Benéztem egy bálteremnek, jégvirágos ablakán,
farsangi bál zajlott ott bent, januárnak pamlagán,
vágyakozva sóhajtoztam, mivel nem volt maskarám,
szólt a zene, vele szálltam, velencei gondolán.

Gondolában ott ült a lány, énekelt a gondolás,
sóhajok hídja alatt, utolérte az álmodás,
én lettem akkor gondolata, azon az éjszakán,
könnyezett a két szeme, az evezős régi dalán.

Velencében más ott a tél, és más a farsangi bál,
ám az itthoni mulatságban, te mást választottál,
a mostani valóságot, én többet nem álmodnám,
szerelmed sosem kaptam, ezt a dalt sosem dalolnám.

Kis-bók taván csónak siklik, ott nem ül benn gondolás,
evező helyett kezében toll, lelkében korholás,
miért hagytam a farsangi bált, a volt legény szobát,
az öreg tölgyet, boros pincét, zátonyi pagodát.

Fütyül a szél, havat is hord, kocsmában már áll a bál,
a sok zenész mind egy helyen, gyönyörűen muzsikál,
ide kurjant az egyik, no eredj Pistám táncoljál,
bizony nem sokáig tart már, véget ér a maszkabál.