Álmodtam egy szép világról,
tarka rétről, sok csodáról,
nyíló mezei virágról,
bogárkákról, méhecskékről,
csillogó szárnyú lepkékről!
Boldog családokról, nagypapáról, nagymamáról,
tündér mosolyú unokákról.

Nem volt vérszagú lövészárok,
körülöttük csak a varjú károg,
sikít a bomba,
darabokra tép az akna,
épeszű ember ilyet nem akarna!
Romos városok, szétbombázott házak,
ahol nem járnak mások, csak árnyak!
Üres templomok,
síró, zokogó gyerekek, asszonyok,
temetetlen tetemek,
lelkük az égbe ment.
Szétdúlt temetők,
nincs már se búcsúzó,
se koszorú!
Még dúl a háború!

Álmodtam egy szebb világról,
hol béke és szeretet honol,
ember az embert nem bántja sehol,
boldogság van a szívekben,
szeretet a lelkekben.
Megtelnek újra a templomok,
kezetek imára kulcsoljátok,
Istenhez fohászkodtok,
így lesztek majd végre boldogok!

Álmodtam egy szebb világot,
hol vidáman szedek csodás mezei virágot,
belőlük én csokrot kötök,
magamra ünneplőt öltök,
templomunkba viszem, az oltárra teszem,
így e csokorral feldíszítem!
Imádkozom a hazáért, családomért, a világért,
a világbékéért!

2025. április 8.

TM