A májusban is zizegnek őszi álmok
bennem, az elmúlást nem lehet felednem,
színeket, formákat nehezen találok,
a képzelet, szabad megfékezhetetlen.
Bolyongok lélekben virágos temetőn,
most, mikor rügyek feszülnek az ágakon,
az álmokat legyőzni többé nincs erőm,
és titokban barna avarom borzolom.
Éltet, üdít engem a haldokló ősz is,
hasztalan süvölt és tép fákat a szél,
ha levelét hullatja a tölgy, a kőris,
a szeretet, remény akkor is tovább él.
A nyaram e sajgást izzítva megőrzi,
olykor megbékít, máskor felzaklat,
de a szívem megmarad örökre őszi.
már keresem Hozzá hangomat, szavamat.

2014. 05. 20.