Ópium voltál te minden éjszakán,
olyankor tűzláng hasított a szobán,
belefeledkeztünk vágyak tengerébe,
éreztünk ott vagyunk Ámor tenyerébe.

Az élmények gyönyörű éveket véstek,
nem volt hiába a sok gyötrődésnek,
vázádban rózsák mindig virítottak,
míg tüskéi fogáskor bizony szúrtak.

Mint kandallóban dobott fadarab,
felsírt a fájó múlt a tűz alatt,
de csak szép emlékek sárgult képei,
utolsó feltörő vágy ábrándképei.

Ne sírj hisz látod minden változik,
míg földiéletünk örökre múlik,
ám ha hiszel a túlvilág varázsába,
új életet kezdünk az égi mennyországba.

Poraink csillagporral új életre kelnek,
így sosem vetünk véget ez őrületnek,
aztán mi leszünk azok az ünnepeltek,
kik részesei leszünk örök végtelennek.

-írta-Varga István-Barcs-2019.11.17.