Gondolatban visszatérek
Elém sodor sorba emlékképek
Érő búzatábla, s búzavirága
Virágzó mezők, zöldellő vetések
Édesanyám által dagasztott kenyerek

Dagasztó teknő mellett állok
Kis sámlin én is dagasztóvá válok
Drága Édesanyám megmutatja
Kezem a kis cipót, hogy dagasztja!

Serényen munkálkodtam!
Liszt és veríték volt homlokom
Pedig csak egy kis cipót dagasztottam
Édesanyám szorgos kezét utánoztam

Dunna alatt aludta álmát
A vad, téli szél hidegét állván
Pékmester is csodának látta
Dicsérte is érte, reggelente
Édesanyámnak, mily nagy a tudománya

Mert Ő serényen vitte a kenyerét
Benne gyúrva szeretetét!
Ha hideg szél is süvített a falun át
Édesanyám jó kenyérrel látta el családját!

S most, mikor fúj a hideg szél!
Lelkemből ez az emlék beszél:
Ma két nap után penészesek a kenyerek!
Vigyázni kell, ne egye meg gyermek, s felnőttek!

Mi történt azóta az Isten adta kenyérrel?
A repülő milyen permetet fúj a búzára?
Földjeinket milyen gonosz szél járja?
Mérgező permetet hoz emberre, s állatra!

Csak azt az áldott búzánkat ne pusztítsátok el!
Amit a mi drága anyaföldünk megterem
Legyen elég, jó kenyere kicsinek és nagynak!
A „mindennapi kenyér” asztalán a magyarnak!

2021.01.31. Mosonmagyaróvár.