Álmaim robogó vonatán
rohanok neki a jövőnek
és megkérdem Tőled:
-Látod a piros háztetőket?

A réteken a pajkos szellőt,
fejünk felett a fodros felhőt?
A Napot, Holdat és Csillagot?
Látod ahogy mind ránk ragyog?

Szívünk megtelik izzó vággyal.
Szerelemmel, boldogsággal.
Szíveden békésen megpihennék,
s a széllel a mennybe üzennék.

Áldás szálljon fára, virágra,
Csodálkozz rá a nagy Világra,
mert féktelen és végtelen,
ember felfogni képtelen.

Hogy hol ered és hol a vége,
mért ez az ember menedéke?
 Álmaim vonata csak robog,
leszállni róla nincsen ok.

A megállóknál meg nem állok,
addig megyek míg rátalálok,
szerelmem izzó szép szemére,
gyöngéd, becéző két kezére.

Öleljen magához csendesen,
ringasson el az én Kedvesem.