Élj a mának, az idei nyárnak,
mi most arany szárnyán ringatja a tájat,
ne a tegnapnak ködét öleld most halkan,
hisz minden hajnal mosolyog rád, akkor is, ha baj van.

A Nap ma neked is fest aranyhidat a tavon,
szívedben megleli, mi lakozik ott bent, vajon,
minden perc egy napfényből szőtt csoda,
életed az idő tenyerén nyílik tova.

Légy te a széllel táncoló búzakalász,
mit nem törhet meg bánat, se holmi rosszakarás,
nevess úgy, mint a köveken hűs erdei patak,
s e szabad dallamban vágyaid kibomlanak.

Mert az élet csak egy futó vendég a nyári éjen,
hol most a holdfény írja sorsod minden falevélen,
ami ma még virág, holnap már lehet, elhervad, s emlék marad,
így hát, szeresd az életet s magad.

Élj a mának, míg a Nap rád ragyog,
s az ég kék selymén álmaid szárnyalni hagyod,
aztán, ha egyszer az ősz csendesen megérkezik,
szíved a nyárra majd, hidd el, örökké emlékezik.

TM