A tavaszi szél csendben kopogtatott a redőny lécein keresztül. A szélcsengő szelíd hangja békés hangulatot varázsolt a térbe. A madarak köszöntötték a felkelő napot, az éj sötétje búcsút intett. A nő a tengerparton állt, a természet ébredését követte nyomon. Látta a nap aranyszínű tükrözését a víz felszínén, hallotta a partot mosó nyugodt hullámok csobbanását. Érezte bőrén keresztül a borzongás jól eső érzését, szájában a sós víz ízét,szívén keresztül a varázslat csodálatos energiáját. Tudta idetartozik! Hosszú kitérőt tett élete során, kereste útját, célját, ahová született nem lelte békéjét. Sokáig tartott, de végre itt van! Ahonnan már nem tud, nem akar,nem fog elmenni. Ez a hely az otthona. Más nyelven beszélnek, de érti, szereti, megtanulja. Minden könnyű, egyszerű, sima. Ez az útja! Végre jó helyen van, sorsa elvezette oda, ahol lenni kell! Élete új mederbe terelődött, ahol szíve üteme együtt dobban a hullámok táncával, a sirályok szárnyalásával, lélegzete a szél suttogásával jár kéz a kézben.
   Arcán a boldogság könnyű sírás cseppje gördült, mosolyogva hátat fordított a tengernek, mezítlábas talp nyomát elnyelték az őt köszöntő hullámok.