Az 1977-82 közötti időszakban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanulmányait folytató hallgatókkal diplomáztam 1982-ben. Együtt azóta sem voltunk. Most, 2015. április 25-én, 33 év elteltét követően gyűltünk össze (a végzős 160 főből 100-an) a tetthelyen: a BME Központi épületének II. emeletén.
     Mindenki egy percet kapott az élettöténete elmondására, ezért kézenfekvőnek találtam, hogy a mondandómat versbe sűrítve ajam elő. Versemet egy csabai szitanyomó szakember különleges anyagú papírra égette, majd ebből tekercset formáltunk. Erre rákötöttem egy nemzeti színű szalagot. Amikor rám került a sor, a szalagot lehúztam és mint valami kumráni tekercsből, felolvastam az evangéliumomat. Íme a vers:

Arc poétika

Duplán do-dobog a szívem,
a lelkemet kilehelem –
én e napot nem feledem,
de valahogy kiheverem.

Nem nézem most: ki haverom,
csak pillogok Nap-szelíden.
A maszkabálat nem igen
bírom – álarcom lemarom.

Lettem, mint épp Ti: ítész,
de más ott agy és más itt ész -
azt lestem, mitől áll a ház,
s azóta éget lámpaláz.

Mosolyba botlottam, s estem –
lettem férj egy lagzis esten…
Aztán fészkelődtünk és lám:
kipattant belőlünk két lány!

Laktunk szegedi panelben –
bő volt zajban, szűk kebelben.
Rajzoltam ólakat, s Pick-et –
mégsem ismerem a pikket,
csak a kárót, s néhány dámát….

Aztán jöttek a váltott drámák:
ránk tört a kényszer orozva,
s elűzött sorsunk Dobozra
a Kőrösök mellé hosszan,
ahol sok a jó, de kellő rossz van.

Terveim szertekerültek –
volt lobogó, másra ültek.
Páromnál a hantok gyűltek:
beteg, s ép elvegyültek.

Egyszer bőszen belevágtunk!
Ásó, kapa: legyen házunk,
ahol meleg a tél, s lázunk
harminchat fokos, ha fázunk.

Felépült végül – Fonográf
módra. Ölel, mint konok ráf
védi a paraszt-szekeret –
lelkünk, s szánk panaszt nem ereszt.

Élünk békésen ott Csabán –
bánné és én a furcsa bán.

Majd az egyik óvott-féltett
lányunk is anyává érett:
unokát hozott a gólya.

A Tisza Marci folyója
is - pont úgy kanyarog egyre,
mikor mi mentünk Szegedre
rég. Az élet szitakötő:
kész a képlet - tiszta jövő!

2015. 03. 24. Csorba Tibor