Látszólagos csend, nyugalom,
befelé hulló könnyeimet
lassan elfojtom,
apróra tört lelkem darabjait
összesöpröm,
a szemétbe öntöm,
Istenemhez könyörgöm!
Nincs vita, rég kész a lista,
ki, mikor és hova.
Adott a gravitáció,
rombol a civilizáció,
jön az invázió,
él a szitkozódó,
az embert próbáló életek

Telihold világít fényesen
a késő őszi éjben,
szikrázó fénye szétterül
a szunnyadni készülő időben
és térben.
Bár van, akit zavar a fény,
ez nem egy szép regény.
Világit a telihold az égen, mindig visszatér,
mert ez az ő útja oly régen,
de hisz rajta kívül világít
még sok kis bíbor bogárka,
apró lény,

Ma gyönyörű szépségű szeptember végi
őszi napunk volt,
már délelőtt a nap szikrázó fénye
a színesre fesfett faleveleken
landolt!
A színes falevelekkel egy enyhe
őszi szellő vidám kacagással
játszadozott,
miközben felborzolta avart, mely
a fák tövébe már rég lehulott!
Huncut szellő gyorsan továbbszállt,

Már enyhül a nap ereje,
itt van szeptember közepe,
enyhe szellő játszadozik
vidáman a sárguló falevelekkel.
A Balaton vizén fodrozódnak
a hullámok, szállnak a hófehér vitorlások,
víjjongnak a sirályok,
itt az ősz,
mindenki érzi a csontjaiban, jönnek az őszi frontok, s mi visszasírjuk a nyár édes csókját,
mely mindenkit megbabonázott!

Neked szól a gitár,
neked szól ez a dal,
mert szívem így meghasad,
ha nem látlak,
ha nem simogathatlak.
Neked nyílik a rózsa,
harmatos a szirma,
illata feléd száll,
vigyázz hát rá.
Itt vagy és áltölelsz,
a csókod édes és feltüzel.
A vágyunk már lángol,
a testünk ég a vágytól,
nem válunk el egymástól.

Miért vágyik az ember
egy kedves szóra,
egy biztatóra,
egy odaadóra
egy jó szóra,
egy megnyugtatóra?
Egy szóra:
SZERETLEK.
Miért vágyik a test
egy gyöngéd ölelésre,
egy puha érintésre,
egy kedveskedésre,
egy kis szeretgetésre,
egy suttogó becézésre?
Egy szóra:
SZERETLEK.
Minden ember a

Felhős napra ébredtünk,
esőért esedeztünk.
Meghallgatták imánkat az égiek,
sok-sok esőcseppet küldtek!
Esik eső csendesen,
áztatja a földet rendesen.
A nyáron szörnyű szárazság volt,
minden ember esőért imádkozott!
Végre esik az áldott eső,
az éltető erő.
Erre oly régen vártunk,
drága Teremtő.
Fellélegzik az erdő,

Ma fátyolfelhős a reggel,
a nap is nehezen kel fel.
Bogarak szállnak,
édes pollenre vának,
virágok kelyhe nyílik,
édes nedűje nekik nagyon
ízlik.
Nézem a nyüzsgő világot,
szívemben feljajdul a múlt,
gondolatom messze jár,
száll hegyeken,
völgyeken át.
Valahol, valaki
talán engem is vár,
az idő múlik,

Harmatos reggel
reszket a fűszálon
a hajnali csend,
mely, kedvesem, neked üzen.
Kél a reggel a vérvörösre
festett ég alján,
s a hajnali napsugár
egy kósza felhő mögül
álmosan ránk talál.
Lassan pirkad,
tisztul az ég,
s felhő is habos, hófehér,
most övé a végtelen tér,
szél fújja fodrosra
szoknyáját,

Újabb szomorú búcsú
egy kedves baráttól,
egy jó kollégától,
akinek humora,
kedves mosolya
nagyon fog hiányozni,
így még nehezebb
tőle elbúcsúzni!
Te voltál az örök
vidám ember,
aki mindenki arcára
mosolyt varázsolt,
tartalmas verseidet
szívesen hallgattuk,
kvíz játékaidat
szívesen játszottuk!

Esik az eső,
a végét nem érő,
kopog az ablakon,
lecsorog a fákon,
a falakon!
Kop, kop, kopog az eső, nem adja fel ő,
ma ő a nyerő!
Issza mohón az anyaföld,
hisz oly régen várta már
a csendes, áztató esőt,
nem vihart, a fákat tépőt,
házak tetejét rommá döntőt!
Megjött a várva várt eső,

Kint kopog az őszi eső, áztatja a tájat a viharos, ősi erő!
Ez ad új reményt a természetnek,
az eső az éltető erő!
Szobámban templomi csend honol,
kezemet imára kulcsolom,
s halkan Istenhez fohászkodom!
A templomi csendben hallom
egy orgona szívbemarkoló,
mégis oly csodálatos hangját,
ahogy felzengenek egymás után
a sípok,

Egy érintés,
egy ölelés,
és a vágy életre kél,
a szív hozzád beszél!
Egy érintés,
egy ölelés
oly lágyan, gyengéden,
és a villám cikázik át
a testeden!
Egy érintés,
egy ölelés,
és a gyönyör mámorát
érzed meg,
melybe mindened
beleremeg!
Egy érintés,
egy ölelés,
hisz erre vártál már

Sárgul már fák levele,
itt az ősz,
seregélyeket zavar
a szőlősből a csősz!
Már szüretelnek
a dombok oldalán,
finom lesz az új bor is,
talán.
Jó lesz majd a cukorfoka,
sokat sütötte a napocska.
Őszi szellő játszik
a fák ágai között,
eleredt az eső
a mezők fölött.
Kellett már nagyon
az őszi eső,

Valamikor hajdanán,
ifjúkorom hajnalán,
történt ez a mesebeli eset,
amikor a családom együtt evett!
Akkor még nem volt televízió,
csak egy öreg rádió,
azt hallgattuk este,
míg anyánk nekünk a vacsorát
főzte!
A kútból húztuk fel a vizet,
bizony, jó hideget,
anyánk így hűtötte a tejet
s az ételeket!