Augusztus van és forró az idei nyár,
mindenki egy kis enyhülést vár!
Aki teheti, nem megy a napra,
forrón tűz délben a nap sugara!
Vízparton hűsölni lenne most jó,
fürödni a hűs habokban csuda jó!
Gyermekkacajtól hangos a strand,
ide menekül, aki hűsölni askar!
Időseket megviseli ez a hosszú
trópusi nyár,

Valamikor réges-régen
úgy történt, mint a mesében.
Holdvilágos, kéjes este
vacsorát kerestünk lesben.

Rátaláltunk zsákmányokra,
jutottunk nagy zűrzavarba,
egyik megette melegében,
másik mohón hazavitte.

Ezzel magasról lepottyant,
ránk ijesztett, majd belehalt.
Azzal meg eltévelygett,
kerestük már, majd elveszett.

   A kicsi százszorszép kíváncsian dugta ki fejecskéjét a magas fű takarásából. Rózsaszínben látta a körülötte elterülő rétet. Napról napra sikerült erősödnie, örömmel érzékelte a napfény melegét, az éjszaka hűvös harmatát. Gyökeréből táplálva, kettő virágot sikerült kibontania. Büszkén nézett körül, az áprilisi szellő táncot járt az ébredező természetet csodálva.

   Ahogy a tavasz lassan átadta a helyét a nyárnak, Tündérvölgy ezer színben pompázott. A nappalok forrók és mézédesek lettek, a levegőben pedig nehéz vadvirágillat szállt. Brúnó és Sünkefe számára ez volt a nagy felfedezések ideje.

   Ahogy a délutáni napfény átszűrődött a friss, üde levelek között, Brúnó és Sünkefe a Beszélő-szakadék felé vette az irányt. Ez a hely arról volt híres, hogy a sziklák között olyan különleges visszhang lakott, ami néha válaszolt az állatok kérdéseire.
   Ám ezúttal nem a visszhangot hallották meg, hanem egy halk, kristálycsengéshez hasonló sírdogálást.

   A reggeli napfürdő után Brúnó és Sünkefe úgy döntöttek, hogy nem vesztegetik az időt, felfedezőútra indulnak Tündérvölgy mélyére, hogy megnézzék, mi változott, amíg ők az igazak álmát aludták.

   Ahogy az első langyos szellő végigsimított Tündérvölgy erdejének kopár ágain, a jégcsapok könnyezni kezdtek a barlang szájánál.
   A természet mélyet sóhajtott, és a hó alól előbújt az első bátor hóvirág.

   Tündérvölgyben az aranybarna ősz lassan átadta helyét a zúzmarás reggeleknek. A völgy feletti Őrszem-sziklán két jóbarát ült egymás mellett, Brúnó, a hatalmas, cammogó barnamedve, és Sünkefe, a tűpárnára emlékeztető, kíváncsi kis sündisznó.

   Tündérvölgyben már mocorogni kezdtek a hóvirágok a tél fehér leple alatt, s elérkezett az idő, amikor Fagykirálynak lassan vissza kellett húzódnia az északi hegyekbe, hogy átadja helyét a Tavasztündérnek, Flórának.

   Néhány héttel Jégcsillag Ünnepe után különös sötétség telepedett a völgyre. Nem az a csillagos, barátságos téli éjszaka volt ez, hanem egy gomolygó, szürke Árnyékfelhő, amit egy gonosz Északi Boszorkány küldött, hogy ellopja a tündérek vidámságát és a tél békéjét.

   Tündérvölgy felett még ott lebegett a mézeskalács és a fenyőgyanta édes illata, de az ünnepi fények már lassan halványodni kezdtek. A karácsonyi forgatag után csend telepedett a tájra. A tündérek többsége behúzódott a meleg odúkba, teát szürcsöltek a kandalló mellett, és puha mohapaplanok alatt pihenték ki az év fáradalmait a legszebb ünnep után.

   Lassan elmúlt a tél, s amikor a tavasz első szikrái megolvasztották Tündérvölgy Ragyogó tavának jegét, és a virágok apró harangjai újra megszólaltak, Pille is visszatért a mindennapi életbe. De a szíve már nem volt a régi, emlékezett a Télapó műhelyének zümmögésére, a manók odaadására és a bölcsességre, amit az Északi-sarkon tanult.

   A hazatérése estéjén Pille mélyen elaludt a hosszú utazás és a sok munka után. Másnap, karácsony reggelén ébredt fel, és ahogy kinézett ablakán, nem hitt a szemének, mert a házukat betöltötte a sok csoda.

   A kis tündér, Pille, fáradtan, de boldogan repült hazafelé, miután hetekig segített a Télapó műhelyében az Északi sarkon. A kis kezével csomagolta a játékokat, szalagokat kötözött, és ellenőrizte, hogy minden lista pontos legyen. Nélküle (és persze a sok manó és tündér segítsége nélkül) biztosan nem kapta volna meg minden gyermek időben a karácsonyi ajándékát.

   Pár év múlva, mikor már Pille kicsit idősebb és tapasztaltabb lett, s nem volt már az a kis huncut tündér, aki elszökött a Télapóval, ismét eljött a tél. Tündérvölgy már téli álmot aludt, de Pille, a kis tündér szíve ébren volt. Emlékezett a nagy kalandjára, amikor elutazott a Télapóval.

   Mélyen, messze a legmagasabb hegyek lábánál, ahol a patakok ezüstösen csillogtak és a virágok sosem hervadtak el teljesen, ott feküdt Tündérvölgy. Ez a hely a tündérek, manók és vidám erdei állatok otthona volt, akik egész évben a legnagyobb harmóniában éltek. De volt egy időszak, amit mindenki a legnagyobb izgalommal várt, ez volt a Télapó látogatása!

   Tündérvölgyben, ahol a fűszálak is suttognak, és a harmatcseppekben csillagfény ragyog, itt élt egy apró kis tündér, a Suttogó Virágok réte és a Csillámkavics patak partján, akit Pillének hívtak.