Mérem az időt, nézem az órát,
percekre osztva a nap minden dolgát,
kész legyen, mit terveztem elrendezve,
jó, ha minden rendben van, elvégezve.

De ahogy múlnak a halk pillanatok,
észrevétlen valami megváltozott,
nem az számít, mi kész, vagy mi vár,
csak az, hogy közben lelkem merre jár.

Hiába fontos minden percem lelkesen,
ha közben elvesztem magam csendesen,
az idő nem csak mér, hanem tanít is rég,
elengedni azt, mi nem vagyok még.

Talán akkor majd könnyebb lesz a lét,
ha nem hajszol pillanatot a késztetés,
csak jelen vagyok tisztán, csendesen,
hagyom, hogy az idő helyett szívem vezessen.

De az óra egyszer végleg megáll,
nem számít többé perc, se pontos határ,
nem az idő vitt végig, hanem én haladtam,
csak az marad majd, amit szívemből adtam.

TM