Szűk napjaidból összerakni tág éveket,
szóval, dallal kitölteni a néma hiányt,
elűzni az árnyat, mely folyton követ,
és kiírni magadból, ami fáj és bánt.
Figyelni, lesni amint egy magzat kis szíve,
a világrezgéssel szép lassan szinkronban ver,
ne árthasson néki már soha senkise,
a múltunk már úgyis elbánt az emberrel.
Ki kéne találni az életet most újra,
végig sétálva rejtett nádasoknak mélyén
nem az odúinkban gyáván és megbújva,
pár őszinte vércsepptől tartva, félvén.

Most még belegázolunk telek havába,
majd tovazúdul a mozgalmak hulláma,
mielőtt éjszakánk végleg ránk találna,
de addig írni kell életre-halálra.

2013. január 24.