Ősz volt, hullottak a falevelek.
Meghatódva tervezni mentem.
Emlékeim mindig visszatérnek,
Elém jönnek ifjúkori alkotó képek.
Mikor még összetartott az ország,
Mikor pártok meg nem osztották,
Mikor bankok nem gyötörték a népet,
Volt jövő, az lakott, ha épített.

Mikor idegenek özöne nem rázta a rácsot,
Nem akarták elfoglalni az országot.
Visszatérnek egy-egy emlékképek,
Alkotó ifjúságom, szép remények,
Mint Ópusztaszer, Vérszerződés helye,
Hol őseink esküt tettek, összetartanak végre.

Nem engedik a szép hont szétzilálni.
Vérük áldozatával is meg fogják védelmezni.
Összefogott hét vezér, s a többiek,
Egyet akarva, mert az egység többre megy.
Világítást terveztem, hogy legyen fény
Ez ősi dombokon, romok helyén.

Hogy újra épüljön, szépüljön hazánk.
Őseink szent földjét az emberek nem adják.
S béke volt, szívekben szeretet,
Barát, barát volt, egymásnak segítettek.
S ha támadt az ellen, összefogtak.
Egymásnak segítő kezet nyújtottak.

Emlékezem, s szívem szomorúság tölti el,
Mi változott, mi történt szabad népemmel,
Bankok hada vagyonukra licitál.