Nekem még most is te vagy a legszebb,
Hiába gyűrt ráncokat arcodra az idő keze,
Hiába festette itt-ott tincseidet deresre,
Nekem Te csillag vagy az éj sötétjébe.

Feszültségemben, te vagy a nyugalom,
Fájdalmamban, te vagy a támaszom,
Te vagy a fényem, ha fohászkodom,
Te vagy a szivárvány az égboltomon.

Most még ölelsz, és én, ölelhetlek,
De milyen lesz, ha már nem leszel?
Ha két szemed rám, már nem nevet,
Ha hiába kérdezlek, nem lesz felelet?

Milyen lesz anyátlan árvának lenni,
Hívni, keresni, de sehol se lelni?
Milyenek lesznek nélküled az évek,
A gondolattól is megremegve félek.

Vigaszom, hogy egy nap utánad megyek,
Fenn, a magas Égben megkereshetlek.
Édesanyám, rózsaszál, tudom, hol leszel,
Ott alszol majd édesen Isten tenyerében.