Még éjfél sem volt, de a zenész nyugodtan elhúzhatta, hogy :“Vége van már a lakodalomnak, nagy bánata van a menyasszonynak...“  Szegény Veronkának nem volt bánata, mert eszméletlenül vitték be a kórházba, tehát semmit sem tudott az eseményekről. Tíz perc alatt ki is ürült az egész terem. Kinek lett volna kedve most lakodalmazni. A menyasszony , vagy már ifiasszony lassan ébredezett az ájulásából. Szerencsére megúszta agyrázkódással, és hat öltéssel, amivel a homlokán éktelenkedő sebet bevarták. A külső seb idővel begyógyul, talán még a hegg is elhalványul, de a lelkén való sebet valaha begyógyítja e az idő, azt senki sem tudta. Ahogy magához tért, és ráeszmélt, hogy a nászágy helyett egy kórházi fehér vaságyon fogja tölteni a nászéjszakáját, és ezt a kedves fiatal férjének részegsége okozta, nem tudta tűrtőztetni magát. Hiába volt vakon szerelmes Pistibe, de megértette, hogy Pistinek még a lakodalom napján is fontosabb az alkohol, mint a menyasszonya. Talán fél órát is zokogott, de még mindég elvakultan hitt szerelmükben: „Megmutatom én ennek a cudar világnak, párja leszek én a kedves babámnak.“ zenget a fülében az a népdal, amit még az este valamelyik lakodalmas vendég húzatott magának a zenészekkel.  Pistit a szülei támogatták haza, mert nem akarták, hogy szégyenszemre ott kóvályogjon a távozó vendégek között. Az úton sem az édesapja, sem az édesanyja nem szólt hozzá. Ahogy beléptek a bejárati ajtón, az édesapja, először életében egy óriási pofont adott a fiának, és csak annyit mondott:

-Holnap reggel szeded a cókmókodat, és kitakarodol a házunkból!

Most az édesanyja sem próbálta védeni kedvenc egyetlen fiát, mint addig. Leült a konyhaasztalhoz, és sírva borította tenyérébe arcát. Pisti még nem volt annyira részeg, hogy meg ne értse, ez volt az utolsó csep a pohárba. Betámolygott a szobájába, és úgy ahogy volt, a díszes vőlegényi ruhájában, lakcipőjében végigfeküdt az ágyon . Egy kívülálónak talán komikus is lehetett volna a szituáció: Az ifiasszony a kórházban siratja ifjuságát, és retteg a holnaptól, de mégis bízik nagy-nagy szerelmében, hogy legyőzi férje alkoholizmusát. A lakodalmasok szétszéledtek, és megint lett egy három napos csoda a faluban és környékén, arról, hogy hogyan töltötte nászéjszakáját a részeges Hurnyák Pisti. Veronka szülei azt sem tudták hogyan legyen most tovább a fiatalokka, és álmatlanul, sírva szitkozódva gondoltak a lányuk jövőjére. Pisti szülei komoran, szótlanul ültek egymással szemben a konyhában,talán azon gondolkodva, hol is rontották el fiuk nevelését. Pisti, aki pedig mindezt okozta, részegen, hangosan horkolva, ruhástól aludta álmát, mint aki tényleg a legjobban végezte dolgát.

Persze, a részeg éjszaka után mindég jön a másnapos reggel. Pistinek nem volt ideje fel sem ébredni, magához sem térni. Az édesapja egyszerűen kirángatta az ágyból, és kihozta a nagy koffert, hogy pakoljon, és menjen ahova akar.  Pisti csak bambán nézett maga elé a nagy semmibe. Talán onnan várta a megoldást. Eddig minden bajt az édesanyja oldott meg helyette. Szegény anyai szív sokszor majd meg hasadt, mikor a fiát majdnem naponta holtrészegen hozta haza az édesapja a korcsmából. Isteni áldásnak tartotta, hogy Veronka annyira ragaszkodik a fiához, és bízott benne, hogy Pistit is megváltoztatja ez a szerelem. Sajnos, a tegnapi események ő tis észhez térítették. Megértette, hogy a fia csak akkor lesz ujra ember, ha vállalja a kezelést, az elvonó kúrát. Ezért most is a férje elé állt, mint sokszor máskor. Most is védeni akarta a fiát, vagy talán adni neki egy utolsó esélyt.

-Ne bomoljunk, Pista!

Mondta a férjének.

-Most mind a hárman elmegyünk Veronkához. Te Pisti bocsánatot kérsz tőle, és holnap magad jelenkezel elvonó kúrára. Úgy vigyázz, hogy  utójára állok ki melletted, tehát ez az utolsó esélyed.

Veronka szülei is éppen a lányuk mellett voltak, és mikor meglátták Pistiéket, Veronka édesanyja hidegen csak annyit mondott:

-Takarodjatok innen!

De Veronka sírva szólalt meg:

-Édesanyám! Kérlek, ne kergesd el öket, hiszen Pisti a férjem és én így is szeretem őt.

Szegény fiatalasszony. Ö védte meg azt az embert aki neki az életben a legnagyobb fájdalmat okozta.

Pisti persze sírva, térden állva  fogadkozott, hogy soha többet nem nyúl a pohárhoz.Ahogy a közvetlen veszély elmúlott, azért reménykedett abban, hogy mégsem kell kezelésre mennie, de most az édesanyja is hajthatatlan maradt. Így másnap tényleg jelentkezett az elvonó kúrára.Folyt.köv.