Vad nyugati szél
Egy történetet mesél
Elhagyott házról
Szeretetről, gyermek kacagásról
Üres a ház, nem fűstől kéménye
Csendes itt az udvar, a kert
Némák a gyermek szobák
Lehunyták szeműket, bezárták ablakát
Bús kutya is hiába ugat
Idegent vélt jönni, de elhallgat
Üresek a madár fészkek
Nem kell már a rigó ének
Árva a ház, behunyta szemét
Ablakában nem látni már virágok özönét
Lassan hervad el a muskátli virág
Nincs ki öntözze búsan megadja magát
Árva a ház, madarak elrepültek
Másutt raktak fészket
Másutt csicseregnek
Csak a gerle búg szomorú hangján
Párját ő is hívogatja, egyedül ül a fenyőfán
Elhalkul a zene, nincs ki hallgatja
Szavak is csendesek, nincs ki kimondja
Öreg szülő tipeg, mint gyermek korában
Csak a kutya hűséges, gazdáját meglátva
Pedig volt itt élet, gyermek zsivaj, lárma
Az élet kegyetlen, szeretet is másutt járna
Elárvult házat egy két öreg lakja
Idős szívüket, csak a jó Isten vigasztalja
Hiába jött a tavasz virágos ruhában
Kertkapu is nyitva áll,nyikorog magában
Elment a kacagás, elbúcsúzott a szeretet
Csak remény van, egyszer beköszönt ismét az élet.
2021.04.13.Mosonmagyaróvár.