
a hitem ad reményt, hogy lehetek a karjaidban még, kedvesem!
Remélem, nekem ad az Isten még, hisz a remény mindig él!
Szívem érted dobog, érted sír,
zokogva téged hív éjjelente, a sötét éjszaka néma csendjében!

Gyere kedvesem, bújj mellém,
hogy öleljelek át,
oly lágyan, mint ahogy
a nyári szél öleli a búzakalászát,
ahogy fodrozza a tó vizét, majd simítja lágyan simára,
érezd kedvesem a csókom
mézédes ízét, ahogy én érzem vágyad izzó érintését!
Gyere kedvesem, hiányzol nagyon, ha nem vagy velem, ha nem látom vágyakozó

Esik az eső,
a véget nem érő,
kopog az ablakon,
lecsorog a fákon, a falakon!
Kop-kop, kopog az eső, nem adja fel ő,
ma ő a nyerő!
Issza mohón az anyaföld,
hisz oly régen várta már
a csendes, áztató esőt,
nem vihart, a fákat tépőt, házak tetejét rommá döntőt!
Megjött a várva várt eső,

Kérlek, ne hagyj így egyedül,
ne hagyj árván,
én itt vagyok,
a szívem rád vár!
Két karod oltalma,
lelkem temploma,
szíved dobbanása,
szívem megnyugvása!
Ne hagyj egyedül,
oly jó ma is veled,
egykor a szívem
adtam neked!
Gyorsan telnek az évek,
vannak még szép remények,
dédunokáink szemében

Eljött idén is a szeptember,
sárgulva hullanak már a falevelek.
Rövidülnek a nappalok,
de hűvösek az esték
és a hajnalok!
Ködpárásak a hajnalok,
még melegek a nappalok,
még ontják virágaikat
a muskátlik és az őszirózsák,
de a gólyák és a fecskék már gyülekeznek
és rövidesen messze szállnak!

Miért vágyik az ember
egy kedves szóra,
egy biztatóra,
egy odaadóra,
egy jó szóra,
egy megnyugtatóra?
Egy szóra:
SZERETLEK...
Miért vágyik a test
egy gyöngéd ölelésre,
egy puha érintésre,
egy kedveskedésre,
egy kis szeretgetésre,
egy suttogó becézésre?
Egy szóra:
SZERETLEK...

Tarka lepke száll virágról virágra,
reméli,
hogy rátalál ma a párja!
Tarka lepke táncot jár a nyári szélben,
átöleli őt az esti csend csillagfényben!
Én áhítattal nézem szépségét,
átérzem vágyát és reményét!
Szárnyán a csillagok fénye aranyszínben csillog,
szívében boldogság érzése ragyog!
Párjára vár a színpompában ragyogó lepke,

Esik az eső
issza a szomjazó föld
feléled minden

Zöldül a határ
megjött a nyári eső
vártuk már nagyon

Záporeső hull
lemossa a nyár porát
megtisztul a táj

2025. augusztus 22.

TM

Nekem Te adtad a csodát,
a válladhoz símuló arcom
békés megnyugvását!
Te adtál nyugalmat, békét,
lelkem nyíló virágának harmatcseppektől csillogó szirmának újraéledését,
illatozó létét!
Kétkarod féltő ölelése, sóhajod, csókod szelídsége,
majd egyre gyorsuló szívdobogása,
szunnyadó vérem felgyújtása!
Te adtad azt, amire vágytam,

Trópusi meleg égeti testünket vörösre,
vágyunk egy kis hűs frissítőre!
Még az aszfalt is forrón sóhajt,
ő is frissítőt akart!
Végre egy zöld sziget,
remélem, jól látom?
Tollam azonnal tintába mártom,
megigéz a szökőkútban álló szépséges nőalak,
fején egy széles karimájú csodálatos, szép kalap!
Alakja karcsú, sudár,