Anyám, édesanyám mosolyogj ma rám,
úgy, mint régen, kicsi gyermekkoromban,
hogy régi, kisded, játszi boldogságomat,
egy röpke percre visszaálmodhassam.
 
Régen volt nagyon, még sűrű barna hajad,
nem koronázta be a derűs, ezüstös alkonyat,
Szép voltál és mosolygósan üde, fiatal,
- én felnéztem rád és imádtalak.
 
Ma már nem tudom felidézni boldogságodat
mutattad csupán – takarva gondodat,
mint meztelen embert a burkoló ruha,
boldog voltál mindig,vagy nem voltál az soha?
 
Mindent varázslat felhőjébe csomagoltál,
a kenyeret, mit a szájamba adtál,
az italt, mit kezed nyújtott felém,
s álmomat is, mondván sok szép mesét.
 
Most felnőtt fejjel értem meg csupán,
mit tettél meg értem, drága jó anyám.
Lehajtott fejjel kérek most bocsánatot,
a régi rossz gyermekért, - aki én vagyok.
 
Bocsásd meg a sok gondot, amit adtam,
az álmatlan éjszakákat is miattam,
bocsásd meg, ha néha nem fogadtam szavad,
Én akkor azt hittem, nekem mindent szabad.
 
Ne haragudj, ha hirtelen, haragos szóval,
kendőzetlen gyűlölettel megbántottalak,
az csak kimondott szó volt, meg sem gondoltak,
a szívemre kődarabokként visszahullottak.
 
Engedd meg nekem, hogy lehajoljak hozzád,
s gyermekként fonjam a nyakadat újra át,
engedd, hogy egy kicsit ismét hozzád bújjak,
hogy érezzem; bűneim megbocsátattak.