Úgy látom éjszaka van, éjjeli sötét
Hol nem látszik a derű, s az ég
Nem találjátok az utat hazafelé
A kín, a küzdelem itt mindenkié
Mikor jön a fény, a világosság
Mikor kel fel a nap, az éj után?
Vagy ébresztő harsonának kell szólnia?
Olyan hangosan, még nem hallott emberfia
Szóljanak hát a harsonák!
Ébredjetek álmaitokból alvók
S lássatok mindent ti látók!
Mily veszélybe van hazánk!
Sok volt a szenvedés és fájdalom
Fúj a szél, rohan a magyar ugaron
A föld, a drága kincs már másnak terem
A nap is szomorúan bukik a végeken
Koldus szomorúan nyújtja kezét
Oly remegő, kérges, fáradt ez a kéz
Dolgos múltját megtagadja a hon
Már a fájdalom könnye is elszáradt az arcon
Hitünket is kétségek cibálják
Istent tagadva múltunkat hazudják
Hőseink tettei feledésbe merülnek!
Letagadott kép a magyar nemzet!
Ha szól, keserű a dal
Vagy már dalolni is feled a magyar?
Értékeink, gyáraink romokba hevernek
Orvosaink, tudósaink hazát külhonban lelnek
Gondok sokasodnak, könnyek fakadnak
Világgá szaladt fiaink szolgaként boldogulnak
Ébresztő harsonák, fanfárok szóljatok!
Ne egymás ellen acsarkodjatok magyarok!
Ti számkivetett fiaink a hazának
Fordítsatok hátat a nagy világnak
Másutt a föld ily búzát nem terem
Édes gyümölcs, szőlő sem hegyeken völgyeken
Gyertek haza, mert elvész hazátok
Míg ti szolgasorba más országot jártok
Ne hagyjátok szét esni családtok
Ha hangos szót, kérést nem halljátok
Hazátoknak hátatok mutatjátok
Keserű sors vár a szétesett nemzetre
Elfogy lassan, nem lesz ki védje
Istent akkor már hiába kérve
Ő sem tud segíteni e szétzilált népnek
Nem lesz ki a fanfárokat fújja
Korom sötét éj borul a nemzeti sírra!
2O15.O5.31 Mosonmagyaróvár.