Álom arcát az éj fagyott patakba tette,
melynek hideg tiszta vízét jéghártya fedte,
morózus fellegeket kavar az északi szél,
parti jeges fűzágakkal csilingelve zenél. 

Fából készült hídját szűzzuzmóra fedi,
nem használták régóta nem járt rajta senki,
egyoldalas fakorlátját vihar csonkolta,
bátorság kell hozzá ki átmenne így rajta.

Mi lehet odaát a kíváncsiság furdal,
ám nincs kedvem birkózni egy újabb kudarccal,
de ha látnám, hogy túlparton tavasz virágzik,
akkor is átmennek, ha cipőtalp leválik.

Álom arcát az éj csillagoknak ígérte,
a kerek teliholdat melléjük szegezte,
rakok most egy nagy tüzet pataknak partjára,
parazsát mind elhintem szerte a világra.

Ebből rakjunk mindenhol békének tüzeket,
hívjuk a melegségre vágyó embereket,
cseréljük le a hamisat igaz szavakká,
majd az elgyötört arcokat tegyük boldoggá.

-írta-Varga István-Barcs-2019.05.16.