Néhány héttel Jégcsillag Ünnepe után különös sötétség telepedett a völgyre. Nem az a csillagos, barátságos téli éjszaka volt ez, hanem egy gomolygó, szürke Árnyékfelhő, amit egy gonosz Északi Boszorkány küldött, hogy ellopja a tündérek vidámságát és a tél békéjét.

   Tündérvölgy felett még ott lebegett a mézeskalács és a fenyőgyanta édes illata, de az ünnepi fények már lassan halványodni kezdtek. A karácsonyi forgatag után csend telepedett a tájra. A tündérek többsége behúzódott a meleg odúkba, teát szürcsöltek a kandalló mellett, és puha mohapaplanok alatt pihenték ki az év fáradalmait a legszebb ünnep után.

   Lassan elmúlt a tél, s amikor a tavasz első szikrái megolvasztották Tündérvölgy Ragyogó tavának jegét, és a virágok apró harangjai újra megszólaltak, Pille is visszatért a mindennapi életbe. De a szíve már nem volt a régi, emlékezett a Télapó műhelyének zümmögésére, a manók odaadására és a bölcsességre, amit az Északi-sarkon tanult.

   A hazatérése estéjén Pille mélyen elaludt a hosszú utazás és a sok munka után. Másnap, karácsony reggelén ébredt fel, és ahogy kinézett ablakán, nem hitt a szemének, mert a házukat betöltötte a sok csoda.

   A kis tündér, Pille, fáradtan, de boldogan repült hazafelé, miután hetekig segített a Télapó műhelyében az Északi sarkon. A kis kezével csomagolta a játékokat, szalagokat kötözött, és ellenőrizte, hogy minden lista pontos legyen. Nélküle (és persze a sok manó és tündér segítsége nélkül) biztosan nem kapta volna meg minden gyermek időben a karácsonyi ajándékát.

   Pár év múlva, mikor már Pille kicsit idősebb és tapasztaltabb lett, s nem volt már az a kis huncut tündér, aki elszökött a Télapóval, ismét eljött a tél. Tündérvölgy már téli álmot aludt, de Pille, a kis tündér szíve ébren volt. Emlékezett a nagy kalandjára, amikor elutazott a Télapóval.

   Mélyen, messze a legmagasabb hegyek lábánál, ahol a patakok ezüstösen csillogtak és a virágok sosem hervadtak el teljesen, ott feküdt Tündérvölgy. Ez a hely a tündérek, manók és vidám erdei állatok otthona volt, akik egész évben a legnagyobb harmóniában éltek. De volt egy időszak, amit mindenki a legnagyobb izgalommal várt, ez volt a Télapó látogatása!

   Tündérvölgyben, ahol a fűszálak is suttognak, és a harmatcseppekben csillagfény ragyog, itt élt egy apró kis tündér, a Suttogó Virágok réte és a Csillámkavics patak partján, akit Pillének hívtak.

   Réges-régen, egy eldugott, érintetlen, csendes, zöld szegletében a világnak, ott terült el Tündérvölgy. Ez a hely nem szerepel még a térképeken sem, mert a szív rejtett ösvényein lehet csak odatalálni. A Völgyet örök tavasz járta át, és a fák olyan magasra nőttek, hogy leveleik megérintették a csillagokat.

   Tündérvölgy egy varázslatos hely volt, tele sűrű, örökzöld fenyvesekkel és mély, titokzatos ködfátyolokkal. A völgy felett meredek sziklák emelkedtek, ahonnan a legjobb kilátás nyílt a világ ébredésére.

     Amint így botorkált, különös hangra lett figyelmes. Kicsit megtorpant és fülelt, hogy mi lehet ez a hang. Az erdő mélyéből egy közeledő grizzly medve hangja hallatszott. Álmából ébresztette fel a sok ló dobogása, és meg akarta tudni, mi volt ez a zaj. Féktelen, rosszat sejtve kezdett kihátrálni az erdő mélyéről. Érezte a veszély illatát.

     Történt egy napon, hogy Féktelen vágtázott körbe-körbe a karámban. Egyszer-egyszer a hátsó patáival megrúgta az oldalát, mert nem volt türelme kivárni, hogy kiengedjék őket a legelőre. Úgy gondolta, hogy őérte történik minden. és ha sokat simogatták, dicsérték, akkor bármit megtehet.

     Egyszer, régen, született egy csodaszép kiscsikó egy hatalmas ménesben. Nehezen jött a világra, sok szenvedés árán. Az édesanyja mégis nagyon boldog volt, hogy végre megszületett és ott tudhatta maga mellett. Teltek a hetek, hónapok.

A királynőjük maga köré hívta őket, elővette jogarát, és a tündérek a jogarhoz érintették varázspálcájukat.

A tündérek virágról virágról szálltak, és nyomukban harmatcseppek ragyogtak a szirmokon.

Úgy tűnt, mintha kicserélődött volna otthonuk.