Falaim áttetsző téglából rakom
a végtelenre néz kitárt ablakom
szelek sepregetik a bejáratot
szabadon zúdulnak rám az évszakok
mint az idegenből verbuvált hadak
vásznukra feszítik sorsvonalamat
énemből származtatom az énemet
mégsem kísértek a győzelmi énekek
egykori önmagamat folytatom csak
ha ferde szemmel néz rám is a holnap
a megsértett Föld is halkan mocorog
bele remegnek a kitárt ablakok
az egykedvű álmos televény fölött
szekerem megáll aztán tovább döcög
csak pillantások hangok menetelnek
ők a térkövei képzeletemnek
számtalan száj mint harmonika tátog
nincs dicséret de nem fog rajtam átok
mi nekem bírálat vagy kritika
döntött már rólam a családi karma
nem érdekel már mások áradása
mint csapást hoznak minden sorscsapásra
alszom ébredek áttetsző világban
voltamból vagyok többet nem is vártam.
2020. 07. 23.