Őszidőnek állok ajtajában,
szép nyárutónknak az árnyékában,
himbálózva ejtőznek levelek,
utánpótlása avar szőnyegnek.

Öregség lassan egy bottal sétál,
megpihen az újságosbódénál,
árussal vált pár keresetlen szót,
ismernek sok rég látott vásárlót.

Hát akik egykoron oda jártak,
már híján vannak látogatásnak,
Sz Jóska, Attila, Jancsi vagy Feri,
Matyit is rég láttam ácsorogni.

Én is ritkán járó vendég vagyok,
főleg hogy változnak most évszakok,
az öregség botra támaszkodik,
bizony így jutok néha bódéig.

Élet abroszán ez is egy öltés,
a visszatekintő emlékezés,
igen a tegnap múltnak egy része,
míg a holnap, jövőnek művésze.

Barcs-2020.09.25. V. I.