Amikor a remény kopogtatott...
   Karácsony volt. December 24-e. Ott álltam a konyhában, és csak néztem az üres hűtőt. Akkoriban még egy tízéves kislány és a férjem volt mellettem. Talán soha életemben nem éreztem magam annyira elveszettnek és gyengének, mint azon a napon.

Együtt vagyunk újra, halld, szól a zene,
táncra hív a lábunk, a rock üteme.
Fogd a kezem és pörgess csak szaporán,
táncolni nem lehet ilyen tétován.

Rázzad a csípőd, a gitárhúr pengjen, 
pezsdüljön véred, a padló is rengjen.
Mozgassad lábad zene ritmusára,
légy egy kissé vad, nem vágyok románcra.

Áll a zsiráf magányosan,
bárányfelhők mögé kukkant.
Ásít egyet jó álmosan,
ahogy a hold előbukkan.

Vajon odalent mi lehet,
nem látott, csak kis pettyeket.
Tekergeti nyakát balra,
fel és alá, aztán jobbra.

Vigyázz zsiráf, még baj lehet,
nyakad elcsavarja fejed.
Nehogy csomót kössél rája,
kusza lesz bőröd mintája.

Van egy szó, amit soha nem mondtam ki, 
pedig ott volt minden gondolatomban. 
A lelkemben nőtt, mint egy néma virág, 
de tudtátok - ott van minden napomban.

Most már késő mindezt hanggá formálni, 
de sohasem késő tovább érezni. 
A "szeretlek" nem veszett el belőlem, 
és mindig itt marad veletek s velem.

2026. szeptember 17.

A könny ott hullik, ahol a seb van,
azt mondja ki, amit mi nem merünk.
A könny csend is, amely mégis beszél,
s igazság, ha bánatba merülünk.

2026. szeptember 6.

   Hetedik osztályosok voltunk. Osztályfőnökünk, Edit néni egyben a magyar irodalom és nyelvtan tanára is volt. Egy nap furcsa feladatot adott nekünk.
   - Írjatok fogalmazást rólam – mondta Edit néni.

   A professzor úr az egyik kolozsvári egyetem talán legkedveltebb tanára volt. Nem csak tudásával tűnt ki, de mindig volt valami érdekes történés körülötte, ami hatására a középpontba került. Filozófia professzorként igen jó hírnévre tett szert. Nagy tudását nem csak az egyetemen ismerték el, hanem országos szinten is. De mégis… volt valami, ami még nevezetesebbé tette őt.

   Megtörtént. Szinte hihetetlen. Néha az emberi agy fura dolgokra képes. Pláne, így 70 felett…

Ha hozzád hajol az est, én ott leszek a fényben,  
szemed tükrében ringva, mint csillag a reményben.  
Szívem szavát nem rejti sem idő, sem távolság,  
mert minden dobbanása egy neked írt vallomás.

2026. augusztus 24.

egy apró lámpa az ajkad szélén
felgyúl, és derű éled körötted 
csak egy halk ragyogás, egy új remény
s máris elragad az örömörvény -
a mosoly, mint fény...

nem szól semmit, de tárulnak karok
bennük egy emlék, egy szép történet
rég elfelejtett szerelmes álmok
elrejtett vágyak és gondolatok -
a mosoly, mint titok...

Boldog születésnapot és jó egészséget kíván kis csapatunk!

Mennyire messze tűnik, s mily régen is volt,
amikor utoljára mondhattam: apa,
mikor ajkad homlokomra "jó éjt" csókolt,
s csodás álmokkal telt el minden éjszaka.

Mennyire messze tűnik, s csak álom talán,
mikor erős karjaid óvtak mindentől.
S ha bántottak, hozzád mentem, mint pici lány,
biztató szavaid védtek a könnyektől.

A remény néha csak egy kósza szellő,
meglebbenti a függönyt, majd elszökik.
De otthagy egy víg mosolyt a párkányon,
hogy tudd: visszatér még, el nem rejtőzik.

Mint rigófütty a tavasz első hajnalán,
úgy ébred fel benned is újra meg újra,
s mire észrevennéd, már táncra is perdül,
és hálával gondol minden mosolyodra.

2026. június 23.

Öcsém voltál, s én csibészségben cinkosod,
de hiányod most csenddé lett körülöttem.
A szívemben őrzöm még minden mosolyod,
minden apró, csak rólad szóló emlékem.
Túl korán mentél el, de mindazt, mit adtál,
nem sodorja el soha sem idő, sem szél.
S ha majd megérint a hiányod fájdalma,
tudom, a szereteted bennem tovább él.

2026. június 15.

Markunkban apró, fénylő magok,
mi lesz a sorsuk, tán repülés, 
vagy földbe hullnak, s gyökér fakad,
mint egy csodás, halk fényrezdülés.

A tél még itt ül a vállunkon,
kabátja szürke, zsebe hideg,
de a rög alatt már pislákol
a névtelen, várva várt meleg.

   A könyvtár csendje mindig ugyanaz volt: a polcok lélegzése, a papír halk susogása, és az a különös, megfoghatatlan érzés, hogy valaki figyel. Nem rosszindulatúan, inkább úgy, mint amikor egy régi barát várja, hogy megszólítsd.

   A villamos csilingelve kanyarodott be a térre. Eső után volt, a város még nedvesen csillogott, és az emberek úgy húzódtak össze a kabátjukban, mintha a hideg nemcsak a bőrükre, hanem a gondolataikra is rátelepedett volna.

Csodalámpám nyílik, s a sötétből 
egy halovány, rezgő kék fény száll fel, 
mintha rejtelmes ösvényt rajzolna 
az égi kapu felé, szellemmel.

A kívánságom hangtalan indul, 
árnyék és csillagok között lebeg, 
az idő s tér sejtelmes fátylán át
megérint a múltbéli fény s meleg.