Felvette hosszú avar palástját, 
a ráöltött fehér hógallérját,
minek nevezzem őt, a gyönyörű nőt,
tél Tündérnek, vagy tavaszra éhezőt,
ezt a kutyákat sétáltató hercegnőt,
hisz aggattam rá többféle jelzőt,
legendája bejárja mezőt, erdőt.

Döntés előtti sétáját teszi,
mielőtt a tavaszt ide helyezi,
nem magányos, övé ez a flóra,
mikor Nap kél, vagy hajlik nyugovóra,
csipegető feketerigó vált füttyszóra,
palástjával ha nem is seper havat,
ám ébreszt bennem tavaszi vágyakat.

Ó te Tündér Te mindig fiatal,
öreg telet váltod, de nem lesz viadal,
már puszta léted mindent melegít,
hóvirágot, ibolyát avar alá telepít.
Igen csak tavasz lehet ilyen szerető,
egy ilyen csodás gyönyörű fiatal nő.

-írta-Varga István-Barcs.2020.01.19.