--Aztán, ha erre jársz, ugorjál bé hozzánk, mindég lesz egy tányér leves, vagy egy pohár víz, a barátságot nem mérjük, az ajándék.
   Utolsó torontói látogatásakor mondta ezt, Albert bátyám, amit jó szívvel ígértem, és meg is fogadtam. Később inkább telefonon tartottuk a kapcsolatot, azt is előre megbeszélt gondolatsorba ágyazott ismertető jelet használva jelentkeztem be nála.
   --Tudom már megpróbálták, de azt is tudom, hogy nem az utolsó, hogy az életemre törnek. Élő, emlékeztető szálka vagyok az európai történelem szemében.--Mondta egyszer Albert bátyám.
   És ez igaz is volt, ezt tudtuk, a tragédiát, az ország csonkítás gyászát egy szóval fejeztük, fejezzük ki: Trianon!
   Nyugodt, de mindég igazságokat jelentő gondolatokkal közölte mondanivalóját. Ezt a beszélgetésünket is sok, évvel ezelőtt rögzítettem tőle.
   Aztán ma, délutánba hajolva gyengült a nap heve, ám még így is 30 fok körüli melegben szenderegtek kertünk almafái. Eszembe jutott, hogy tavaly tavasszal az almafák fölé kapaszkodó akácfák közül néhánynak majd rövidre vágom az éltét.
   Aztán mégis, csak megkegyelmeztem mindegyiknek, ami egy jó felmetszéssel, gallyazással végződött.
    Hobbimnak mondhatom a séta, vagy a gyalogtúra botfaragást, így az akácfa metszéskor néhány botnak szánt, jól kinézetű bothusángot tettem félre. Eszembe jutott, az a tavasszal félre tett botnak való, kicsit félve vettem elő őket újra, mert ha a fahéja rászárad a fára, eldobhatom, abból már nem nagyon lesz bot.
    Elővettem, és elkezdtem háncsolni, bottá faragni az ágat. Háncsolás közben jutott eszembe, Albert bátyám mondása, amikor, Miamiból, Floridai kamionozás alkalmával, hívására " beugrottam " hozzá. Miután ismerősként beengedtek. Albert bátyám felgyűrt ujjú ingben, bicskával éppen botot faragott. Rám nézett, letette a félkész botot, megöleltük egymást. Jó érzés volt újra látni a soha ki nem ismerhető, szomorú mosolygását.
    Mielőtt belekezdtünk volna beszélgetésünk hosszú fonalába, megkérdeztem:
    -- Mit készítesz bátyám?
    -- Élőnek társat, elmenőnek kísérőt.
    Csak úgy mintha magának mondta volna, értettük egymást.
   Ma, botfaragás közben jutott eszembe, Wass Albert bátyám bölcs mondása, megőriztem, s így leírva
tovább él a "legenda"!

   Salgótarján, 2015. Július, 3.