Történetünk egy szombati napon kezdődik. Meleg nyári nap van. Egy kicsi város, kicsi család, apró élet pillanata lesz. Az iskolai szünet napjai zajlanak. Az anya a konyhában ebédet készít. Három gyerekről gondoskodik egyedül. Már kettő gyerek iskolás, a kicsi még óvodába jár. Most itt nyaral a húga fia is, a gyerekek az udvaron játszanak. Reggel segítettek megetetni az állatokat, felseperték az udvart, hoztak kérésre vizet az utcán lévő nyomós kútból. Az asszony, míg ezeket végig gondolta, kilépett a nyári konyha ajtaján.

   Szemével követte a gyerekeket, akik a ház kutyájával kergetőztek önfeledten. Milyen jó gyerekek! Alkalmazkodtak az apjuk nélküli élethez, több feladatuk lett a ház körül, egymás körül, sajnos hamarabb kell a gondtalan gyermekkort maguk mögött hagyni. Most futkároznak, a játszásba merülnek, csillogó szemmel, gyermeki mosollyal arcukon játszanak. Milyen boldogok! A megragadó pillanat könnyeket csalt fáradt szemébe. Visszament a konyhába, és diót kezdett törni. Az udvaron álló öreg diófa ellátta őket minden évben bőven. Fia kedvenc édességét akarta elkészíteni. A kalapács hangjára felfigyeltek a fiúk, és beszaladtak segíteni. Az unokatestvér élvezte a ház körüli munkákat. Neki játék volt, hiszen otthon nem kellett ilyenben részt vennie. Mennyire szeretett itt lenni nyaranta! Felrakta az asztalra a diódarálót, és lelkesen látott a munkához. A nagylány szaggatta a kinyújtott tésztát, beleforgatta a tojásfehérjébe, és  a kicsi lány mártotta az édes, cukros dióba. Az első tepsi bekerült a sütőbe. Türelmetlenül várták, mikor sül meg. Az asszonynak nem volt szíve közölni velük, hogy csak ebéd után ehetnek belőle. Az első tepsi adagját szétosztotta a négy gyerek között. Nem bánták, hogy meleg, szétszaladtak a saját kis adagjukkal, és falatozni kezdtek. A fiú hamar végzett, és a nagylányhoz lépett, aki a kis széken ült az ajtóban. Kiskutya szemmel kérni kezdett a lánytól. A lány nevetve adott neki egy darabot. A fiú hamar végzett ezzel is, és keresni kezdte unokatestvérét, hátha tőle is tud kérni. Hiába nézett körül az udvaron, sehol nem látta. Ekkor elkezdte keresni. A tyúkólba benézett, a disznókra is vetett egy pillantást, a szén-, fatárolóba is bement, de sehol nem találta. Anyjának kiabált, hogy elveszett az unokatestvér a sütivel együtt. Az asszony is keresni kezdte. Hiába szólították, nem válaszolt. Végül utolsó ötletként jutott eszébe a hátsó udvaron lévő WC. Odasietett, kinyitotta az ajtót, és megkönnyebbülve sóhajtott fel. Hát itt vagy! A fiú ide bújt el sütit enni, hogy ne kelljen adnia belőle, egyedül ehesse meg mind! Azért nem szólalt meg eddig, mert most végzett az utolsó morzsával.

   Volt is kacagás, egész napra szólt. Az asszony magához ölelte a gyereket, érezte, a diós tetejű sütemény élménye egy életre szól.

TM