Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Én egy másik országban élek

Mezei István
Mezei István képe

Reggel, míg főzöm fanyar feketémet, a világ szennyáradatát hallgatva ablakot nyitok a fénynek, a napnak, a vágynak. Hagyom, hogy beáradjon rajta a fény és nap, hogy felszárítsa  asztalomra és lelkemre ráfröcsögő- és fecsegő átverés-tócsákat. Kortyolva a mérget, magamban fortyogva tudom, hasztalan kongatom plebejus harangom harangját, elnyomja szavam, vélt-valós igazam a tengernyi hazugság.

Én egy másik országban élek, pedig itt és a forinttal együtt születtem, mindketten naivan, vígan gurulva, csilingelve csengtünk, sokat nevettünk, mert mi ketten rákosista, sikerhíradókon, csasztuskákon cseperedtünk, lehet hogy, ez lesz most a vesztünk.
Akkor egy év alatt a vas és acél országa lettünk, hegyek völgyek között vonatoztunk, „mint a mókus fenn a fán.. kacagtunk, nevettünk, közben majd éhen vesztünk.

Akár a tetveink, büszkén sorakoztak öt éves terveink, és véresre marta a hátakat korbácsa a ma is divatos, cinikus, gyilkos statisztikáknak. Azóta is üresen kong kincstár, de a kincstárnok folyvást optimista. –Fejlődünk, nincs kár, csökken a deficit, no néha egy kicsit emelkedik, de nő az államkassza haszna, a lelkiismeretünk mindenkor tiszta,- harsogja a média. Már nem tudom, mi az igazság és a lényeg, a felém áradó virtuális világot naponta cáfolják a tények , melyek sötétek, kemények.

Én egy másik országban élek és éltem, tegnap egy trafikban megbotlottam az árrésben, mert száz forint alig ér már ötvenet. Most magamban itthon pöfékelek, pipám helyett szívom a fogamat, és hallgatom reggelente a gazdasági-és pénzelemzőket. Nézem a kikent-kifent brókereket, a pofámba hazudják, hogy nem kell várni sokat, és itt az új Kánaán.- Persze itt-ott közbejöhet egy-két ha, és pár halálos talán.
Ma nincs szükség a munkára, jó munkásra, becsületes munkaadóra, ismeretlen már az ora et labora, az imádkozz és dolgozz jelszava, inkább csúszópénzzel teli táskával közbeszerzéseken trafikál a politika é a szakma salakja. A nemzetmentő, munkahelyteremtő és más figyelemelterelő frázisokat hallva inkább igazi mesékhez, egy csipetnyi irodalomhoz, no meg Rousseau-hoz fordulok, hogy hajdanán, mit is írogatott tőke és az osztályharc hajnalán valamilyen közmegegyezésről és társadalmi szerződésről.

Akinek az élet már oly sokat ártott, nem ölt az magára már hazugság kabátot, inkább tűri a világ hidegét, melegét, nem tapossa, forgatja tovább a csalások mókuskerekét. Mi negyvenhatosok a forinttal egy idősek vagyunk, és lehet, hogy egy kicsit most ebbe bele is halunk.

Rovatok: 
Irodalom