Gondoltam, vége a diákéveknek, már semmi hasonló csalódás nem érhet…
   Amikor az én gyermekeim születtek, elmentünk a templomba, végig ültük a misét, majd azt követően jött a keresztelő. Sok hívő talán kíváncsiságból, talán megszokásból, de a mise után is ott maradt a templomban, hogy végig nézze a keresztelőt. Aztán irány haza, ahol  várt a finom ebéd (már hajnalban elkészítettem), és a megterített asztalnál ott ültek a nagyszülők, keresztszülők, és a pap. Ünnep volt…
   Férjhez mentek a lányaim, kezdtek sorban születni az unokáim. Újabban már keresztszülői oktatásra is menni kell, így a kisebbik lányom, és vejecském el is mentek a paphoz.  A két órás „oktatás” mind végig arról szólt, hogy azért kell megkeresztelni a gyereket, mert ha a szülők ezt elfelejtik, a gyerekből egészen biztosan  strici, kurva, kábszeres, börtöntöltelék lesz. De ha meg van keresztelve, akkor akár még aznap, vagy másnap meg is halhat, nem baj, a lényeg a keresztelés.
   Lányomék döbbenten hallgatták eme eszmefuttatást, majd sarkon fordultak, és szó nélkül faképnél hagyták a papot.
Jött a keresztelő. A templom zsúfolásig volt. A mise végén – úgy fél óra múltán – előkerült a pap, és vele együtt még vagy 30 keresztelésre váró kisbaba. A pap gyorsan elhadarta mind a 30 kisbaba nevét, suhintott egyet a szentelt vízzel, majd végig szaladt a sorban ülő keresztmamákon. A babákra mint a futószalagon, hevenyészve vetett egy-egy keresztet, és közölte: a keresztlevelet a sekrestyében át lehet venni, a keresztelésért járó akár mennyi forint ellenében.Az egész keresztelő összesen, alig volt 10 perc…
   Aztán jött a második baba a lányoméknál., ami hasonló módon zajlott. Ám a harmadik gyerek keresztelője csúcsra sikeredett. Azt mondta a lányom, hogy – okulva a két előző, futószalagon történő keresztelésből - inkább keresztelteti  a lakóhelyén lévő kis templomban, mint a szép nagy városi templomban.
   A pap közölte, hogy reggel 9 órára kell menni, akkor lesz a mise, aztán a keresztelő. Meg is jelent a két nagymama, nagypapa, két keresztszülő, a lányom két húga  terhesen, meg csecsemő  babájukkal, a vejecském két testvére a 2-2 kis csecsemő korú gyermekeikkel, és vártunk a mise végére, meg utána  a papra. Meg is érkezett mindjárt fél12-kor, és azt mondta: Mindjárt jövök. Még további egy óra hosszat vártunk, amikor egy szolárium barna család is megérkezett, és végre – három óra elteltével  el is kezdődött a keresztelő.  Vagyis… nem.
   Az összes csecsemő korú gyermek ordított, üvöltött, mert  reggel 9 órától sem pelenkát nem tudtunk cserélni, sem etetni nem tudtuk őket.  Az egyik szaros volt, a másik pisis, a harmadik éhes, a negyedik únta a több órás várakozást – velünk együtt. A pap  elkezdett ordítozni, hogy „hallgattassuk el a kölyköket” (így szó szerint!)
   Rémlik, hogy Jézus valami olyasmit mondott, hogy " Engedjétek hozzám a gyermekeket!"
  Magyarázza el valaki egy csecsemőnek, hogy mit kíván a pap! Hiába ringattuk őket… sírtak. Nem részletezem, de legalább tízszer ordított ránk a pap, hogy hallgattassuk el a gyermekeket, majd a szó szoros értelmében míg végül kizavart mindenkit a templomból! Nagyszülőket, testvéreket… mindenkit. "Kifele mindenki! Tűnés! Csak a keresztmama maradhat bent a templomban, senki más!- ordította magából kikelve!
   Dühösen –alig öt perc alatt – levezényelte a keresztelést, aztán már arra sem volt ideje, hogy a keresztlevelet oda adja a szülőknek. (Azóta sem mentek vissza érte.)  Sietnie kellett, mert ebédre várta a négy fia közül a soron következő, mert be volt osztva: minden vasárnap másik fiánál ebédelt.
   Ja, hogy római katolikus pap volt?! Na és?! Attól még gyereket tudott csinálni… Különben sem divat már a cölibátus, haladni kell a korral. 

   Egyszóval… ezek után úgy döntöttem, templomba akkor megyek, amikor ÉN akarok. Otthon is lehet imádkozni, papok nélkül is lehet becsületes életet élni. Nem kell végig néznem, hogy kigúnyolják a szegény embereket, hogy az egyház nem jótékonysági intézmény, nem kell végig néznem, hogy kuncsorogják el a hívek utolsó fillérjeit, miközben dúskálnak a pénzben. És nem kell bosszankodnom, hogy  a politikusok lelki világa jobban érdekli őket, mint a híveik.   Így lettem romlott katolikus, de úgy tűnik, a jó Istennek ez tetszőbb dolog, mert nem csak hogy nem haragszik ezért rám, hanem még nagyobb kedvvel, igazi csodákkal segíti életemet...