Az ősz rozsdás kulccsal zárja a nyarat,
s az ég ködös ablakán már csak álmos fény marad.
Szarvasbőgés dördül éjjel a völgyek felett,
mint távoli harangszó, mely felettünk időt temet.

Életünk egy gyertya, lobban,
s majd lassan fogy el,
minden láng mögött, míg leég,
a Nap reggel újra kel.
S bár a sötétség egyszer ránk talál,
a hamu alatt még majd érzed,
ott parázslik minden régi nyár.

TM